Századok – 1998
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: „Mi a magyar?” Nemzetkarakterológia és nemzeti mitológia válaszútján VI/1263
1274 MISKOLCZY AMBRUS ellen küzdött, inkább királyát tekintette lázadónak, mert az sértette meg a jogot, az elvet. Minden lázadás tulajdonképpen sérelmi politika volt. Mindig jogért és elvért lázadott, szabadságán is jogait értette, s történelme nem egy példát mutat, mikor nemcsak életének, hanem nemzete érdekeinek is, a közvetlen nemzeti haszonnak, elébe tette az elvet, a jogot."30 De vajon ez nem mítosz? A náci mítosz kultusz miatt még a szót is kerülte. Ugyanakkor valamiféle racionális mítoszt próbált kialakítani: a jogvédelemét. „Meg kell maradnunk nemzetnek, léleknek, szabadnak, nemesnek, alkotónak, keleti nyugalomban, mely mindenkivel dacol, szellemi erőben, mely senkinél sem érzi hátrább magát. Nem átváltozásra, magunkból való kikelésre van szükségünk. Inkább magunkhoz való visszatérésre. Magunkbaszállásra." Babits Mihály önmeghatározásának eredetisége akkor rajzolódhat ki, ha kortársaihoz mérjük. Méghozzá a románokhoz, mert nagy tehetségű írók és esszéisták itt vállalkoztak nagyobb szabású mítoszképzésre. Az összehasonlítást pedig a kérdések azonossága teszi indokolttá. Az első kérdés: milieu és nemzeti lélek összefüggése. Babits, mint láttuk a milieu elmélet alkalmazója. A földrajzi tér határozza meg a nemzeti lélek fogalmával és képével jelzett magatartásformákat. A költő és filozófus Lucián Blaga ezen kérdésre homlokegyenest ellenkező választ adott. A román nép kollektív tudatalattijának a szerkezetét vázolta fel leleményes költői-filozófiai intuícióval, és arra a következtetésre jutott, hogy a román nép a tudatalattijának megfelelő térformákat felmutató tájon alakulhatott ki és ott éh a maga autonóm életét. Faji sajátossága az, hogy tudta, a történelmet mikor és hogyan kell bojkottálni. Ez már közös vonás Babits „lomhaság"-kultuszával, és az még inkább, hogy a kulturális önmegvalósításban látta a kisnépek számára a nemzeti kiteljesedés lehetőségét, „az ég felé irányuló expanzióban". A történelem bojkottjának gondolatát aztán a vallástudomány nagy alakja Mircea Eliade alakította át. A passzív ellenállást aktív passzivizmussá értelmezte át. A történelemnek való aktív ellenállás: az értelmetlennek látszó önfeláldozás értelmének átérzése lesz nála valóságos öröm-élmény. És jellemző, míg Babits az önmagunkhoz való hűségben látta a jövő zálogát, a fiatal esszéista Cioran néhány évvel korábban országa jövőjét valamiféle mágikus önátalakításban: a színeváltozásban, amelynek lehetetlenségét jobban átérezte, mint lehetőségét. A román gondolati konstrukciókat áthatja az, amitől a magyar szerzők igyekeztek magukat elhatárolni: az a metafizika, amely egyrészt valamiféle hierarchiába állíthatta a nemzeteket, másrészt a lírai én ihletével ragadta meg tárgyát, és az eredmény az én önmegvalósításának kollektív önmegvalósításként való megjelenítése. A színeváltozás, a halál-élmény belső öröme extatikus élmény. Blaga és Eliade az egyik román népballadából még kialakították a mítosztörténetet. A majdani nagy antifilozófusnál, Ciorannál viszont a mítosz már inkább egyszerűen extázis. A román vallásos formákat messzemenően átvevő és azoktól áthatott mozgalom: a Vasgárda a tömegek extatikus élményét próbálta megvalósítani. Számára a nemzet Isten teremtménye, a nép kollektive kell hogy üdvözüljön. Ha eljön az utolsó ítélet, akkor a népek külön-külön is megjelennek az úr színe előtt -fejtegette az egykor a Vasgárdához közelálló legnagyobb román teológus D. Stániloae, az 1989-i román „forradalmat" követő napokban. 30 Mi a magyar? 72-73.
