Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
122 CSERNUS SÁNDOR hogy a már — Hunyadi Jánossal kapcsolatban is — említett Olivier de La Marche és a hercegi udvar hivatalos történetírója, Jean Molinet egyaránt aktív Habsburg szolgálatban folytatták tevékenységüket. Ezt a körülményt akár jellemzőnek is tarthatjuk a burgundiai államalakulat korábbi politikájának megítélése szempontjából, és jellemző a burgund udvarban kialakult szellem tekintetében is: a 15. sz.-i burgund nagyhatalom laza szerkezetének egymás között nem voltak szilárd kötelékei; - a szilárdabb összetartó elemek valójában döntően a hercegi udvarhoz, a hercegi adminisztrációhoz, az udvar szelleméhez, a herceg személyéhez kapcsolódtak, akinek halála maga után vonta a burgund állam rendkívül gyors dekompozícióját is. A burgund állam által létrehozott, vagy befogadott értékek jelentős része pedig az udvart követte, s mint láttuk, a hercegi udvar, Burgundiai Mária hercegnő udvara a történetíróit is magával vitte, akik a maguk módján továbbra is hozzájárultak ahhoz, hogy a burgundi udvar szellemisége, illetve e szellemiség bizonyos elemei, tovább éljenek a Habsburg udvarokban; előbb Németalföldön, illetve Flandriában, majd Spanyolországban s később még Ausztriában is. Abban a politikai kontextusban viszont, amelyben ez a szellemiség még korlátozott ideig tovább élt, tulajdonképpen már sem a „Fehér Lovag" Hunyadi Jánosnak, sem az „alacsony sorból felkapaszkodott" és a Bécset uraló hatalmas rivális Hunyadi Mátyásnak nem volt helye. Közülük Olivier de la Marche, az Emlékiratainak fentebb már idézett (a mű befejezése után írt) Prológusában elég egyértelműen juttatja kifejezésre a Hunyadiakkal szembeni ellenérzését, mely nyilvánvalóan nem (vagy nemcsak) saját ellenszenvét tükrözi, hanem a Habsburg udvarét is, és főleg nem elsősorban Hunyadi Jánosnak szól (bár irányában sem kíméletes), hanem a túlságosan is nagyratörő fiának, Corvin Mátyásnak. így tehát nem csoda, hogy akkor, amikor a történetíró a nevelésére bízott főherceg különböző országokhoz való jogait foglalja össze, az alábbi megállapításokra jut: Magyarország és Csehország királyságai pedig Ausztriai Frigyes császárt, Felséged nagyapját illetik életében, majd fiát, a Királyt, Felséged atyját, s majdan Felségedet, ha az Úr is úgy akarja: noha ezt az országot megkaparintotta, és most minden jog ellenében bitorolja az a bizonyos nagyhatalmú Mátyás király, a valachiai fehér lovag fia („le Blanc Chevalier de la Vallaquié), aki a mondott Magyar Királyság királyának nevezi magát".2íí Egyébként pedig a helyzet világos és az értékelés teljesen Habsburg-szempontú: benne Mátyás továbbra is trónbitorlónak minősül, s miközben a burgundiai francia történetírás pedig szellemiségében őrzi a burgundi elemeket, politikai szempontból már világosan az ausztriai ház szolgálatában áll, s ezáltal teljesíti és végzi be küldetését. Nyomaival, szellemével, a Kelet és a török elleni harc iránti érdeklődésével azonban még évszázadok műltán is találkozhatunk a császár szolgálatában.212 211 De La Marche, 311. 212 Erre a következő századokban számos példa van. V ö. pl. Csűrös K.: La lutte contre l'infidèle dans les épopées françaises du XVIIe siècle, in: Társadalomtörténeti Tanulmányok a közeli és régmúltból, Emlékkönyv Székely György 70. születésnapjára, (Szerk.: Sz. Jónás I.), Bp., 1994., 130-145. vonatkozó bővebb irodalom 143-145. De vannak még későbbi adatok is, amelyek „sűrűsége" alaposan megnövekszik a Budavár visszavétele érdekében indított nagy európai összefogás kiváltotta lelkesedés hatására és kísérőjelenségeként. A koalíciós sereg 1686-os támadásakor a nemzetközi kontingensben sok francia - különösen a harcban „Félelemnélküli János óta nagy hagyományokkal rendelkező" burgundiai vett részt. Egyik jellemző példaként V ö. Csernus, „Krisz-
