Századok – 1998
Tanulmányok - Csernus Sándor: Zsigmond és a Hunyadiak a francia történetírásban I/47
ZSIGMOND ÉS A HUNYADIAK A FRANCIA TÖRTÉNETÍRÁSBAN 121 értelmezhető. Ezt azonban nem kis mértékben a Mátyáshoz való viszony határozza meg: eszerint tehát a Hunyadiak megítélése a francia történetírásban korántsem olyan egyértelműen pozitív, mint ahogy azt a magyar-francia kapcsolatok történetének kutatói automatikusan feltételezték, és igen túlzó a román történetírásnak az a megközelítése is, mely szerint a „román", a „valachiai Hunyadi János" kezdettől fogva elismert, a kereszténységet megmentő „Valachiai Fehér Lovagként" szerepelt volna. A Hunyadiakról alkotott kép tehát (Hunyadi János harcaira vonatkoztatva spontánul és egyértelműen pozitív fogadtatása mellett) a korabeli politikai propaganda hol direkt, hol pedig közvetetten érvényesülő terméke is. Eszerint Mátyás szerepének, származása alapján való, az egyes nyugat-európai udvari körökben spontánul negatív megítélése, s a tudatos Mátyás-ellenes (Habsburg) és Mátyás-párti propaganda hatása egyaránt megjelent azokban a különböző variánsokban, amelyeket a franciaországi források hagyományoztak ránk, s ezek az információkat árnyalják és pontosabbá teszik.210 Mindez Hunyadi János történelmi érdemeiből természetesen mit sem von le. Sőt, a pozitív elemekből felépülő „fehér lovag"-mítosz spontán kialakulásának, és egyáltalán fennmaradásának s terjedésének jelentőségét még növelheti is az a körülmény, hogy helyenként egyfajta leplezetlen politikai „ellenszenvvel" szemben következett be. Mindenesetre Hunyadi János és Mátyás neve a szimpatizánsnak és az ellenségesnek tekinthető francia szövegekben egyaránt erősen összefonódott; s többnyire kölcsönösen erősítették, vagy kölcsönösen gyengítették egymást. A fentiekben már találkozhattunk annak a két burgundiai történetírónak a művével, akik a „legautentikusabbnak" tekintett burgund hagyományok képviselői és a burgundiai francia nyelvű történetírás szakavatott folytatói voltak. Láthattuk, 210 Érdekes módon, éppen az Európa számos területét jól ismerő Ransanus (1428-1492) az első történetíró, aki - megírván az első összefoglaló Magyarország-történetet (1489-90), Hunyadira használja a „Johannes Blancus", azaz „Fehér Jánosként" értelmezett ragadványnevet. Ransanus, (ford. Blazovich-Sz. Galántai), bevezető tanulmány, 7-32., idézet, 49-50, jegyz. 216. Ransanus műve, mely „megteremti az átmenetet a középkori ihletésű Thuróczy-krónika és Bonfini humanista Decades-e között" egyben behozza a történetírásba a „Blancus" változatot is. Tudjuk azt is, hogy nemcsak ebben a művében nevezte Hunyadit „Blancus"-nak (V ö. Petrus Ransanus: Minden idők évkönyvei: Corvinus János in: Humanista-történetírók, Bp. 1977., 41-52.), ennek a változatnak azonban a többi magyarországi történeti műben (Thuróczy, Bonfini) nem találjuk nyomát... Nem szól róla Andreas Pannonius (1430k-1471u.) sem, akinek pedig a „Könyvecske az erényekről" c. (1467, ford. Boronkai I.) in: Magyar középkor irodalma, Bp. 1984., 371-529., munkájában Hunyadira szinte az összes lehetséges pozitív jelzőt alkalmazza. A „Fehér" János tehát nem szerepel a Magyarországon kurrens Hunyadi-nevek között, Ransanus is — nyilván magyarázatul — a nyugati népekre hivatkozik alkalmazásakor. Ugy tűnik, hogy a „Vlachus/Blak" megjelöléshez túlságosan hasonlító „Blancus/Blanc" használatától a Hunyadi-hívek eltekintettek, így egészen Mátyás uralkodásának a végéig, az országban ez a változat vagy nem volt ismert, vagy nem volt használatos, vagy nem kötődött hozzá semmi pozitív (legalábbis Mátyás kegyét nem ezzel lehetett elnyerni). Ráadásul tudjuk Bonflnitől, hogy , Jííátyás, aki jól ismerte törzsének régiségét, talán semmit sem viselt nehezebben, mint amikor irigyei közül valaki származásának ismeretlenségét hozta fel ellene (...) Jól tudta, hogy ellenfelei lenézik alantas származását; széltében beszélik, hogy oláh nemből született; egyesek korcsnak mondják, akit különböző nyelvű szülök hoztak a világra; elsősorban az innenső Magyarország főurai mondogatták, hogy nem kell tűrni az oláh királyocskát. Frigyes császár is nehezen viselhette, hogy e dúsgazdag királyságot egy ifjonc és úgyszólván jöttment uralkodó birtokolja...", Bonfini, 713 (3. 9. 280.) Ilyen kontextusban talán érthető, ha a Johannes Blancus — tehát Fehér János és nem Fehér Lovag — csupán Mátyás halála előtt pár hónappal érkezik Magyarországra, mint egy olyan név, mely Nyugaton már ismert és tisztelt, s Magyarországon is mindinkább a törökellenes harc egyik szimbólumává lehet.
