Századok – 1998
Tanulmányok - Pritz Pál: „Új Európa” Német propaganda és béketervek - Sztálingrád előtt VI/1213
NÉMET TERVEK AZ „ÚJ EURÓPA" LÉTREHOZÁSÁRA 1235 1940 nyarán Best újfent foglalkozott Schmitt nézeteivel és ismét csak azt fogadta el a professzor álláspontjából, ami a demokratikus hatalmaknak a térségtől való távoltartására vonatkozott. Azért, hogy kritikájának „pozitív" tartalmat adjon, Best megfogalmazta a völkisch nagytérrendezés fogalmát, és annak tartalmát hat pontban határozta meg. 1. A nagytérrendezést nem államok, hanem népek végzik. 2. A nagytérrendezésben résztvevő népek különböző befolyással rendelkeznek, a vezetés azé a népé, amely tökéletesen megvalósítja a völkisch rendet, ahol — saját szavainkkal kifejezve — a totális fasiszta berendezkedés válik uralkodóvá. 3. A nagytérrendezésnek célját a résztvevő népek adj ák, a nagytérrendezések sem ismerhetnek el a völkisch életcélokon túlmutató törekvéseket. Érthetőbb nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy a nagytérrendezés keretében az egész térséget a totális fasizmus jegyében kell megszervezni. 4. Nem cél a térség népeinek mesterséges konzerválása. Vagyis a térség vezető népe számára — a lehető leggyorsabban — kedvező etnikai viszonyokat kell teremteni. 5. Nem az egyes népek akaratától függ, hogy együtt akarnak-e működni a nagytérségen belül vagy sem. Meglehetősen világos beszéd, mégis talán érdemes hozzáfűzni, Best ily módon is kifejezésre juttatja, hogy minden vonatkozásban egységesített, totális berendezkedést akar. 6. A térségben élő népeket akkor sem lehet kirekeszteni, ha közreműködésük nem kívánatos. Létükkel és cselekedeteikkel mindaddig számolni kell, amíg lényegüket megőrzik - magyarán szólva, amíg nem vesztik el etnikai jellegüket. Best a félelmetes falanszterből tehát egy népet sem akar kiengedni, zárt logikai rendszere a nemzetközi jognak semmilyen vonatkozásban nem enged érvényesülési lehetőséget.7 0 Ma már ezek a formulázások papírosízű, üres, élettelen fantazmagória benyomását keltik. Ha azonban visszaidézzük a konkrét történelmi helyzetet, szemünk előtt megelevenedik a nagy történelmi múltú lengyel nép néhány hónappal korábban bekövetkezett katasztrofális háborúvesztése, majd helótasorsba taszításának egymást gyorsan követő állomásai, a versailles-i Európát regnáló francia birodalom dermesztően gyors összeomlása, akkor bizony jól érzékelhetővé válik, hogy Best fejtegetései nagyon is a konkrét helyzethez illeszkednek. Amikor arról beszél, hogy nem cél a térség népeinek mesterséges konzerválása, vagy azt szögezi le, nem az egyes népek akaratától függ, hogy együtt akarnak-e működni a nagytérségen belül vagy sem, illetve az állítja, a térségben élő népek létével és cselekedeteivel (csak) addig kell számolni, amíg lényegüket megőrzik - nos, akkor egyfelől plasztikusan megelevenednek előttünk azok a viták, amelyeket Best folytathatott társaival arról, hogy miképpen is rendezzék be a német fegyverek által legyőzött területeket, miképpen rendezzék be az egyre inkább kibontakozó nagytérséget, másfelől pedig a lengyel területeken berendezkedő német főhatalom brutalizmusa is eleven valósággá válik. Schmittet Best könyörtelen következetessége — vagy talán sokkal inkább a korszellem — meggyőzte arról, hogy engednie kell. Ezért 1940-ben oda módosította felfogását, hogy az adott nagytérségen belüli érvénnyel elfogadta a nagytérrendezés Best által adott völkisch értelmezését. A nagytérségek — tehát a nagyhatalmi érdekszférák — közötti kapcsolatokra azonban a fogalmat nem tartotta alkalmazha-70 Uo. 277.
