Századok – 1998
Tanulmányok - Pritz Pál: „Új Európa” Német propaganda és béketervek - Sztálingrád előtt VI/1213
1234 PRITZ PÁL 1939 márciusában, amikor a német csapatok bevonultak Prágába, majd létrejött a Cseh-morva Protektorátus, akkor minőségi változás következett a náci Németország terjeszkedésében, és a nemzetközi közvélemény is így vette tudomásul a történteket. Először valósult meg ugyanis, hogy a Harmadik Birodalom olyan területet foglalt el, amelynek nem német volt a lakossága. Itt már nem lehet operálni a Németországot a németeknek jelszóval vagy a versailles-i béke igazságtalanságai kiigazítása követelésével. Legitimáló elméletre volt szükség és ezt Carl Schmitt szállította abban az előadásában, amelyet néhány nappal a prágai bevonulás után Kielben, az ottani, politikával és nemzetközi joggal foglalkozó intézetben tartott. A térségben idegen hatalmak beavatkozásának tilalmával végrehajtott népjogi nagytérrendezés - ez volt az előadás címe, amely láthatóan már eleve sokat mondott. S valóban: megnyilatkozásával Schmitt nemcsak a Birodalomban, hanem külföldön is nagy feltűnést keltett. Az előadás abból indult ki, hogy az egyetemes nemzetközi jog nem felel meg a tényleges hatalmi viszonyoknak, csupán az a feladata, hogy a nyugati demokráciáknak kedvező status quót stabilizálja. Az 1823-ban meghirdetett Monroe-doktrínát ellenben — módosított formában — alkalmasnak találta arra, hogy a jövőbeni nemzetközi jogot megalapozza. Schmitt fogalmazásában a térségben idegen hatalom beavatkozásának tilalma nem a népek egyenjogúságának általános elvéből, hanem az adott térség mindenkori nagyhatalmának hatalmi pozíciójából vezethető le. „A birodalmak — mondja — ebben az értelemben azok a vezető hatalmak, amelyeknek politikai eszméje az adott nagytérségbe kisugároz, és amelyek ezen nagytérség számára az ott idegen nagyhatalmak intervencióját elvileg kizáiják". Schmitt ezáltal a nagyhatalmak befolyási területei kölcsönös respektálását - konkrétan Németország közép-és kelet-európai, perspektivikusan: egész európai expanziós politikáját alapozta meg.68 Best számára azonban mindez nemcsak nem volt elegendő, kimondottan a schmitti teória elméleti cáfolatára törekedett. 1939 augusztusában írt cikkében ezért Best kétségbe vonta azt is, hogy völkisch értelmezés szerint jogról van-e szó egyáltalán a nemzetközi jog esetében. Best ugyanis azzal érvelt, hogy meggyőződésük szerint az egyes népek érdekei jelentik az egyetlen mértéket a jog számára, így minden népnek csak az a célja, hogy magát fenntartsa és fejlessze. Minden nép a más népekkel szembeni magatartásában csak olyan szabályokat respektálhat, amelyek életcéljait nem sértik, arra tekintettel vannak. Ezek az egyébként meglehetősen elméletiesén hangzó fejtegetések a konkrét körülmények közepette valójában igencsak riasztóan hatottak, hiszen ekkortájt Best főleg négy dologgal foglalkozott: egyrészt a biztosági rendőrség és a biztonsági szolgálat Birodalmi Biztonsági Főhivatalban történő egyesítésével, másrészt a biztonsági rendőrség Cseh-morva Protektorátusban történő kiépítésével. Mindezek mellett szervezte a zsidó kivándorlás központi intézményét és (a Lengyelország elleni háborús készülődés jegyében) irányította a rendőrségi rohamosztagok tervezett akciójának előkészületeit. Németországban — állapítja meg Ulrich Herbert — nem volt jogász, aki ily messzire ment volna a nemzetközi jogi kötelékek tagadása terén. És nem volt német jogász, aki oly közvetlenül követett volna el a nemzetközi joggal ellentétes bűntényeket, mint Best.69 68 Schmitt előadását ismerteti, az idézetet közli: Herbert 1996, 272. -nélküli szárazföldi (tehát a brit szigetekre sem kiterjedő) Európa értendő. 69 Herbert 1996, 276. Európán a Szovjetunió
