Századok – 1998

Történeti irodalom - Ö. Kovács József: Zsidók a Duna-Tisza közén. Társadalomtörténeti esettanulmányok XVIII–XIX. század (Ism.: Schweitzer Gábor) V/1174

TÖRTÉNETI IRODALOM 1177 — többek között — a zsidó gyümölcs- és baromfikereskedők, s az érdekesség kedvéért megjegyezném, hogy a megyei rabélelmezést is egy zsidó vállalkozó végezte. A múlt század második felében végbemenő társadalmi mobilitásra utal a foglalkozási összetétel néhány további jellegzetessége, amennyiben bizonyos, értelmiségi pályákon a századfordulóra kiugró volt a zsidóság részaránya. Ezek közé tartoztak az orvosok (53%) és az ügyvédek (25%), de a színészek is (18%). A vagyoni helyzetre is utal az az adat, miszerint a legtöbb adót fizetők 1873-as jegyzékén feltüntetett 104 személy közül kilencen zsidó felekezetűek voltak. Érdekes helyi mutatók állnak rendelkezésre az Ö. Kovács értelmezésében aktív kölcsönhatásos viszonyt jelentő asszimilációt illetően. Az asszimilációnál elsősorban az iskolázási adatokra és a nyelvismeretre hivatkozhatnánk. Kettős folyamatot figyelhetünk meg: a zsidó tanulóifjúság létszáma fokozatosan növekedett a különböző típushoz tartozó oktatási intézményekben, s ugyanez állapítható meg a nyelvi magyarosodást illetően is. E törekvések a kettős kötődés elvét és gyakorlatát juttatták kifejezésre, miként arra a helyi zsidó közélet egyik ismert személyisége, Schweiger József 1868-ban rámutatott: Nevelésünk legyen szinte a civilizatió igényeinek megfelelő, legyen magyar -nemzeti és legyen hü a zsidó vallás lételemeihez." (124. o.) Az asszimiláció további ismérveihez tartozó névmagyarosításról elmondható, hogy az 1918 előtti időszakot alapul véve az összes névmagyarosítók mintegy kétharmada tartozott a zsidósághoz. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a tárgyalt időszakban rendkívül alacsony volt a zsidó hitet elhagyók száma, és ugyanez érvényes a vegyes — zsidó - nem-zsidó — házasságot kötők adataira nézve is. A zsidóság földrajzi mobilitására utal a házasulandók lakóhelyének vizsgálata, amely alapján kiderül, hogy míg a múlt század második felében a vőlegények 61%-a volt kecskeméti, addig ez az arány a menyasszonyok esetében 93%-nak bizonyult. Ugyanebben az intervallumban a kiskunhalasiak esetében ez az arány 43%, illetve 87% volt. (131. o.) A 19. század utolsó harmadában Magyarországon is jelentkező politikai antiszemitizmus helyi jellegzetességeivel foglalkozik a kecskeméti fejezet összegzést megelőző része. A zsidókérdés akkoriban Kecskeméten a teljes beolvadásként értelmezett asszimiláció problémájaként vetődött fel. Az antiszemitizmus a helyi közéletben és sajtóban az 1880-as évek elején kimutatható zsidóellenes jelenségek ellenére sem talált talajra. Ezt tükrözi az 1883-as képviselőválasztás eredménye, hiszen az antiszemita jelöltek mindkét esetben kiestek. A monográfia harmadik fejezete a kiskunhalasi zsidóság 18-19. századi társadalomtörténetét tekinti át a kecskemétivel azonos tematikában, bár — a két település nem egyenlő súlya miatt érthetően — jóval szerényebb terjedelemben. A komparatista örömét lelheti a két település egybevetésekor, ugyanis jól kirajzolódnak a hasonlóságok és különbségek. E sajátosságok közül néhányra hívnám csak fel a figyelmet. Kecskeméttel szemben a 18. század közepéig szinte kizárólag református többségű Halas gazdálkodásában a marha-, ló-, de leginkább a juhtartás volt a meghatározó. A zsidók betelepedését Halas esetében is a részleges hiányfunkció határozta meg. A zsidó kereskedők letelepedése azonban maga után vonta a görögök kiszorítását, akik pedig a 18. század közepéig szilárdan kézben tartották a kereskedést. Az egyik első Halason letelepülő zsidóról, egy Ádám nevű gyapjúkereskedőről, 1744-es keltezésű a legkorábbi híradás. (152. o.) A zsidó község szervezete és intézményei az 1750-es évek végétől dokumentáltak. A még csekély számú helyi zsidók ekkoriban már saját rabbival és imaházzal rendelkeztek. A kecskemétiekhez hasonlóan a halasi tanács is kibújt a felsőbb közigazgatási szint, esetükben a Jászkun kerületek zsidókat kitiltó határozatainak végrehajtása alól. A halasiak szintén gazdasági megfontolások miatt engedélyezték zsidók letelepedését. A helyi magisztrátus itt is többféle jogi kategóriába sorolta a zsidó lakosságot a 18-19. század első fele közötti időszakban. Jól tükrözi a kialakuló polgári öntudatot annak a beadványnak a részlete, amelyet 1822-ben, a már több mint 15 éve Halason lakó és kereskedő Löbel Sámuel juttatott el a városhoz: ...a jó polgárság nem a vallás egyformaságából, hanem az egyesített jó cselekedetekből veszi kezdetét." (155. o.) A helyi adatok azt mutatják, hogy míg 1804-ben 62 zsidót (0,73%) regisztráltak a városban, addig 1857-ben létszámuk 332 főre (2,44%) növekedett, és a századfordulón, 1900-ban elérte a 600 lelket (3,04%). A halasi zsidók múlt század első felére jellemző foglalkozási elhelyezkedését tükrözik az 1848-as összeírás adatai, mely szerint az 51 foglalkozással rendelkező férfi lakos közül 37-en kereskedelemből éltek. A többiek között találunk orvost, napszámosokat, üvegeseket, de még szappanosmestert is. A 19. század első felében a halasi zsidók - írja Ö. Kovács versenytársak hiányában