Századok – 1998
Tanulmányok - Soós Katalin: Ausztria és a magyar menekültügy 1956–57 V/1019
AUSZTRIA ÉS A MAGYAR MENEKÜLTÜGY 1956-57 1041 Beck István kettőjük beszélgetéséről másnap terjedelmes jelentést készített Púja Frigyes számára, aki azt a magyar külügyminisztériumnak is megküldte. Beck j elentése az osztrák kormány, tágabb értelemben Ausztria iránt rosszindulatúan elfogult és kutatásaink alapján tarthatatlan megállapításokat tartalmazott. „Reichmann hosszú előadással kezdte — szól a jelentés —, melynek lényege az volt, hogy az osztrák lágerekben lévő hazatérni vágyó menekültek ügyét mindaddig nem intézik el, míg: 1./ magyar menekültek nagyobb számban érkeznek Ausztria területére, ami az osztrák kormány szerint annak jele és bizonyítéka, hogy a Kádárkormány helyzete csak igen lassan konszolidálódik; 2./ míg nem beszélték át az egész kérdést a napokban Ausztriába érkező UNO menekültügyi biztossal (Lindt-tel). A továbbiakban Reichmann célzott arra, hogy hazatérési bizottságunknak fenti okokon kívül azért nem adják meg a működési, illetve beutazási engedélyt, mert attól tartanak, hogy esetleg merénylet készülhet ellenük, ami számukra rendkívül kellemetlen lenne. Itt hosszasan, igen gúnyosan beszélt a magyar menekültek temperamentumáról. Válaszomban rámutattam, hogy kijelentései csak azt bizonyítják, hogy osztrák részről az emberiességről pufogtatott frázisok ellenére embertelen halogatás folyik, ami egyszerű, hazatérni vágyó magyar állampolgárokat sújt. Éles szavakkal és gúnnyal tiltakoztam az ellen, hogy kormányunk konszolidálásától tegyék függővé magyar menekültek hazatérését. Nyíltan megmondtam, hogy ha addig kell várnunk, míg osztrák részről elég konszolidáltnak látják kormányunk helyzetét, akkor előfordulhat, hogy a menekült csecsemők már szakállasan fognak járni. Nem is beszélve arról, hogy az országaink közötti kapcsolatok történetében páratlan az a felfogás, hogy egy kormány szilárdságától legyen függővé téve menekültek ellenőrzötten önkéntes hazatérése. Ez összeférhetetlen a korrekt szomszédi viszonnyal. Ami pedig a hazatérési bizottságunk elleni merénylet kérdését illeti, ennek felvetésében újabb elriasztási manővert kell látnom hasonlóan ahhoz, amit a hazatérő menekültekkel szemben alkalmaznak, amikor kihallgatják őket, ujjlenyomatokat vesznek tőlük és úgy kezelik őket, mint a közönséges bűnözőket. Közöltem vele, hogy hazatérési bizottságunk tagjai és akövetség beosztottjai bátor emberek és a kért osztrák rendőrségi kíséret megadása esetén nyugodtan vállalják a lágerek látogatását. Ezt annál is inkább, mert a követségre érkező levelekből és a már hazatértektől tudjuk, hogy a lágerekben sok olyan ember van, aki hazavágyódik nem utolsósorban azért, mert elege van az osztrák lágeréletből. Osztrák részről azonban ezt nem akarják tudomásul venni, sőt bizonyítékaink vannak arra, hogy zárkába dugnak olyan magyarokat, akik hazatérésre beszélik rá társaikat. Ami az UNO menekültügyi biztos bevárását illeti, közöltem Reichmannal, hogy véleményünk szerint egyedül a független osztrák kormánytól függhet annak a kérdésnek az eldöntése, hogy hazaengedi-e a teljesen önkéntesen jelentkező magyar menekülteket, vagy sem. Kivéve persze, ha az Ausztria által is aláírt menekültügyi konvenció kifejezetten kizárja ezt az esetet. Ez pedig igen valószínűtlen, hiszen ilyesmi ellenkezik az UNO céljaival és szellemével..."8 3 Beck jelezte, hogy a „heves, gúnyos szócsata" két óra hosszat tartott és ő végül kijelentette, hogy Reichmann érvelése számára elfogadhatatlan és embertelen. Majd 83 MOL ВЮ XIX-J-36-a Beck István 1956. december 18-i jelentése.
