Századok – 1998
Tanulmányok - Tófalvi Zoltán: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Romániában; Erdélyben V/989
996 TÓFALVI ZOLTÁN hatott rám. Nemcsak az elemi erővel feltörő tiltakozás a természetét levetkezni képtelen párthatalom ellen, hanem az is, hogy azokban, akik Rákosit felváltották, szintén nem volt politikai bölcsesség az erőszak eszközeinek félretevésére. Nem voltam egyedül azok között, akik a forradalom küszöbén még hittek egy békés kibontakozás lehetőségében, amely „megmenthette" volna a szocializmus eszméit, amelynek megvalósíthatóságában - oly sok figyelmeztető jel ellenére akkor még én is hittem. Következett tíz nap, amely alatt az összes lehetséges rádióadók sugározta hírekre tapadva szorongtunk azért, hogy „odaát" sikerüljön..."8 A három tanársegédet és Páskándi Gézát „nyilvános fölbujtás" vádjával a Büntető Törvénykönyv III. fejezetének hírhedt 327. paragrafusa alapján állították bíróság elé és ítélték el. A vádirat szerint Dávid Gyula már 1953 nyarán, amikor a Bolyai Tudományegyetemen megkezdte az aspirantúrát, „bírálta a kormány azon intézkedéseit, amelyek révén csökkentették a magyar tannyelvű iskolák és fakultások számát", „ellenségesen és tendenciózusan állította különböző körökben, hogy a román állam nem gondoskodik az RNK-beli magyar tudományos élet fejlődéséről", „nacionalista szellemben széles körű propagandát fejtett ki az egyetemi oktatók körében, hogy minden középfokú és egyetemi oktatási szinten vezessék be a magyarok történetének oktatását". 1956. szeptember 3-a és október 5-e között Magyarországon tartózkodott, az ottani tudományos kutatókkal való tapasztalatcsere során „befeketítette és rágalmazta az RNK-beli népi demokratikus rendszert, azt állítva, hogy az országunkbeli rendszer nem biztosít lehetőséget a magyar klasszikusok műveinek kiadására, hogy a középiskolák tanulói anyanyelvükön nem jutnak hozzá a könyvészethez". ,,A magyarországi események idején — olvasható az ítéletben —, amikor a külső és belső reakciós erők az ottani népi demokratikus rendszer megdöntésére törekedtek, a vádlott nyilvános felbujtó tevékenységet folytatott, a népi demokratikus országokban és a Szovjetunióban lévő népi demokratikus erők ellen lázított. Ebből az alkalomból kifejezte együttérzését a magyarországi ellenforradalmár elemekkel, Nagy Imre reakciós kormányával, annak programjával. (...) A vádlott 1956. október 26-án 20-25 egyetemi hallgatóval kiment a kolozsvári városi temetőbe, ahol megkezdték egyes magyar burzsoá-nacionalista írók síijának megtisztítását. (A koncepciós per során így minősült „burzsoá-nacionalista" írónak Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Brassai Sámuel, Kriza János). Ekkor határozta el, hogy 1956. november elsején, halottak napján, újból kijönnek a temetőbe, és a Magyarországon elesett ellenforradalmár elemekkel való szolidaritás jeleként ezekre a sírokra virágokat helyeznek el és gyertyát gyújtanak. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan más csoportokat is beszervezett, akik szintén kimentek a temetőbe, s az elesett ellenforradalmár elemek emlékére egyperces néma tiszteletadással adóztak, a ruhájuk hajtókáján gyászszalagot viseltek, nacionalista verseket szavaltak, s végül elénekelték a magyar himnuszt." Mindezek — így az ítélet — „zavargásokat idéztek elő Kolozsváron, amelyek szorosan kapcsolódtak a magyarországi eseményekhez." Egy Halottak napi megemlékezésből így kreáltak hazaárulással egyenértékű vádat, rendeztek kirakatpert. Dávid Gyulát 7 évi börtönbüntetéssel sújtották, mind á:h'ét évet letöltötte. 8 Dávid. Gyula-. 1956 ősze a Bolyai Egyetemen. Romániai Magyar Szó, új sorozat, 1956. október 19-20. Szombat-vasárnapi melléklet, a. oldal.
