Századok – 1997
Tanulmányok - Hámori Péter: Kísérlet egy „Propagandaminisztérium” létrehozására. A Miniszterelnökség V. Társadalompolitikai Osztályának története 1938–1941 II/353
Hámori Péter KÍSÉRLET EGY „PROPAGANDAMINISZTÉRIUM" LÉTREHOZÁSÁRA MAGYARORSZÁGON A Miniszterelnökség V, Társadalompolitikai Osztályának története 1938-19411 A központi propagandaszerv felállításának előzményei és a hivatal megszervezése A két világháború közötti magyar politikai rendszerben az államilag irányított és ellenőrzött belső propagandának a harmincas évek második feléig viszonylag csekély szerep jutott.2 A vidéki választások nyíltszavazásos rendszere és a sajtócenzúra korlátozott alkalmazása a politikai elit szerint olyan hatékony közvélemény-ellenőrzést és irányítást jelentett, hogy a direkt propaganda bevezetését nem tartották szükségesnek. A modern propaganda, mint állami feladatkör Magyarországon ezért csak az 1930-as évek utolsó harmadában jelenik meg a közgondolkodásban, szoros öszszefüggésben a „nemzetnevelés" terjedő gondolatával, a fokozódó (vagy inkább tudatosuló és veszélyessé váló) szociális feszültségekkel, a háborúra való felkészüléssel és nem utolsósorban a „valódi" (tehát állandó tagsággal rendelkező, s két választás között is funkcionáló) pártok vidéki megjelenésével.3 Hozzájárult mindehhez az uralkodó körök azon felismerése (mely gyakran a rádöbbenés erejével hatott), hogy a társadalmi jelenségek jelentős részének, de mindenekelőtt az emberek politikai gondolkozásának kontrollálása teljességgel kicsúszott kezükből4 . Éppen ezért a „nemzetnevelés", mint eszmei célkitűzés mellett a legtöbb szerző az egyre inkább állami hatáskörbe kerülő szociálpolitika részeként, illetve kiegészítéseként jelölte ki a propaganda szerepkörét.5 A cél újszerű megjelenítését azonban egy darabig nem követték újszerű eszközök; a politikai közhangulat befolyásolásának formája — némely, Gömbös-kormány alatti, kétes sikerű kísérletet leszámítva6 — a napisajtó maradt. John Lukacs szerint Európa keleti felében az újságelőfizetők többsége az első generációs, kritikátlan olvasók közé tartozott.7 A magyar kormányzat számára ez előnyös helyzetet teremtett, amit azonban nem tudtak teljes mértékben kihasználni. Az olvasók társadalmi-földrajzi megoszlása meglehetősen egyenetlen volt: a szegény földműves réteg, melynek politikai aktivizálódása egyszerre jelenthetett veszélyt, de — megfelelő „irányítás" esetén — esélyt is egy konzervatív, esetleg fasisztakorporatista reform bevezetésére, gyakorlatilag teljesen kimaradt az újságolvasói körből,8 s más hagyományos, pl. rádiós propagandával sem volt elérhető.
