Századok – 1997

Kisebb cikkek - Buza János: Bethlen Gábor a debreceni tőzsérek pártfogója IV/955

956 KISEBB CIKKEK teszi, hogy Tolnai Literáti Imre levele sem emlékezik meg az 1625. május 12-e és június 25-e közötti résztörlesztésről, ami — mint fentebb láttuk — 425 tallért tett ki. A már csaknem egy éve fennálló tar­tozás kapcsán könnyűszerrel vélekedhet­nénk úgy, hogy a két nagyszombati adós az inkorrekt üzletfelek közé tartozott,8 de mielőtt elmarasztalnánk őket, tekin­tetbe kell venni, hogy a — német földön már tetőzött, Magyarországon azonban még súlyos likviditási zavarokat okozó — közép-európai monetáris válság idején jó tallérra, a nagykereskedelem e kulcsfon­tosságú fizetési eszközére, igen nehéz volt szert tenni. Rossz pénzből bőségesnek bi­zonyult a kínálat, de az aranyforint, azaz a dukát és a törvényes előírásoknak meg­felelő minőségű tallér hiánya már évek óta akadályozta az áruforgalmat, s — mint a bizonytalan pénzügyek általában inkább — a spekulációnak kedvezett. Bethlen Gábor, akinek gazdaságpoli­tikáját számos kitűnő tanulmány9 mél­tatta, teljes mértékben tisztában volt a fennforgó fizetési nehézségekkel, illetve azzal, hogy a szarvasmarhát a tőzsérek csak értékálló pénzért bocsátották áruba. Az Erdélyi Fejedelemséget ugyancsak sújtó monetáris válságot követően írta: „Minthogy az mi országunkban az ara­nyat, tallért immár szemünkkel sem lát­hatjuk, úgy elfogyott," csak abban az e­setben lehet hozzájutni, ha marhákat haj­tanak fel Németországba, „...s ott talléron adják el. "1 0 Egyfelől a valós viszonyok ismerete, másfelől a debreceniek iránta megnyilvánuló lojalitása,1 1 továbbá felte­hetően a két tőzsér vagyonos volta — vél­hető udvari szállítói tevékenysége — e­gyüttesen magyarázza azt, hogy miért fogta pártjukat, s miért intette meg a ko­rábban országgyűlésének helyet adó és számára többször is kvártélyul szolgáló12 „Tymaviát". Nem ő volt az egyetlen, aki az 1620-as évek első felében adósság, il­letve a ,jó pénz" követelése miatt írt rá a szabad királyi város magisztrátusára1 3 , az azonban vitathatatlan, hogy személyé­ben Csikay Mihály és Tóth Mátyás tud­hatta maga mögött a legrangosabb pat­rónust. Források hiányában ellenőrizhetet­len a két debreceni tőzsér vagyoni hely­zete, az viszont több mint valószínű, hogy nem beköltözők, hanem már meggyöke­resedett cívisek lehettek. Debrecen adózói között 1599-ben 2, 1601-ben pedig 1 Csi­kay nevű egyén — András, Benedek, il­letve János — szerepelt,1 4 bármelyikük lehetett Csikay Mihály felmenője. Tóth Mátyás pedig a csaknem 40 Tóth nevű adózó valamelyikében tisztelhette atyját vagy nagyatyját.1 5 Literáti néven ugyan­csak több adófizetőt írtak össze a tizenö­téves háború idején,1 6 de ezen túlmenően ismert, hogy Tolnai Literáti Imre többször viselte a főbírói tisztet Debrecenben.1 7 Azok számára, akiknek módjukban állt Alsó-, illetve Felső Magyarország le­véltárainak iratanyagába betekinteni, nem meglepő, hogy a nagyszombati adó­sok után nyomozva távolról sem annyira kiszolgáltatott a kutató, mint amikor a mai Magyarország szűkös forrásai között kísérli meg az egyeztetést. Joannes De­meter 1612-ben — egységes helyesírás nem lévén—Demither és Deömeöter név­változattal is megtalálható Nagyszombat adókönyvében,18 ekkor egyike volt a ház­résszel rendelkező szerény vagyonúaknak a város III. negyedében.19 Kereskedelmi tevékenység után még nem adózott 1612-ben, de egy évtizeddel később „a quaes­tura" címén 6 forintot vetettek ki rá,20 ami azt jelenti, hogy nálánál szerényebb jövedelmű kereskedők többen voltak a sza­bad királyi városban, de Demeter János semmiképpen sem sorolható Nagyszom­bat vagyonos kereskedői közé.2 1 A deb-

Next

/
Oldalképek
Tartalom