Századok – 1997

Kisebb cikkek - Buza János: Bethlen Gábor a debreceni tőzsérek pártfogója IV/955

KISEBB CIKKEK Buza János BETHLEN GÁBOR, A DEBRECENI TŐZSÉREK PÁRTFOGÓJA Gyulafehérváron 1625. május 12-én keltezték azt a Nagyszombatba küldött levelet, amelyben a fejedelem két debreceni tőzsér — Csikay Mihály és Tóth Mátyás — panaszának orvoslására szólította fel a szabad királyi város főbíráját és tanácsát. Bethlen leveléből kitűnik, hogy a cívisváros két lakosa 1624-ben szarvasmarhákat hajtott fel az Alibidről, s ökreiket Nagy Márton és Demeter János nagyszombati adózók vették meg, pontosabban adóslevelet állítottak ki legkevesebb 1350 tallérról, fizetési határnapul pedig szeptember 29-ét, a híres galgóci vásár napját, jelölték meg.1 Csikay Mihály és Tóth Mátyás azonban hiába ment fel a nevezetes terminusra, mert sem az adósok, sem a városi elöljáróság — „nyilvánvaló károkra és fogyatkozásokra" — nem fizetett nekik. Nincs utalás Bethlen Gábor levelében arra, hogy a nagyszombati adósok milyen későbbi határidőt javasoltak a kényszerűségből lett áruhitelezőknek, az azonban nem kétséges, hogy a debreceniek megunták a hitegetést, s a fejedelem pártfogását kérték. Bethlen „... nem akarván... hívei... közül senkit is igazságában megfogyatkoztatni," az adósság rendezésére szólította fel Nagyszombat elöljáróit. Az intést tartalmazó fejedelmi irat legkonkrétabb eleme a tartozás mértéke, háromszor szerepel ugyanis a levélben az összeg az'ezerháromszáz negyedfél tallér," ami igen tekintélyes summa volt a maga korában. Bár a fejedelemi levél „árestálással" fenyegetett, 1625-ben aligha lehetett arra számítani, hogy nagyszombati kalmár Debrecenbe vagy Gyulafehérvárra ment volna áruért, vagy áruját értékesíteni.2

így sem a fejedelmi udvar, sem Debrecen magisztrátusa nem számíthatott arra, hogy portékájával együtt őrizetbe vehet egy nagyszombati polgárt, s ily módon szoríttatja rá a fizetésre a szabad királyi városban lakó Demeter Jánost és Nagy Mártont; esetleg azt fontolgathatták, hogy tilalmazzák valamelyik nagyszombati kereskedő debreceni vagy erdélyi követelését. Teljesen nem maradt azért hatástalan Bethlen levele, mert jó két hónap múltán Debrecen főbírája és tanácsa már csak 925 tallér megadatását követelte Csikay Mihály számára, azaz a debitorok a fentiek szerint csupán 425 tallért követelő Tóth Mátyással időközben valamilyen formában — áru vagy pénz, kevésbé valószínűsíthetően adóslevél átengedésével — kiegyeztek.3 A Tolnai Literáti Mihály főbírót aláíróként megjelölő4

debreceni levélből kiviláglik, hogy a két kárvallott tőzsér 1624-ben, néhány héttel Szent Mihály napja előtt az Érsekújvárhoz közeli Jató pusztán5

állapodott meg a nagyszombatiakkal, akik a szokásos háromheti fizetési haladékkal6 számolva vették át a felhajtott jószágot. Fizetési kötelezettségüknek azonban nem tudtak eleget tenni, s e ponton figyelembe kell venni azt, hogy az ismeretlen számú lábasjószág ára meghaladhatta az 1350 tallért, az akkori pénzrontás idején—számítási pénzben mérve — az 5400 forintot:7 azaz nem kizárt, hogy korábban már törlesztettek adósságukból, s a gyulafehérvári levélben említett 1350 tallér az eladók eredeti követelésének csupán egy része lehetett. Reálissá e feltételezést az