Századok – 1997
Közlemények - Hoffmann Tamás: „Egy marék rizs” IV/937
„EGY MARÉK RIZS" - KULTÚRHISTÓRIAI VÁZLAT 939 köztük van az „indica"-van azonosítható is, amely Csámpából, tehát Indokínából jutott el ide északabbra és végeredményben a déli delta-vidéktől az északi hegyvonulatok lábáig elterjedt. Még az utóbbi övezetben is a július-augusztusi középhőmérséklet 24—26°, s ez a legkedvezőbb a növény termesztéséhez. Nyilvánvaló továbbá az is, hogy a rizsmúvelés penetrációja az i. е. I évezredben vett nagyobb lendületet, tehát akkor, amikor kiformálódott a kínai civilizáció. Alapos a gyanú, hogy az utóbbit a rizs élelmiszerbázisán felduzzadt paraszttömegek kordában-tartásával azonosíthatjuk. A trágyázás, az ekés művelés olyan —hozamnövelő — innovációk, amelyek materiálisán alátámasztják a vizes gazdálkodás eredményességét. Kínában ekkor építettek először a vízduzzasztáshoz, a tározáshoz szükséges töltéseket, ami az árasztásos művelés terén szerzett pozitív tapasztalatokra utal. A Mekong deltájában a rendszert a vízibivaly fogatolásával egészítették ki. Már ennek előtte, a II. évezred utolsó harmadában a rizs vizes kultivációja kedvező tapasztalatokkal egészítette ki az indiai Harappa-civilizáció parasztjainak munkakultúráját, más szóval a rendszer nyugati irányba teijedt. Az Industól nyugatra húzódó hegyvonulatok azonban gátat vetettek a további penetrációnak. Ennek ellenére a Nagy Sándor hódítóhadjáratai során megismerték és nemsokára Görögországba, majd Rómába exportálták az indiai rizst. A Nílus-deltában arabok honosították meg a 7. században. A mórok vitték el Hispániába az ezredforduló tájékán, innen a Dél-franciaországi Camargue területén létesített rizsföldeken át jutott el a középkor végén a Po-síkságra, hol 1475-ben említik először. A 16. században Tessinben már ez a legfontosabb élelmiszernövény. Szállítmányai a hágókon át jutnak el messze, az Alpoktól északra fekvő tájak városaiba. A rizskása az Alpoktól északra delikateszként illeszkedett be az étrendbe, s csak később, a modern urbanizáció során vált — különféle hűsokkal és zöldségekkel elegyítve — főétellé a hétköznapok asztalán. Ez a pályafutás merőben másként zajlott le domesztikációs centrumától délre, a kínai kultűrvilág nagy befolyási övezetében Japántól Indonéziáig és tovább, Óceánia szigeteiig. Ezeken a területeken ugyanis mindenütt főtáplálékká vált a rizskása, hiszen adaptációja is azért következett be, mert szűkében voltak az ennivalónak. Egy pillantás a térképre meggyőz arról, hogy ennek a növénynek a fogyasztása ott szorította ki az alacsonyabb hozamúakat, ahol az adottságok is kedvezőek műveléséhez, a meleg égövben. A Po-síkság a legészakibb övezet, ahol termesztik (az északi 45°-ig), Japántól Spanyolországig a 42°-ig terjed kultivációja. A tropikus fajták 18° minimális hőmérsékleten fejlődnek, a szubtropikusak 10-12° felett. Itáliában 15-16° a tenyészidőben a legalacsonyabb hőmérséklet, a legmagasabb pedig 35° is lehet. Az öntözött rizsföldek legfeljebb 1200-1600 m tengerszint-feletti magasságban fekszenek, bár vannak szárazságtűrő fajták is, amelyeket 2000 m-en is lehet termeszteni. (Ezeknek tenyészidejében azonban 1250-1500 mm eső esik!) A száraz rizskultiváció elsősorban hegyvidékeken tanulmányozható: Thaiföld, Burma, Malajzia, Fülöp-szigetek, Borneo és Szumatra területén. Itt sok helyütt még ma is irtásgazdaságban művelik a rizst. Kis kerteket alakítanak ki az erdőből, nem pedig szántóföldeket; a talajmunkához ásóbotokat (ritkán kapát)
