Századok – 1997
Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895
OSZMÁN-ZSIDÓ KAPCSOLATOK 911 nán pasa. Annál is inkább, mert meg volt győződve arról, hogy Dávid vezető szerepet tölt be az ellene szervezkedő frakcióban. Azt is sejtette (és hamarosan be is bizonyította), hogy ennek a csoportnak a tagjai gyártották azokat a névtelen beadványokat, amelyekkel le akarták járatni őt és intézkedéseit a szultán előtt. Bár lázasan kereste, egy ideig nem találta azt az ürügyet, amellyel támadást indíthatott volna Passzi ellen, hiszen első próbálkozásaival megszégyenítő kudarcot vallott. (Az uralkodó állítólag azzal dobta vissza kifogásait, hogy hozzá hasonló embere sok van, de Dávidhoz mérhető egy sincs.)5 9 A lengyel ügy aztán tálcán kínálta neki a várva várt alkalmat. Különféle hírforrásokból rájött, hogy Dávid a lengyel királyi udvarban élő testvére és odaküldött pénze révén azon dolgozik, hogy az oszmánokat összeugrassza a lengyelekkel, s ezáltal megmentse a spanyolokat és a velenceieket egy újabb földközi-tengeri háborútól. Ez már megfelelő alapot nyújtott ahhoz, hogy beadványaival bombázni kezdje a szultánt Passzi eltávolítása érdekében. Az e tárgyban kelt előterjesztésekben (telhiszekben)6 0 Szinán olyan hangot ütött meg, ami igencsak idegenül hangzott volna a néhány évtizeddel korábban élt oszmánok fülének. Ez a hang élesen zsidóellenes volt, s teológiai és gyakorlati érvekkel igyekezett bizonyítani, hogy egy muszlim államban megengedhetetlen a zsidók ilyen mérvű alkalmazása és beemelése a hatalomba. Valamikor 1591 elején, amikor III. Murád utasította, hogy beszélje meg Dáviddal a hajóhad kérdését, Szinán a következő módon fakadt ki uralkodója ellen: „Mi szükség van most arra, hogy felfedjük elképzeléseinket és intézkedéseinket egy zsidónak? Isten ments, hogy a boldogságos padisah ebbe beleegyezzék! A hatalmas Isten nemes szavai szerint... 'az emberek között bizony úgy találod, hogy a zsidók és a pogányok a legellenségesebbek a hívőkkel szemben' (Korán, 5: 82, Simon Róbert fordítása). Ezen alapul a hitünk. Ha Urunk így parancsolta, a nemes szavaknak ellentmondva nem tárjuk fel neki a szultánátus ügyeit".61 Miután felidézte a Korán többi, hasonló szellemű passzusát, Szinán egy merőben gyakorlati kifogást is megfogalmazott ugyanebben az előterjesztésben: „... méltatlannak tartom, hogy egy ilyen féreg szavainak méltóztatik hitelt adni, s miközben oly sok tapasztalt hitharcos, idős ember, sejk és hittudós található a szultáni udvarban, egy másvallásű zsidót avat be a szultánátus ügyeibe, főként olyan fontos témába, mint a flottáé. Nem lehetséges-e, hogy ez az átkozott Velence és Spanyolország barátja? Méltóztatik-e fontolóra venni, hogy folyton a frenkekkel eszik, iszik és tárgyal, s ugyan miből tudhatnánk, hogy hűséges hozzánk?" Ahogy a nagyvezír egyre biztosabb lett a dolgában, úgy fokozta a roham erejét. Egyik 1591 első felében kelt beadványában, hivatkozva a lengyel udvarban tapasztaltakra, így írt a szultánnak: „Lehet-e zsidó az iszlám barátja? A Koránversek és a hagyomány nem bizonyítják-e ennek lehetetlenségét? Az iszlám vallásnak és követőinek különösen az akarhat rosszat, aki az iszlám világon kívül nőtt fel és utóbb jött be országunkba."6 2 A lendületbejött Szinán egyúttal Dávidot próbálta felelőssé tenni a gazdasági bajokért is, mondván, „... a legtöbb újítást, amely a szultánátus becsületének kárt okoz, ennek az átkozottnak a tanácsára és ösztönzésére vezették be".6 3
