Századok – 1997
Közlemények - Fodor Pál: Együttműködés és válság a 15–17. századi oszmán–zsidó kapcsolatokban IV/895
908 FODOR PÁL kapocs a hárem és a külvilág között, óriási lehetőségek nyíltak meg előtte. A 16. század vége felé egyre nagyobb mértékben avatkozott bele a nagypolitikába, és legfelső kapcsolatait kihasználva családjának és hitfeleinek juttatta a legzsírosabb adóbérleteket. Ez rendkívüli módon felingerelte az adó, főleg a dzsizje behajtásában korábban jelentős megbízásokat elnyerő udvari szpáhikat, akik a zsidó kira által beültetett adóbérlőket tették felelőssé azért is, hogy általában rossz pénzben fizették ki a zsoldjukat. Elégedetlenségükben fellázadtak, és a kezükre adott kirát egyik fiával együtt darabokra vágták; a másik csak úgy menekült meg, hogy azon nyomban felvette az iszlám vallást. A szpáhik követelésére a szultán rendeletet hozott arról, hogy a zsidók ezentúl nem hordhatnak finom és elegáns posztóruhát, piros sapkában kell járniuk, és nem engedhetők az adóbérletek közelébe. Ezenkívül alapot létesített az oszmán fémpénzek értékének helyreállítására, elkobozta a kira vagyonát, és az udvari zsoldosoknak adta át a nála talált adódeftereket.4 8 Bár a kedélyek lecsillapodása után a szultán szükségesnek érezte, hogy nyílt rendeletben álljon ki a zimmiknek (köztük a zsidóknak) járó jogok mellett,4 9 az említett események kétségtelenül a zsidók helyzetének megingását jelzik. Ilyen és ehhez hasonló jelenségekre hivatkozva állítja a kutatók többsége, hogy a 17. századtól a birodalom zsidósága gazdaságilag és kulturálisan fokozatos hanyatlásnak indult. A zsidók lassanként elvesztették a 15-16. században megszerzett különleges pozícióikat, s azokat részben muszlimok, részben a birodalom más kisebbségei, elsősorban a görögök és az örmények vették át tőlük. Az oszmán zsidóság visszaszorulását rendszerint egy külső és több belső okkal magyarázzák. Legfontosabbnak az Oszmán Birodalom hanyatlását és a keresztény hatalmak gazdasági és politikai behatolását, a birodalom perifériára kerülését tekintik; amilyen mértékben csökkent az oszmán állam ereje, olyan mértékben szorult vissza a vele szövetséges zsidóság, miután a győztes európaiak természetesen a keresztény görögöket, örményeket stb. karolták fel és fogadták szolgálatukba. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a zsidók egyre hátrább csúsztak mind a nemzetközi kereskedelemben, mind az iparban, különösen a számukra létfontosságú textiliparban, ahol nélkülözve a merkantilista állam védelmét, nem bírták a versenyt az európai termékekkel. Ehhez járult, hogy a zsidók lassanként elvesztették azokat a tulajdonságokat, amelyek a 15-16. században oly kívánatos partnerré tették őket az oszmánok szemében: nyelvtudásuk megcsappant, európai összeköttetéseik megritkultak (idővel elapadt ugyanis a bevándorlás, legalábbis a fejlett területekről), nyugatról hozott gazdasági, tudományos és technikai ismereteik megkoptak, noha annak idején éppen ebből származott a legtöbb előnyük. Ugyanakkor a birodalom keresztényei egyre több szállal kapcsolódtak a keresztény világhoz; a tehetősebbek európai egyetemekre küldték gyermekeiket, akik visszatérve fokozatosan kiszorították a zsidókat a magas állami hivatalokból is (többnyire közülük kerültek ki a fordítók, az orvosok egy része stb.). Kevesebb figyelmet kapott viszont az a tény, amelyre H. Gerber hívta fel a figyelmet, hogy a zsidókat részben saját szövetségeseik, az oszmánok ütötték ki a nyeregből.50 A pénzügyi krízis és az állások szűkössége folytán az oszmán katonai-bürokratikus elit és a hadsereg (janicsárság, egyéb udvari zsoldos alakulatok) tagjai maguk is arra kényszerültek, hogy vállalkozásokba fogjanak és ekkép-
