Századok – 1997

Tanulmányok - Szvák Gyula: Az orosz „rövid” 17. század. A Romanov-konszolidáció kezdetei IV/857

868 SZVÁK GYULA szedhető egyenes adók vajmi kevésre elegendők. Ezért úgy döntöttek, hogy nem kérik a sztrelec-adót, ám helyette külön adóval terhelnek egy mindenki által, minden nap használt árucikket, a sót. E financiálisnak tetsző adótrükknek beláthatatlan következményei lettek. Az első reakció az volt, hogy a lakosság korlátozta a felhasználását, és, amíg tehette, nem vásárolt sót, hiszen annak illetéke meghaladta a normál piaci értékét. Ennek következtében nemcsak a sóforgalmazás esett vissza, de a várt adónövekedés is elmaradt, sőt az addig szedett egyenes adóknál is kevesebb pénz jött be. Két év elteltével ezért úgy döntöttek, hogy a sóadót eltörlik, de egyúttal beszedik erre az időre visszamenőlegesen a sztrelec-adót. Ez már azonban sok volt a moszkvaiaknak. Előbb alázatosan kérték a cárt, majd a körmenet nyilvánosságát kihasználva követelték, hogy távolítsa el környezetéből a hatalmukkal visszaélő „erősembereket". Majd végül, nyomatékot adva óhajuknak, betörtek a Kremlbe. A megrémült cár által áldozatul odadobott Plescsejevet, a városi bíráskodással foglalkozó hivatal vezetőjét a tömeg azon nyomban széttépte, majd feldúlta és kirabolta a tehetős bojárok és kereskedők portáit. Ám ez sem csillapította bosszúszomjukat. A Vorös-téren kivégezték Trahanyiotov bojárt, a Puskás prikáz vezetőjét, és makacsul követelték Morozov kiadatását is, aki egyébként — több funkciója mellett — a Sztrelec prikáz főnöke volt. A feldühödött tömeg napokig randalírozott a fővárosban, és ezt szabadon tehette, mivel a zsoldjukat követelő sztrelecek nagy része is a lázongók mellé állt. Végül a Morozovhoz hű sztrelecek és a Moszkvában tartózkodó idegen zsoldosok segítségével helyreállt a rend. Előzőleg Morozovot leváltották, és eltávolították a fővárosból.2

4 Mindenki érezte azonban, hogy a tartós nyugalomhoz több kell. Néhány nappal a véres események után 1648. június 10-én a cári udvarban megjelentek a szolgáló nemesek és a fővárosi kereskedők képviselői, és azt kérték, hívná össze az uralkodó a zemszkij szobort annak érdekében, hogy megszülessék végre a törvényes garanciája a hivatali önkényeskedések megszüntetésének. A cár, eleget téve a szelíd követelésnek, rendeletet adott ki a képviselők választásáról, akiket szeptember 1-jére a fővárosba rendelt. Ezzel egyidőben Odojevszkij herceg vezetésével egy öttagú bizottságot állított fel egy új törvénykönyv előkészítő munkálatai céljából. A munka viharos gyorsasággal haladt: október 3-án már megkezdték a törvényszöveg tárgyalását, külön a cár a bojár dumával és a főpapi karral, és külön a kb. 290 küldött. Majd menetközben módosították, figyelembe véve a küldöttek esdeklő kérelem formájában benyújtott javaslatait is (a 967 cikkelyből mintegy 60 került ily módon a törvénybe), míg végül 1649. január 29-én a végleges szöveget szentesítették. Tavasszal az Országgyűlési törvénykönyvet kétezer példányban kinyomtatták, és minden közigazgatásilag fontos helyre megküldték.25 Aligha gondolhatták a lázas kodifikációs munka résztvevői, hogy a szűk félesztendő alatt elkészült törvénykönyv közel kétszáz évig érvényben marad. Ilyen nagyravágyó célkitűzésük nem is igen lehetett, hiszen kompilációjuk zömmel a régi Törvénygyűjteményeken, korábbi precedens-értékű cári rendeleteken, bizánci forrásokon alapult, s a legmodernebb kútfő a Litván Statutumok voltak. E vegyes „alapanyag" végül eklektikus tartalmat eredményezett, ahol az egyes cikkelyek gyakorta ellentmondtak egymásnak, s erősen a pillanatnyi társadalmi-politikai