Századok – 1997
Tanulmányok - Péter Katalin: Társadalom és gazdálkodás a kora újkori Sárospatakon. A patakiak csendes ellenállása IV/809
TÁRSADALOM ÉS GAZDÁLKODÁS A KORA ÚJKORI SÁROSPATAKON 821 Kollégium professzoraként a Belsővárosban lakott.6 9 A sok Kádas közül egy Ferenc viszont hazatérte után Keresztúrba ment tanítani. 1702-ben ott halt meg.7 0 Az értelmiségieket, akár saját fiaik voltak, akár messze földről kerültek ide, Sárospatak megbecsülte. Mind a Belsővárosban, mind a Felsőhóstátban előkelő házakat adtak a lelkészeknek és a tanároknak, akik azonban többnyire vettek saját otthont is. A források pedig leggyakrabban az ő szolgáikat emlegetik. Az értelmiség életmódjához a személyzet minden jel szerint mintegy természetesen hozzátartozott. Ilyenformán a legbonyolultabb háztartásaik alighanem éppen nekik voltak, mert a ház körül dolgozó cselédeiken kívül szükségük volt olyan emberekre is, akik a földeket, szőlőket megművelik, majd eladják a terményeket. A kor szokása szerint ilyenfajta munkákat sem a tanárok, sem a lelkészek nem végezhettek, kifejezetten neki dolgozó jobbágyai viszont csak a főprédikátornak voltak, míg a jezsuiták meg nem kapták őket is. A jezsuita rendház aztán az összes egyházi birtokon együtt gazdálkodott, úgyhogy a korábban egyes lelkészek vagy tanárok kezén volt földekből és szőlőkből a tekintélyes nemesek uradalmaival vetélkedő gazdaságot hoztak létre. Háztartásuk, amelyben négy-öt páter mellett mindig sok szolga jellegű személy dolgozott, és a házfőnök gyakorolta a gazda szerepét,7 1 nem rítt ki a Belsőváros gazdag háztartásai közül. 4. A Felsőhóstáton és az Új utcában A Felsőhóstát lakói között 1554-ben még csak jobbágyokat írtak össze; az akkor már bizonyosan ott lévő iskolát vagy a rendházak épületeit nem tüntették fel. Ugyanígy készítették aztán sokáig az urbáriumokat. Nem tudjuk, miért változtattak később ezen a gyakorlaton. 1688-ban mindenesetre leírták özvegy Tót Istvánné és a főpapnak szolgáló jobbágyok telkei közé: „Schola".7 2 Minthogy viszont különböző szabadok és az értelmiségiek idők folyamán szabályosan megjelentek a felvételekben, nyilván jelölték volna őket, ha 1554-ben a Felsőhóstáton élnek. A felsőhóstáti jobbágyok azonban már akkor főként iparüző tevékenységet folytathattak. 1567-ben csak „Sándor mester", vagyis Alessandro Vedano, a vár építésére még Perényi Péter által meghívott itáliai építész volt itt szabad, valamint még két kővágó vagy kőműves. De feltűnően kevés, mindössze 2 volt a szántóval gazdálkodó telektulajdonosok száma, és feltűnően sok, 34 telektulajdonos kezén nem volt szőlő. Nem kevesen viseltek viszont már az első fennmaradt urbárium szerint foglalkozásra utaló nevet. 1570-ben pedig, amikor a közönséges szolgálat alól mentes személyeket egész Patakon nagyon gondosan írták össze, a különös teljesítményük miatt egyéb szolgálattól felszabadított iparos jobbágyok többségét a Felsőhóstátban tüntették fel. Később ugyanez maradt a helyzet: a felsőhóstátiak között feltűnően sok volt az iparos. Az 1648-i urbárium7 3 szerint összesen 81 iparűző pataki közül 25 személy - közel egyharmaduk - a Felsőhóstátban lakott. Főként bányagazdák, kovácsok, lakatosok, a kor nehéziparának képviselői éltek itt. 1657-ben a 63 pataki iparosból 20, akkor is nagyjából egyharmad, és akkor is a nehéziparosok voltak felsőhóstátiak. Sárospataknak ilyenformán ez lett a leginkább városias negyede.
