Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
606 DIÓSZEGI ISTVÁN a Porta által kinevezett kormányzó állott, és ahol a kilátásba helyezett reformokat nemzetközi bizottság, illetve nemzetközi fegyveres erő ellenőrizte. Bosznia és Hercegovina az Andrássy-féle meglehetősen homályos közigazgatási autonómiához jutott, és a változtatások végrehajtását ott is nemzetközi bizottságnak kellett felügyelnie. Szerbia esetében a békeszerződést a status quo ante alapján kellett megkötni, Montenegró számára pedig határkorrekciót helyeztek kilátásba.305 A konstantinápolyi konferencia határozata kétségkívül az orosz és a brit diplomácia jelentős sikere volt, mert ezzel ismét helyreállt a párizsi szerződést aláíró hatalmak egysége, amely utoljára az 1875 decemberi Andrássy-jegyzék kapcsán mutatkozott. A továbbiakban a határozatok elfogadtatása és végrehajtása volt a feladat, és ez semmivel sem volt kisebb probléma, mint a hatalmi koncert helyreállítása. Hogy a török kormányban nincs meg az együttműködési készség, az már a plenáris ülés első napján,december 23-án megmutatkozott, ahol Savfet pasa török külügyminiszter bejelentette, hogy a szultán alkotmányt adott az országnak, ami feleslegessé tesz minden kívülről jövő reformjavaslatot. A Midhat pasa által kezdeményezett alkotmány figyelemre méltó kísérlet volt az Oszmán birodalom viszonyainak modernizálására, de a konferencia javaslatainak elutasítására ez valójában csak ürügyül szolgált. A török kormány — és a krízis eddigi tapasztalatai valóban feljogosították erre — abban reménykedett, hogy a hatalmak egysége rögtön megbomlik, mihelyt az indítványozott reformok életbeléptetése kerül napirendre. Anglia kezében a Portával szemben az egyedüli fenyegetés ugyanis az orosz háború volt, amely ellen viszont Anglia már terveket készített, hogy a Porta védelmében segítséget nyújtson, és amint Georg Hoover Rupp szellemesen megjegyzi, a helyzet lényeg szerinti komikumát az ottománok nagyon hamar felfogták.306 Ami ez után következett, nem volt egyéb, mint a nagyhatalmi diplomáciához méltatlan erőlködés. A konferencia átdolgozta saját javaslatait, kihagyta belőlük a meghatalmazottak kinevezésére és az idegen milícia felhasználására irányuló indítványokat, de ez sem vezetett eredményre. A török kormány 1877. január 18-án elutasította a konferencia határozatait és a döntést az időközben összehívott parlamentnek nevezett tanácskozó testület is megerősítette. Válaszul a hatalmak január 20-án visszahívták nagyköveteiket és a továbbiakban csak ügyvivővel képviseltették magukat. Rövidesen kiderült, hogy ez volt utolsó egységes eljárásuk. Andrássy nem sok reményt fűzött a konstantinápolyi konferencia sikeréhez. Még októberben, amikor a brit külügyminiszter először indítványozta a nagykövetek tanácskozását, azt írta Beustnak, hogy ha a török delegátust is bevonják a tanácskozásba, nem lehet egységes határozatot hozni, ha nem, a Porta nem fogadja majd el a kollektív döntést, és Anglia újra szembe kerül a kényszer alkalmazásának problémájával, amit a konferencia révén el akart kerülni.30 7 A nem titkolt szkepszis ellenére nem gördített akadályokat a konferencia munkája elé, és végeredményben elfogadta a válság békés rendezésére irányuló orosz-angol tervezetet. Az együttműködési készség egyebek mellett kitűnik abból, hogy az első török visszautasítást követően figyelmeztette a Portát, hogy a Monarchia részéről semmiféle támogatásra sem számíthat, és hogy az osztrák-magyar nagykövet a többi misszióvezetővel együtt el fogja hagyni a török fővárost.30 8 Hogy Törökország
