Századok – 1997
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck; Andrássy és a balkáni válság 1875–1877-ben III/557
BISMARCK, ANDRÁSSY ÉS A BALKÁNI VÁLSÁG 1875-1877-BEN 591 A folytatás a kiadott német aktákban is olvasható. Schweinitz november 1-én Jaltában közölte Gorcsakowal az október 23-i utasításban foglaltakat, amivel a kancellárnak érzékeny csalódást okozott. Jelentős dolgokat vártunk Németországtól, mondta a nagyköveteknek, és semmi olyant nem hallottunk, amit már eddig is ne tudtunk volna. A Jelentős dolog" a korábbi sürgetések tanúsága szerint az Oroszországnak adott tiszta lap lett volna a Monarchiával szemben, amely ez utóbbi hatalom semlegességét a vele való egyezkedés nélkül is biztosította volna. Gorcsakov Reichstadtban, az Oszmán birodalom felbomlására számítva odaígérte a Monarchiának Boszniát, és ezt a Szumarokov-misszió alkalmával a közös fegyveres fellépést kilátásba helyezve, meg is ismételte, de hogy a két török tartomány mint érett gyümölcs hulljon a Monarchia ölébe, nem tartotta méltányosnak. (Hogy mennyire nem, az később az orosz-török fegyverszüneti megállapodásban megmutatkozott, amikor szerződésben vállalt kötelezettsége ellenére autonóm státusba helyezte Boszniát és Hercegovinát.) Hogy Schweinitz nem hozott , jelentős dolgokat", azt jelentette számára, hogy mégiscsak előnytelennek tartott alkuba kell bocsátkoznia a Monarchiával. A két félnek ezek után igazából nem is volt mondanivalója egymás számára. Schweinitz kijelentésére, hogy Törökország felbomlása esetén Németország semmit sem igényel, csupán meglévő területének szerződéses garanciáját, Gorcsakov hűvösen azt válaszolta, hogy ez keveset használna Németországnak, mert a szerződéseknek mostanság csekély az értéke.220 A német-orosz egyezkedés ilyenformán még azelőtt megfeneklett, hogy konkrét ajánlat tételre egyáltalán sor került volna. Nem is lehetett ez másképp, hiszen a felek kölcsönösen félreértették egymást. Német részről azt hitték, hogy alkupozícióban vannak, orosz részről viszont azt, hogy a németek minden kompenzáció nélkül kötelesek az ellenszolgáltatásra. De a németek különben sem tudtak volna olyant felajánlani, ami rábírta volna az oroszokat arra, hogy cserbenhagyják Franciaországot. Az egész próbálkozás így kísértetiesen emlékeztet az 1875 tavaszi félresikerült Radowitz-misszióra,22 1 és tulajdonképpen nem éri meg a körülötte keletkezett sok szóbeszédet. Ehelyett inkább Bismarck rejtélyesnek mondható magatartása érdemel figyelmet. Hogy Bismarck komolyan mérlegelte azt a lehetőséget, hogy az 1864 utáni német szerzemények garantálása fejében kompenzációt nyújt Oroszországnak, ma már aktaszerűen bizonyított. Homály csak a kompenzáció mértéke körűi van. Szeptember 13-i felterjesztésében, mint már említettük, erről azt írta, hogy az ellenszolgáltatások tekintetében nagyon messzire elmehetnének,22 2 de hogy meddig, azt nem nevezte meg. Néhány kijelentése arra enged következtetni, hogy a Monarchia rovására történő kompenzációtól sem idegenkedett. Szeptember 28-án azt mondta Hohenlohe hercegnek, hogy még nem döntötték el, hogy az Oroszország és a Monarchia közötti háború esetén milyen álláspontra helyezkedjenek,223 és október 6-án, mint már ugyancsak említettük, azt diktálta tollba, hogy arra az esetre, ha a Monarchia fennállása veszélybe kerül, csak az összeurópai helyzetet szem előtt tartva lehet döntéseket hozni.22 4 Ha mindezekhez még hozzávesszük azt, hogy a Manteuffel-misszió alkalmával a német-angol-orosz kapcsolódást természetesebbnek nevezte, mint a három császár szövetségét,22 5 akkor a német
