Századok – 1997

Figyelő - Richly Gábor: Zsdanov másik arca. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság Finnországban II/489

496 RICHLY GÁBOR lamosítás meghirdetését, a szociáldemokraták elleni nyílt támadást, valamint a kommunisták káderhiányára hivatkozva az államgépezet és hadsereg radikális megtisztítására vonatkozó elképzeléseket. Ehelyett a Finn KP Zsdanov iránymutatása alapján megszervezte a mérsékelt programú, népfront-jellegűnek szánt Finn Népi Demokratikus Szövetséget, majd ennek kezdeti sikertelenségét követően választási szövetséget ajánlott az SZDP-nek - szintén eredménytelenül. Az 1945-ös választási kampány során, illetve a választások után Zsdanov nagy vonalakban a közép-kelet-európai országokra jellemző útra terelte a Finn KP-t: az általuk vezetett FNDSZ kezdeményezte a hasonló eredménnyel szereplő SZDP-vel és agrárpárttal (maalaisliitto) való koalíciót. Ezzel megszerezte a külügyi, honvédelmi és belügyi tárcát (összesen hat miniszteri helyet a 18-ból), valamint a hadsereg, az államvédelem és a rendőrség fölötti befolyást. A Finn KP politikájában 1946 tavaszán bekövetkező fordulat szintén Zsdanov — ezúttal már Moszkvából érkező — direktíváira vezethető vissza. Az FNDSZ további feladatait világosan meghatározza a SZEB április elején készített emlékeztetője, mely különféle szociális intézkedések meghirdetése mellett a gazdaság állami ellenőrzésének fokozását, a bankok, biztosítók és nagyvállalatok államosítását, újabb földreformot, a „fasiszta és reakciós erőkkel" való leszámolást, valamint egységes munkáspárt megalapítását javasolta. A program a finnországi viszonyok között irreálisnak bizonyult. A kommunisták által nyomásgyakorlásra szánt tömegtüntetések, razziák és zaklatások, a pártvezetők egyre szélsőségesebb hangú nyilatkozatai politikai áttörés helyett az FNDSZ támogatottságának csökkenéséhez, fokozatos politikai elszigetelődéséhez vezettek, amit nem sikerült választási manipulációkkal, vagy „szalámitaktikával" ellensúlyozni. Az ország nemzetközi helyzetének stabilizációjával (1947 februárjában Párizsban aláírták a békeszerződést, szeptember végén távozott a SZEB, 1948 áprilisában ratifikálták a szovjet-finn barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést) párhuzamosan megkezdődött a kommunisták politikai hatalomból való kiszorítása. Bár az egyre kilátástalanabb helyzetükben Sztálin tanácsaiért folyamodó kommunista vezetők a SZEB feloszlatása után is többször találkoztak Zsdanowal — Sztálin nem volt hajlandó személyesen meghallgatni kéréseiket —, a Kominform megszervezésével foglalatoskodó, kettészakadt világról szónokoló, kelet-európai típusú fordulatot követelő „teoretikustól" már hiába vártak gyakorlatba átültethető javaslatokat. Zsdanov utolsó megvalósítható felvetéseit azért még hűségesen végrehajtották: Yrjö Leinot 1948 elején megfosztották pártbeli funkcióitól, és a belügyminiszteri tisztségéből való felmentése ellen tiltakozó tömegdemonstrációk megszervezéséről is lemondtak. (Az 1945 áprilisában SZU-ba deportáltak ügye alapján 1948 májusában parlamenti bizalmatlansági szavazást kezdeményeztek Leino ellen, ami a kormányból való távozása révén végleg megpecsételte politikai karrierjét.) Nevakivi nem vonja le a kézenfekvőnek tűnő következtetést: Zsdanovnak bűnbakra volt szüksége a finnországi fordulat elmaradása, az iránymutatását követő finn kommunisták politikai veresége miatt. Könyve végén Nevakivi ismét felveti a már oly sokszor felvetett kérdést: miként menekült meg Finnország? És válaszként felsorolja a már oly sokszor felsorolt tényezőket: a finn front túl nagy véráldozatot követelt a Vörös Hadse-