Századok – 1997
Figyelő - Richly Gábor: Zsdanov másik arca. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság Finnországban II/489
A SZÖVETSÉGES ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG FINNORSZÁGBAN 493 A SZU közvetlen érdekeihez kapcsolódó szerződési kötelezettségek teljesítésénél nehezebb kérdésnek bizonyult a belpolitikát érintő paragrafusok szovjet elképzelések szerinti megvalósítása. A többi kelet-európai országhoz viszonyítva jelentős demokratikus hagyományokkal rendelkező finn politikai rendszer nehezen alkalmazkodott a SZEB direktíváihoz. Zsdanovnak láthatóan nem volt könnyű megbarátkoznia a szokatlan szituációval, hogy elképzelései még abban az esetben sem feltétlenül vihetők keresztül az államigazgatás alkotmányosan működő gépezetén, ha finn tárgyalópartnerei (a köztársasági elnök, illetve az illetékes miniszterek) elvileg egyetértenek a felvetett javaslatok szükségességével. A politikai élet „demokratizálását" célzó intézkedések közül egyedül a politikai foglyok szabadon bocsátása (kb. 450 személy) és a háború alatt betiltott baloldali pártok illetve szervezetek engedélyezése valósult meg zökkenőmentesen. Bár a kormány közel 400 jobboldali jellegű szervezet szeptemberi betiltásával igyekezett a SZEB elvárásainak elébe menni, Zsdanov — részben a finn kommunistáktól, részben a szovjet propaganda-irodalomból informálódva — ennyivel nem érte be. Követelésére november folyamán többek között a „hitlerista fasiszta jellegű", békeidőben is fenntartott védőrséget (suojeluskunnat), valamint az elsősorban tábori kórházi és ellátási szolgálatra szakosodott női Lotta Svárd szervezetet, majd 1945 elején az önsegélyező Bajtársi Szövetséget (SAL) is fel kellett számolni. A SZEB angol szakértői elhibázottnak tartották e követeléseket, de ezúttal is tartották magukat az eredeti londoni utasításokhoz: a szovjet elképzelésekre vonatkozó kritikájukat „magasabb érdekből" kizárólag a megfelelő angol szervekkel közölték. A nemkívánatosnak nyilvánított szervezetek betiltását a hasonló megítélésű politikusok eltávolítása követte. Némileg paradox módon éppen a cári birodalomhoz tartozó finn nagyhercegség idejéig visszanyúló politikai múlttal rendelkező, 1944 novemberében kormányt alakító Paasikivi volt a finn politikai életbe „új arcokat" követelő mozgalom legnagyobb tekintélyű kezdeményezője és szószólója. Alaptételét, miszerint a győztes hatalmak bizalmát csak a háború idején nem kompromittált személyek előtérbe állításával lehet megnyerni, Paasikivi már első kormányának összeállításakor szem előtt tartotta, majd az 1945 márciusi választások előtt az „új arcokat a parlamentbe" jelszavát is meghirdette. A börtönből szabadult szocialista képviselők direkt politikai tisztogatást szorgalmazó indítványát ugyan visszautasította, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a háborús évek alatt frekventált politikusoknak önként távol kellene maradniuk a közelgő választásoktól. Listát is készített az általa „frekventáltnak" tartottakról, akik végül nagyobbrészt eleget tettek a miniszterelnök felszólításának. Paasikivi, akárcsak a jaltai döntésre hivatkozó minisztere, Eero A. Wuori a választások előestéjén rádióbeszédében is felhívta a választók figyelmét, hogy külpolitikai meggondolásból új embereket juttassanak a parlamentbe. A Nevakivi által feldolgozott levéltári források alapján bebizonyosodott, hogy Wuori beszédét közvetlenül Zsdanov inspirálta, mint ahogy Paasikivivel is többször megvitatta a kérdés fontosságát. Annál érdekesebb, hogy Paasikivinek Mannerheim eltávolítására irányuló terveihez a kommunisták még jó ideig nem tudták megszerezni Zsdanov támogatását, annak ellenére, hogy az egyre többet betegeskedő köztársasági elnök számos esetben keresztülhúzta a „demokratikus erők" számításait. Bár az eddig megnyitott