Századok – 1997

Közlemények - Erős Vilmos: Szekfű és Mályusz vitája a „Magyar Történet”-ről II/453

SZEKFŰ ÉS MÁLYUSZ VITÁJA A „MAGYAR TÖRTÉNET "-RŐL 467 fogna, leszögezi: az eddigi történetírói gyakorlat az volt, s ezt tette Szekfű is a „Magyar Történet"-ben, hogy egyszerűen leírták a nyugat-európai szellemi mozgalmak magyarországi térhódítását. О ezzel szemben azt szeretné bemutatni, hogy egy világnézet nem terjedhetett volna-e el hamarabb, ha ezt egyéb, külső tényezők nem akadályozták volna meg. Az alábbi gondolatmenet bevezető kérdése: mi az az alap, aminek alapján meg lehet ítélni az egyes korokat? Mályusz válasza: „Amióta a szellemtörténeti kutatás a világnézetek egymásra következését behatóbb részletvizsgálat alá vette, ez az alap rendelkezésünkre áll. Nem alkalmas ugyan az egész emberiség, tehát a legtágabb értelemben vett világtörténet értékelésére, ellenben egyetlen nemzet, mint a magyarság életének vizsgálatára elegendő. Empirikus, tapasztalati úton megállapítható ugyanis, hogy az európai kultúrkörben egymás után időben különböző szellemi áramlatok, világnézetek váltották fel egymást, tehát gótika, reneszánsz barokk, felvilágosodás, romantika, liberalizmus, demokrácia. Ugyancsak tudjuk, hogy ezek valamennyije eljutott Magyarországra, miután Magyarország is ezen európai kultúrkör tagja volt. Az eddigi történetírói gyakorlat az volt, hogy e világnézetek magyarországi térhódítását egyszerűen leírták, ugyanezt tette Szekfű is. Ha azonban megvizsgáljuk e világnézetek eredetét, keletkezésük helyét, idejét, azon állapotokat, amelyek kifejlődésükben döntő szerepet játszottak, akkor a magyar történet megítéléséhez már megvan a történelemből kiemelkedő fix pontunk, amely független egyéni érzéseinktől. Mert így eldönthetjük, hogy egy lassan kifejlődő új világnézet vajon nem következhetett volna-e be előbb nálunk jóval hamarább, mint ahogyan tényleg eljutott s így megtudjuk, hogy egy hanyatló, erejét, vitalitását már elvesztő világnézetet vajon nem hatalmi eszközökkel tartottak-e fenn csak azért, mert így kényelmesebb volt a vezető vagy uralkodó csoportoknak. A világtörténeti és szellemtörténeti keretek tehát a magyar történelem megértéséhez adják meg a lehetőséget."34 Az előadások további részében Mályusz így válaszolja meg a feltett kérdést: Erdélyben a XVII. század végére meg lettek volna a szellemi alapok a felvilágosodás elterjedéséhez (ennek előkészítésében a puritánusok és az unitáriusok szerepét, illetve a tudományok fejlődését emeli ki), sőt szerinte a polgárságnak is voltak bizonyos csírái. A Habsburgok azonban elnyomták ezeket a „modernizáló" törekvéseket. „A felvilágosodás Erdélyben ki nem fejlődhetett — nem volt a polgárság elég erős és agresszív — viszont azonban voltak olyan alapok, meglevő gazdasági, társadalmi és szellemi erők, amelyekben a felvilágosodás, mint egy nyugatról jövő szellemi áramait gyökeret verhetett, mert mégis volt valami polgárság. Az kétségtelen, hogy erre az alapok Erdélyben inkább megvoltak, mint Magyarországon. Kissé középkorias, nem éppen modern volt a gazdasági és társadalmi szervezet,viszont, ami volt, az önmagától fejlődött ilyenné, mondhatjuk, tipikusan és jellegzetesen magyar volt." „Erdély tehát minden idegen beavatkozás nélkül, egyedül a saját erejéből fejlődött azon fokig, hogy már a XVII. század végén a felvilágosodás gondolatelemeinek teljes uralomra jutását lehetővé tette. A fejlődés ebben az irányban egészen akaratlan és öntudatlan volt, de éppen ezért természetes és értékes. Nem