Századok – 1997

Közlemények - Erős Vilmos: Szekfű és Mályusz vitája a „Magyar Történet”-ről II/453

468 ERŐS VILMOS volt itt még felvilágosodás, de könnyen lehetett volna... Voltak tehát bizonyos alapok s minden attól függött, hogy a XVIII. század elején milyen szellemi áramlat jut Erdélybe. A barokk-e, amely Nyugaton már elintézettnek és hivatását betöltöttnek volt tekinthető, vagy az új, a felvilágosodás. Könnyen elképzelhető, hogy Erdély, ha önállóságát megőrizheti, a felvilágosodás melegágyává lehet."35 A magyarországi viszonyokkal foglalkozó részben Mályusz még arra mutat rá többek között, hogy a linzi béke nem csupán papiros alkotmány volt, hanem a magyarságnak a vallási tolerancia megvalósítására való képességét fejezte ki.3

6 Ezt bizonyítja végül a Rákóczi szabadságharc is, s itt Mályusz „A Rákóczi-kor társadalma" gondolatmenetét előlegezi meg. A szabadságharc vallásügyi rendelkezései ugyanis biztosítják a vallási kisebbségek szabad vallásgyakorlatát is. A Rákóczi-kor jelentőségéről így nyilatkozik a történész: „...a Rákóczi-kor mint valami példa nélküli jelenség áll előttünk, amelyre büszke érzéssel tekinthetünk. Segítségével azonban módunkban van az is, hogy helyesen értékelhessük a XVIII. századnak azt a részét, amelyet a barokk utóvirágzásának mondhatunk. Ha egyszer konstatálható, hogy néhány éven át a magyarság képes volt összefogni és a fanatizmust kiküszöbölve a lelkiismereti szabadságot érvényre juttatni, akkor többé nem mondhatjuk természetes jelenségnek, hogy a fanatizmus megint uralomra jutott és a vallási ellentétek ismét kiéleződtek. Eszerint mélyreható különbség van a XVIII. századi bécsi valláspolitika és a XVII. századi erdélyi között. На a XVIII. század közepén Magyarországon nem érvényesült még a felvilágosodás és annak türelmi elve, akkor ez a tény most már nem csak azt jelenti, hogy Magyarország elmaradt az európai, nyugati fejlődéstől, hanem azt is, hogy ellentétbe került a saját fejlődésével, hogy lesüllyedt arról a magaslatról, amelyre önerejéből feljutott, de ennek a visszaesésnek az oka valami rajta kívül álló tényezőnek kellett lennie. A vallási fanatizmus produktuma, a XVIII. századi magyar barokk átértékeléséhez eszerint igen fontos kiindulópontokat nyerünk a Rákóczi-kor megismerésével, olyanokat, amelyeket mai elfogult, barokkrajongó feldolgozások sajnálatosan figyelmen kívül hagynak."37 Az értelmezéshez A korábban elmondottak alapján joggal merül fel a kérdés: a kornak milyen társadalmi-politikai viszonyai állnak Mályusz Szekfű-kritikájának hátterében? Mint ezt a Szekfűvel foglalkozó irodalom meggyőzően bizonyította, főként a világgazdasági válság, illetve az ebből adódó társadalmi-politikai konzekvenciák következtében (de Szekfű nézetei fejlődésének belső logikájából adódóan is) jelentős változások történtek historikusunk szemléletében a „Magyar Történet" írása idején, illetve a harmincas évek első felében pl. a „Három nemzedék" időszakához képest. E belső fejlődés legfontosabb sajátossága, hogy Szekfű konzervatív-elitista nézetei fokozatosan liberális elemekkel töltődnek s a Széchenyire, illetve a politikai romantikára, a belső, valláserkölcsi, „lelki-független" megújulásra alapozott konzervatív reform egyre inkább a konkrét politikai-társadalmi viszonyok megváltoztatására irányuló pozitív reformok követelésével telítődik. (Innen Szekfű foko-