Századok – 1997
Közlemények - Erős Vilmos: Szekfű és Mályusz vitája a „Magyar Történet”-ről II/453
SZEKFŰ ÉS MÁLYUSZ VITÁJA A „MAGYAR TÖRTÉNET "-RŐL 463 Szekfű előadásával homlokegyenest ellenkezőleg, a katolikus vezetésű 18. századot tekinti a hanyatlás időszakának, míg a 17. századi kultúrában a modern demokratikus fejlődés előképét véli megtalálni. „Mályusz Elemér — írja Szekfű — tulajdonképpeni tárgyán, a Rákóczi-felkelés társadalmi viszonyainak rajzán túl a 17. és 18. század egész szellemének vonalát próbálta meghatározni, s itt eltérve az én korábbi felfogásomtól, a katolikus vezetésű 18. századot hanyatló kultúrájúnak és idegen lelkiségűnek jellemezte, viszont az igazi magyar barokkot a 17. századra tette, benne erősen haladó elemeket vélt fellelhetni: társadalmilag az alsóbb rétegek jobb helyzetét, vallásilag türelmet és a fanatizmus kegyetlenségétől való eltávolodást, nemzetközileg gyökeres magyar és antihabsburg kultúrát."22 Mályusz és a szellemtörténet Mályusz Szekfű „Magyar Történet"-ével való 1936-os szembeszegülésének mélyebb megértése végett a következőkben azt kell megvizsgálnunk: rejlett-e nézeteinek hátterében valamilyen átfogó koncepció? A kérdés elemzésénél érdemes abból kiindulnunk, hogy Mályusz felfogásától a szellemtörténeti látásmód, a „világnézettörténet" művelése — korának társadalmi-politikai viszonyaiból adódóan is — már a húszas években sem volt idegen. Hiszen, mint láthattuk, már az 1928-ban készült „Kossuth működésének társadalmi háttere" és az „Értelmiségünk és a neonacionalizmus" című tanulmányaiban2 3 is saját korát azért tekinti a neoromantika időszakának, mert ez a világnézeteknek a 18. századtól kialakult fejlődési sorában, a felvilágosodás, romantika, liberalizmus után szükségszerűen következik, mint ez utóbbira történő reakció. A világnézettörténetet azután a harmincas években is művelhető stúdiumnak tartotta, hiszen Szegedről való felkerülése után, a budapesti egyetemen 1932-től tartott előadásai a középkori magyar művelődésről szóltak, „Magyarország története a gótika korában" címmel.2 4 Feltehetőleg ezen előadások alapján született Mályusz „Arpádházi Boldog Margit" című tanulmánya. E feldolgozás bevezetésében — ismét Troeltschre és Diltheyre hivatkozva — rámutat, hogy legitimnek tekinti a világnézet és művészeti stílus összekapcsolását s meglátása szerint a román kor a patrisztika, míg a gótikus műveltség a skolasztika és a miszticizmus „világnézetének" a művészeti megfelelője. Tanulmányában Mályusz azután az egész magyar egyházi műveltséget bonckés alá veszi s megállapítja, hogy ennek egészen a 13. századig a bencés rend volt a hordozója, akik szemléletükben, életstílusukban a magyarországi román műveltség alapjait rakták le a patrisztika szemléletének a jegyében. Ekkor Európában új eszmény, a gótika jelent meg s ennek elterjesztésében döntő szerepe a ferencesek és a dominikánusok rendjének van. Ez utóbbiak kolostorában nevelkedik Margit, akinek lelki életére döntő hatással van a Lüttich vidékéről érkezett francia szerzetes, Marcellus, aki pl. Canterbury-i Anselm nyomán megismerteti őt a legkorszerűbb vallási forma, a miszticizmus elveivel. Margit egyéniségének három legjellemzőbb vonása a szegénység, a megkínzott Krisztus szeretete, az elmélyült imaélet a miszticizmus életszemléletét testesítik meg, melynek
