Századok – 1997
Tanulmányok - Zeidler Miklós: A Magyar Revíziós Liga. Trianontól Rothermere-ig II/303
A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA 321 „egy gonoszul kitalált propagandára épült fel és amely a történelmi tényeket meghamisította, elhallgatta, elferdítette". Terjedelmes történeti áttekintés után megállapította, hogy a térség igazi államalkotó nemzete a magyar volt és a háború végén, a horvátok és a románok kivételével, a nemzetiségek sem önszántukból szakadtak el.6 9 Néhány nap múlva a londoni Közel- és Közép-Keleti Társaság előtt összefoglalta fenti gondolatmenetét, majd utalt arra, hogy a békekonferenciának inkább nemzeti autonómiákat kellett volna létrehoznia a gazdasági érdekeken, geográfiai adottságokon, történelmi hagyományokon és közös életfelfogáson felépülő Magyarországon belül.7 0 Másnap a Királyi Külügyi Társaságban Erdély helyzetéről szólva kifejtette, hogy az ott élő két vezető nép „egyike sem fog soha belenyugodni abba, hogy e terület végleg a másiknak az uralma alá kerüljön". A lakosságcserével végrehajtott területmegosztást és Titulescunak a határok spiritualizálásáról szóló javaslatát egyaránt elvetette. Elgondolása szerint hosszú távú megbékélést csak a független Erdély megalkotásától lehet várni, amely területi autonómiákkal és önkormányzattal biztosítja polgárai számára a jogegyenlőséget.7 1 Záróelőadásában a Balkán Bizottság hallgatóságának a magyar kérdés és az európai biztonság kölcsönhatásairól beszélt. Konklúziója szerint az orosz és német óriás között élő kis népek számára fontos új, békés rendezés csak a méltányosság alapján képzelhető el: „Nem lehet tehát elkerülni a gyökeres revíziót, különösen a Duna medencében nem, ahol a békeszerződésnek elsősorban a területi intézkedései azok, amelyek minden téren katasztrofális helyzetet teremtettek és radikális revízióra szorulnak."7 2 A revíziós mozgalom, a hivatalos magyar külpolitikához hasonlóan, sokáig nagy reményeket fűzött a négyhatalmi paktum tárgyalásaihoz, ám amikor 1934-re a revízió kérdése mind hátrább szorult a világpolitika napirendjén, a propagandájával addig látszólag sikereket elérő Liga elbizonytalanodott. Működése nem szűnt meg, továbbra is szervezett előadásokat és meghívásokat külföldiek részére, ezek azonban belterjessé váltak. Kiadványainak száma csökkent s tevékenységét egyre gyakrabban érte kritika. A legkínosabb incidensnek a londoni titkár volt a szenvedő alanya. A magyar követség, amely kezdettől fogva gyanakvással figyelte Rothermere, majd a Liga működését, általában rossz véleménnyel volt a londoni állomás tevékenységéről is. Rubido-Zichy Iván báró londoni követ a titkárság felállítását már akkor ellenezte, amikor az még csak az elképzelések szintjén létezett, mivel ügy vélte, hogy a követség segítsége nélkül jelentős személyeket úgy sem lehet megnyerni a revíziónak, mert „nincsen olyan befolyásos angol, aki jelenleg egy Magyarországgal összefüggő kérdésben előtérbe akarna kerülni, mert Magyarországot itt legalább egyelőre »Rothermere stunt«-nak minősítik s mindenki attól fél, hogy Rothermere propagandamozgalmával egy fazékba kerül". Hozzátette, hogy amennyiben a titkárság mégis feláll, alárendelt vagy legalább „intim összeköttetésben" álljon a követséggel. Ha ez személyi okból mégsem volna lehetséges, abból le kell vonni a következtetéseket.73 A titkárság létrejött, ám az iránta táplált bizalmatlanság évekkel később is megmaradt, noha Rubido-Zichyt időközben Széchényi László gróf váltotta fel. Az iratanyagból nem derül ki, közvetlenül mi váltotta ki Széchényi haragját — valószínű, hogy egyszerűen megelégelte a túlbuzgó Hordósyt7 4 —,
