Századok – 1997

Vita - Kristó Gyula: A honfoglalók régészeti hagyatékának keltezéséről. (Rendhagyó válasz bírálóimnak) I/234

VITA 267 élt, egymással nem érintkezett. Itt megint az időtényezővel van baj: az általam valóban feltett területi elkülönülés nem örök időkig tartott, hanem néhány évtizedig, utána megindult és ütemesen folytatódott az asszimiláció. Régész körökben különben is az egyik leghevesebb ellenállást éppen az a feltevésem váltotta ki, amely a honfoglaló magyarságnak a Kárpát-medencében a honfoglalás idején lakó „őslakossághoz" viszonyított relatíve kisebb arányára (és abszolút értelemben is a megszokott 4-500 ezernél jóval alacsonyabbra tett létszámára) vonatkozott. Dénes József egyenesen odáig ment el kétkedésében, hogy így fogalmazott: „Ha igaza lenne Kristónak, a világtörténelemben páratlan [kiemelés tőlem - K. Gy] dolog történt volna esetünkben, a kisebbség asszimilálta volna a többséget (?). Az olvasóra bízom, vajon el tud-e képzelni ilyesmit, mint lehetségest? Vajon, nem az emberiség történetében mindenütt másutt előforduló folyamatok zajlottak le a Kárpát-medencében is?"10

0

A részletek helyett csak nagyon röviden a nyelvész (tehát a kérdésben igencsak illetékes) Róna-Tas András minap megjelent könyve két helyére utalok, az egyiken konkrét példát említ (és a világtörténelemben nem is az egyetlen kivételes esetet), a másik helyen általános tételt mond ki. „A kelta és részben germán helyi lakosságra rátelepedett egy római eredetű vezető réteg. Itt a többség vette át a kisebbség nyelvét." „Többen abból indultak ki, hogy a honfoglaló magyarság létszámának lényegesen nagyobbnak kellett lennie, mint az akkor a Kárpát-medencében élőkének, mert különben nem őrizhették volna meg nyelvüket. Ez az érvelés módszertani szempontból nem fogadható el." E megállapítás erejét nem rontja le az utána következő megjegyzés: „azonban ettől az állítás még igaz lehet."10

1

Ez utóbbi kitétel éppen arra mutat: a téves elvi tétellel nem lehet az állítást igazolni, ahhoz más adatok kellen(én)ek. Révész a leghatározottabban visszautasítja azt, hogy én őt azok közé soroltam be, akik szerint a törzsnévi helynevek „névadói törzsi töredékek katonáskodó népelemei lettek volna". Az inkriminált helyen ezt írtam: „Györffy György szerint a törzsi helynevek telepített törzsi töredékek, katonai beavatkozás nyomán létrejött telepítés eredményei; a törzsi töredékek katonáskodó népelemekből álltak. E helynevek a 10. században keletkeztek." E mondatot követi a nevek felsorolása (köztük Révészé).10

2

Mondandóm két dolgot foglal magában, egyrészt a telepítést, másrészt a törzsneves helynevek keletkezését. Csúsztat tehát Révész, amikor határozottan kivonja magát az ide vonás lehetősége alól. Mivelhogy Révész 1991-ben egy 10. század közepi „nagy népmozgás "-sal számolt, és ugyanekkor a kíséret egy részének ,,széttelepítésé"-ről szólt103

(s én ezen munkájára hivatkoztam), joggal soroltam be őt az e nézetet osztók közé, hiszen a kíséret 10. század közepi széttelepítését -— akár hivatkozik valaki a megfelelő szakirodalomra, akár nem — csak a törzsi helynevek alapján lehetett (?) egyáltalán felvetni. Más: Révész szokásos kioktató stílusában ezt írta: „Kristó Gyula nagy súllyal hivatkozik Owen Lattimore megállapítására: »az igazi nomád - szegény ember«. Nos, ha már idézetekhez folyamodunk, nem árt a pontosság. A mondat ugyanis így hangzik: The pure nomad is a poor nomad. Tehát: »aki csak nomád, az csak szegény nomád«. (Helyesen idézi Ecsedy 1983. 16-17.) Úgy pedig már egészen más a dolog értelme". Sajnálatosnak tartom és a csúsztatás sajátos esetének, hogy Révész nem közölte azt: ez nem az én átültetésem, hanem — mint könyvemben feltüntet-