Századok – 1997
Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168
200 VITA forrásként kezeli, relatív értékűnek pedig Bíborbanszületett Konstantin és Maszúdi tudósítását. A felsorolt auktorok közül a recenzió korábbi részeiben már esett szó Bölcs Leó és Ibn Hajján idevonatkozó mondatáról. így itt inkább Bíborbanszületett Konstantinnak azon helyére érdemes kitérni, amely a legújabb, Szádeczky-Kardoss Samu által készített fordítás szerint így szól: „az avarok a Duna folyón túl tanyáztak, ahol újabban a türkök [magyarok] vannak, és nomád életet élnek".31 9 1982-ben Kristó Gyula még alkalmasnak tartotta e mondatot — pontosabban annak Moravcsik Gyulától származó fordítását ("az avarok a Duna folyón túl tanyáztak, ahol most a nomád életet élő türkök [magyarok] vannak"3 2 ^ —, illetve Ibn Hajjan fentebb már említett helyét a félnomád-koncepció cáfolatára, és a rokon tudományok eléggé éles hangú bírálatára.32 1 Tanulmánya megjelenése óta azonban Szádeczky-Kardoss Samu révén kiderült, hogy e mondatban a nomadizmus nemcsak a magyarokra, hanem az avarokra is vonatkoztatható. Azaz, Konstantin e helyének forrásértékével szemben komoly kételyek merültek fel, és ezt maga Kristó Gyula is elismerte mind a recenzált könyvében,32 2 mind pedig a második nomadizmus-cikkében.32 3 Érdekes, hogy a forrásbázis szűkülése ellenére Kristó Gyula nem lett óvatosabb. Sőt a rokon tudományok 1995-ös bírálata még az 1982-ben megjelentetettnél is élesebb. Pedig a recenzált könyvben egy igen érdekes levezetés végén maga is kiemeli, hogy e korban az írott források elsősorban a társdalom élén állókról szólnak.32 4 Vagyis — e gondolatmenetet folytatva — a fentebb felsorolt szerzők nomád minősítése is leginkább a főemberekre vonatkozhat. Végezetül: a felsorolt auktorok tudósítását — legalábbis a recenzens felfogása szerint — nem lenne szabad olyan felhanggal kezelni, mintha e szerzők a nomád meghatározást a 19-20. századi néprajzi szakirodalomban folyó terminológiai vita ismeretében írták volna le. A fejezet végén Kristó Gyula arra is választ igyekszik adni, miért nem tekinti hitelesnek al-Maszúdi azon híradását, hogy a magyar az egyike ama négy türk népnek, amelyek „részben nomádok, részben letelepültek" 32 5 A cikk szerzője szerint nem lehet eldönteni, e jellemzés valóban vonatkoztatható-e a magyarokra.326 A cikkhez csatolt jegyzetekből ismét nem derül fény arra, vajon Kristó Gyula konzultált-e arabistával e határozott vélemény megalkotása előtt. Állásfoglalása annál is furcsább, mert 1980-ban még saját maga is tett kísérletet e négy nép azonosítására.32 7 A fenti megállapítással a bírált cikk végére jutottam. Az elemzést ezúttal is a könyv életmód-fejezetének vizsgálatához hasonló eredménnyel kellett zárnom. A recenzens nézete szerint Kristó Gyula cikkének érvei sem alkalmasak arra, hogy megingassák a honfoglaló magyarság gazdálkodásának „kétarcúságáról" kialakított képet. így az 1995-ben elemzett írott források tükrében is az a valószínűbb, hogy a magyarság a Kárpát-medencei honfoglalás idején már nem tartozott a „klasszikus" lovasnomád népek közé. Nagyállat-tartó gazdálkodása már Etelközben is kiegészült földműveléssel, amely a többé-kevésbé állandó téli szállások környékén folyhatott. E ligetes steppei nomád alapon fejlődött tovább a magyarság gazdálkodása és életmódja a 10. században. Az átalakulás legfontosabb mozgatórugója az lehetett, hogy Etelköz és a Kárpát-medence központi része éghajlati szempontból nem volt azonos, csak hasonlított egymáshoz. így a honfoglalás után
