Századok – 1997
Vita - Takács Miklós: A 10. századi magyar szláv viszonyról és a honfoglaló magyarok életmódjáról. (Néhány megjegyzés Kristó Gyula: A magyar állam megszületése című könyvéről.) I/168
VITA 201 bizonyosan alkalmazkodni kellett az új helyzethez. Továbbá a tartós letelepedés irányában hatott az államalapítás is: a vármegyeszervezet kiépítése, illetve az egyházi és a világi nagybirtok megszervezése miatt. A „kétarcúságot" tehát nem szabad statikusan elképzelni, hiszen az egy-egy rövidebb korszak, illetve konkrét helyszín vonatkozásában mást és mást kellett, hogy jelentsen. Ennek ellenére is igencsak valószínűtlen az, hogy a 10. század második felében egy, bármilyen néven is nevezett, „pásztortársadalom válsága" játszódott volna le. Ehhez ui. hiányzott a legfontosabb: a „klasszikus" lovasnomád életmód a 9-10. század fordulóján. A fentebb vázolt gazdálkodási rendszert, valamint a hozzá kapcsolódó életmódot szokás a magyar kutatásban félnomádnak nevezni. A recenzens azonban nem tartja jogtalannak e fogalom bírálatát,32 8 annak kissé megfoghatatlan tartalma miatt. így számára az is elképzelhető, hogy e meghatározás a jövőben a tudományos szakszókincsből ki is szorulhat. Ha azonban visszatérünk az eredeti „nomád" terminus technicushoz, valamilyen módon akkor is jeleznünk kell majd a honfoglalók gazdálkodásának sajátos „kétarcúságát". A „félnomád" műszó helyett erre egy körülírás: „a megtelepülőfélben levő nomád" is alkalmasnak tűnik. A recenzió egy korábbi részében már történt utalás arra, hogy Kristó Gyula korábban inkább a terminológia következetlenségeit bírálta, 1995-ös és '96-os munkáiban viszont már a honfoglaló magyarság gazdálkodásának és életformájának a jellegét igyekezett átértékelni. A recenzens szerint azonban ő maga is akkor járt a közelebb az igazsághoz, amikor az alábbi sorokat vetette papírra: (1980) ,JSÍem árt nagy nyomatékkal utalni arra: megengedhetetlen hiba lenne a X. századi magyar társadalmat önmagába zárt, „sültnomád" társadalomnak tekinteni. A földművelés megjelent már a honfoglalás előtti magyaroknál, a szláv földművességnek, valamint a nyugatról behurcolt foglyok földművességének pedig további megtermékenyítő hatása lehetett a magyar földművelésre."329 (1983) „Természetesen a magyar nép nem kétszáz év alatt vált harcos lovasnomád (vagy akár úgynevezett félnomád) népből letelepült életmódot folytató békés földművelő néppé, hiszen nyilvánvalóan voltak földművelői már a X. századot megelőzően is, s mutatnak szép számmal adatok a szilaj pásztorkodásra a XI. századot követően is. De azt elvitatni, hogy az életformaváltásban, illetve ezzel együtt a foglalkozási ágak szerinti megoszlásban talán a legdöntőbb változás éppen e két évszázad alatt következett be, aligha lehet."330 (1985), A lényegében egyazon korra utaló, egymástól teljesen független görög és arab kútfő [Bíborbanszületett Konstantin és Ibn Hajján - T. M.] egybehangzó tudósítása megengedi annak feltételezését, hogy a X. század közepi magyarok talán még nem jutottak el a félnomádság szintjére. Ugyanakkor bizonyosra vehető, hogy egészen nomádnak sem lehet már tekinteni őket."331 (1993) ,yA kalandozó hadjáratok bizonyítják, hogy a 10. század első felének magyarjai nagyállat-tartó félnomádok voltak. Bizonyos — gyér számban rendelkezésre álló és pontosan nem keltezhető — telepfeltárások tanúságai szerint már a 10. század közepi magyarok egy része helyhez kötött életmódot folytatott, állandó lakhelyül szolgáló (bár igen szerény, kis méretű, félig földbe vájt) hajlékkal rendelkezett; ugyanakkor a magyarok másik, alkalmasint talán nagyobbik része könynyen mozdítható sátrakban (jurtákban) élt. A Kárpát-medence éghajlati viszonyai
