Századok – 1997

Kisebb cikkek - Glant Tibor: Roosevelt; Apponyi és Habsburg Monarchia VI/1386

KISEBB CIKKEK 1387 tek országaikról kedvező képet festeni a nemzetközi közvélemény számára. Az egymás iránti kölcsönös megbecsülés és érdeklődés, a másik másságának tiszteletben tartása és a világbéke megvalósításának célja hozta őket oly közel egymáshoz, hogy Roosevelt a magyar arisztokratát többször is „kedves Apponyi grófom"-nak nevezte. Apponyi 87 éves korában írt emlékirataiban a század elején Amerikában virágzó korrupció ellen vívott harc vezetőjeként, s erős akaratú, de nem diktatórikus hajlamú politikusként jellemezte Rooseveltet. Kiemelte Roosevelt Amerika küldetésébe vetett töretlen hitét, s különösen becsülte őt a Monarchia ügyeiben való jártasságáért: „Roosevelt az összes európai kérdésekben, beleszámítva az Osztrák-Magyar Monarchia nehézségeit is, nagyszerűen kiismerte magát, s így minden időrabló bevezető magyarázkodás feleslegessé vált. Éppúgy kikérdezett engem, mint én őt, s csaknem egyforma élvezet volt őt hallgatni, mint az, ha ő hallgatott engem. Mindig osztatlan érdeklődéssel arra a kérdésre összpontosította a figyelmét, amelyet éppen megbeszéltünk; mindig logikus folytatólagossággal maradt a tárgynál, sohasem volt zavaros avagy bizonytalan - szóval az elképzelhető legideálisabb beszélgető partnernek bizonyult: ehhez hasonlót csupán Mussolinivei folytatott beszélgetéseim folyamán tapasztaltam, akiben általában több Roosevelttel közös rokonvonást fedeztem fel."2 Roosevelt Apponyi megbecsülését azzal is kivívta, hogy igen jártasnak mutatkozott a magyar történelemben - amit három különböző forrás is megerősít. Apponyi így ír erről: „De minél inkább teldntjük Rooseveltet igazi, hamisítatlan amerikainak, annál magasabbra kell értékelnünk azt a nagy megértést, amelyet idegen népek és világrészek élettörvényei iránt tanúsított. Idegen viszonyok megítélésében átfogó, alapos ismeretek felett rendelkezett: még a magyar történelem részletkérdéseiről is csodálatosan sokat tudott - mindenestere jóval többet, mint az európai államférfiak kilenctized része. Egy alkalommal komolyan bosszankodott afelett, hogy amikor bizonyos magyar vonatkozású középkori eseményekről beszéltünk, nem jutott rögtön eszébe, hogy Béla nevezetű királyaink közül a hányadik uralkodott ebben az időben Magyarországon."3

Ugyanerről a témáról viszszaemlékezéseiben Dr. Kovács Ernő, Apponyi egyik kísérője 1911-es amerikai útján, így ír: „Beszélte azt is Apponyi, hogy este társaság volt Rooseweltéknél [sic], s beszélgettek többek között a szláv kérdésről. Apponyi elmondta, hogy a csehek most is azt az oktalan politikát űzik, mint amilyent folytattak Ottokár idejében. Ingerelték folyton a magyarokat, s ezért ezek a nagy küzdelem idejében Ottokár ellen, Habsburgi Rudolfot segítették. Roosevelt ügy vett részt e kérdés feletti beszélgetésben, mint aki teljesen otthon van, s haragudott, hogy nem jutott rögtön eszébe az illető magyar király neve. О először IV Bélára gondolt. A társaság többi tagja úgy nézett kettejükre, mintha arról tárgyaltak volna, ki volt uralkodó Khinában а XIII. század közepén."4 Ugyanezt a történetet Nicholas Roosevelt, aki 1919-ben a Coolidge-misszió tagjaként, 1931 és 1933 között pedig Hoover elnök követeként járt Magyarországon, így meséli el: „Gróf Apponyi Albert, Magyarország »nagy öregje«, akivel többször is találkoztam a harmincas évek elején, amikor magyarországi követként szolgáltam, további bizonyítékát adta [Roosevelti kivételes emlékezőtehetségének... Apponyit csodálattal töltötte el az, hogy TR mennyire pontosan emlékezett a magyar történelem azon apró részleteire is, melyek év-