Századok – 1997

Kisebb cikkek - Glück Jenő: A Román Nemzeti Párt csírája: az aradi pártalakulás (1867–1875) VI/1371

KISEBB CIKKEK Glück Jenő A ROMÁN NEMZETI PÁRT CSÍRÁJA: AZ ARADI PÁRTALAKULÁS (1867-1875) A 18. században, főképp utolsó évtizedeiben és a 19. század elején a kárpátmedencei románság nemzeti öntudata növekedett és társadalmi rétegződésében is változások következtek be. A terület állampolitikai megosztottsága, valamint a kisebb régiók sajátosságai és szintkülönbségei különböző nemzeti programok megjelenését eredményezték. A Partium déli részén elterülő Arad megye növekvő szerepet játszott a románság életében. A lakosság nemzetiségi öszszetétele a 18. században már túlsúlyukat tükrözi. Többségüket kitevő parasztság a Mária Terézia féle úrbérrendezés haszonélvezőjevolt, ami helyzetét az Erdélyi Nagyfejedelemség viszonyai fölé emelte és amit a 19. század első felében megjelenő allodizálások sem semmisítettek meg, sőt a termelés javulása jórészben kiegyenlített. A magyar országgyűlés 1791-ben a görögkeleti egyházat a „bevett" felekezetek közé sorolta. Az Approbata és Compilata konstitúciók szelleme e területen ismeretlen volt. Nem egy meggazdagodott macedo-román kereskedő (Brasovan, Derra stb.) kincstári birtokot vásárolt és egyben belépett a birtokos nemesek sorába. Az iskolázottság főképp 1770 után fellendült és más megyékhez viszonyítva magasabb szintet képviselt. Mindezek a tényezők erősödő hátteret biztosítottak a nemzeti mozgalomnak, amelynek szóvivője hovatovább a szaporodó világi értelmiség lett. A nemzeti igények konkrét megjelenése a temesvári görögkeleti kongresszus kapcsán állapítható meg (1790). A főkérdés az egyetlen lehetséges nemzeti intézmény, az egyház (vele együtt az iskola) irányításának megszerzése volt, amely a Bánságban és a Partiumban a szerb főpapság vezetése alatt állt. Az első és 1848 előtt egyetlen sikeres mozgalom az aradi püspökség vezetésének megszerzésére irányult a gyulai Moise Niceará kezdeményezése nyomán (1814). Ténylegesen 1829-ben került sor Nestor Ioanovici beiktatására és ezután már valamenynyi püspök román volt.1 A továbblépést az önálló görögkeleti román egyházi és iskola-rendszer jelentette volna a karlócai metropolita főhatóságának kiiktatásával. Az 1848-49-es forradalomban a magyarországi románok vezetői pesti gyűlésükön (május 15.) kezdeményezték a kormány segítségét kérve. Részeredményt 1849-ben értek el a Honvédelmi Bizottmány által engedélyezett kisjenői zsinat összeülése nyomán, ahol messzeágazó egyházi és kulturális reformprogramot fogalmaztak meg az aradi egyházmegye viszonylatában. Az 1848-49-es forradalomban azonban mindinkább előtérbe kerültek a román politikai követelések. Az aradi egyházmegye küldöttei többségi súllyal vettek részt a június 25-i temesvári gyűlésen, ahol a román nemzetiség elismerését és a közigazgatásban számarányos részvételt kértek a magyar kormánytól.2

Az aradi megyegyűlésen felléptek befolyásuk növeléséért, amit részben ki is vívtak a megértőbb helyi magyar liberális nemesség részéről. Az abszolutizmus kezdetén (1849-53) a magyar forradalomban alig vagy