Századok – 1997
Közlemények - A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok gazdasági; kulturális helyzete 1918–1941 VI/1355
A JUGOSZLÁVIAI MAGYAROK HELYZETE (1918-1941) 1361 a tűzifajuttatást is. Ez a rendelkezés a háború utáni egyébként is nehéz gazdasági helyzetben tömeges tragédiák forrása lett. A Magyarországgal kötött békeszerződés előtt, 1919-ben és 1920-ban, hasonlóan a tisztviselőkhöz, a magyar kormányok a tanárokat is a hűségeskü megtagadására biztatták, ami azonnali elbocsátást vont maga után. A tanárok hűségesküjét egyébként az Apponyi-féle 1907. XXVII. törvénycikkre hivatkozva követelték. A különféle magyar törvényeket, jogszabályokat egyébként is csak fokozatosan tudták újakra felcserélni az élet egyéb területein is. A békeszerződésig az állami iskolai tanítók továbbra is Budapestről kapták járandóságukat, ami egyre súlyosabb nehézségekbe ütközött. 1919/20-ban a tanítók, tanárok hónapokig nem kapták meg fizetésüket és egyéb ellátmányukat.2 6 Az egyházi, községi földek és egyéb vagyonok kisajátítása, államosítása miatt az iskolafenntartó közösségek arra kényszerültek, hogy egyre gyorsuló ütemben „ajánlják fel" oktatási intézményeiket az államnak. A jugoszláviai oktatásügy kétségkívül leghírhedtebb intézkedése Svetozar Pribicevic művelődési miniszter nevéhez főződik. Az 1920júniusi ún. névelemzési rendelet értelmében a gyermeket a szülők és a nagyszülők nevének alapján kellett iskolába íratni. Még akkor is szláv nyelvű iskolába kellett beíratni, ha nem beszélte a szerbhorvát nyelvet. Ennek alapján tiltották meg a zsidók és németek magyar tagozatra történő beíratását is.2 7 A beíratásokat hivatalos helyiségben végezték, s a tanulók név alapján történő beosztását minden esetben egy politikailag megbízható szláv tanár végezte, akit a városi, falusi elöljáró nevezett ki esetenként.28 A névelemzés bevezetését azzal indokolták, hogy így kívánják visszafordítani a korábbi magyarosítást, és elérni a Vajdaság kulturális nacionalizálását. Ez a rendelet 1936-38-ig funkcionált, azzal az enyhítéssel, hogy 1932-től az apa nemzetisége, neve alapján történt a beiskolázás. 1920 augusztusában felszámolták a magyar középiskolai hálózatot is, helyettük a szerbhorvát nyelvű iskolákban esetenként nyithattak magyar tannyelvű párhuzamos osztályokat. 1920-ban két évet kaptak a magyar iskolák, tagozatok tanárai, hogy államnyelvből levizsgázzanak, ellenkező esetben elbocsátás várt rájuk. A magyar kormány ebben a helyzetben komoly erőfeszítéseket tett a Délvidéken is, hogy anyagi támogatásával legalább lassítsa a magyar iskolahálózat felszámolását. Ennek ellenére már a 20-as évek elejére a jugoszláv államnak sikerült összeroppantania a háború előtti magyar iskolahálózatot. S bár a rendelkezésünkre álló adatok nem egészen pontosak, úgy véljük, használhatók a külügyminisztérium békeelőkészítő osztályának összesítő adatai. Eszerint, Horvátországot leszámítva, a Jugoszláviához került területeken 1918-ban 897 elemi iskola volt, ebből 266 volt állami, 631 pedig felekezeti. . Szerb tannyelvű volt 179 iskola. A 71 középfokú iskolából 2 kereskedelmi, 3 pedig mezőgazdasági jellegű volt, ezen kívül 1 szerb és 1 német gimnázium működött. Ehhez képest a húszas évek közepére 2 magyar középiskolai tagozat maradt, egy nyolcosztályos gimnázium Szabadkán és egy négyosztályos gimnázium Zentán. Egyes számítások szerint a középiskolába járó magyar fiatalok 14,5%-a tanulhatott anyanyelvén.29 Jugoszláv adatok szerint a Dunai Bánság területén 1930 januárjában 1376 alsófokú iskola volt, amelyben 4233 tagozat volt. Ebből államnyelven oktattak 1931-ben, németül 546 tagozatban, 528-ban magyarul, szlovák volt 121 tagozat, román 89, s végül a ruszin volt az oktatási nyelve 18 tagozatnak.30 Az elemi iskolai magyar tanítók száma is drasztikusan csökkent. A háború előtt 1832 fő volt létszámuk, 1941-re
