Századok – 1997
Közlemények - A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok gazdasági; kulturális helyzete 1918–1941 VI/1355
1362 A. SAJTI ENIKŐ mindössze 250-en maradtak. Baranyában egyáltalán nem maradt magyar elemi iskola, s Horvátországban és Boszniában is felszámolták a Julián Egyesület és a MAV korábban kiépített, igen jó iskolahálózatát. A Horvát Bánság létrehozása után a bánság területén 6 elemi magyar tagozatot engedélyeztek, az usztasa Független Horvát Állam területén 1941 és 1945 között egyetlen magyar iskola sem működött.31 Már utaltunk rá, hogy 1929 decemberében új elemi iskolai törvényt hoztak, s amellett, hogy lényegében az eddigi gyakorlatot szentesítette a kisebbségi tagozatok vonatkozásában, a tankötelezettség idejét egységesen 8 esztendőre emelte. Az anyanyelvű oktatást azonban ez a törvény is csak az elemi oktatás alsó 4 osztályában biztosította, azzal a könnyítéssel, hogy az ún. nemzeti tárgyakat (történelem, földrajz) is az adott tagozat oktatási nyelvén lehetett tanítani. Az elemi iskolák felsőbb osztályaiban a tanítás nyelve szerbhorvát volt.32 A harmincas évek második felében 33 magyar nyelvű óvoda működött.3 3 Komoly gondot okozott a tanítói utánpótlás, mivel 1919-ben felszámolták a szabadkai magyar tanítóképzőt, a belgrádi magyar tanítóképzői tagozat pedig csak 1932-ben kezdte meg működését. A tanítóképző Szabadkára történő visszahelyezését a magyarság minden törekvése ellenére sem sikerült elérni, mivel Szabadka nemzetiségi összetétele és földrajzi fekvése miatt mindig is kiemelt helyet foglalt el a hatalom művelődéspolitikájában. A magyar tanítóképző pedig az „állami és szerb nemzeti érdekek veszélyeztetésének" számított.3 4 A német tanítóképző önálló intézményként alakult meg a 20-as évek végén, Újverbászon (Vrbas), internátusát a németek adományaiból tartották fenn, tanári kara kizárólag német származású volt. A magyar tanítóképző, mint már utaltunk rá, a belgrádi szerb tanítóképző tagozataként kezdte meg munkáját. Internátusát nem a jugoszláviai magyarok közadakozásából tartották fenn — ami nyilván összefügg a németek és magyarok eltérő társadalmi struktúrájával, gazdasági helyzetével és kulturális hagyományaival —, hanem alapvetően a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának3 5 költségvetéséből finanszírozták. A katolikus egyház, titokban, ösztöndíjjal támogatta a zömmel szegénysorsú diákokat. Az itt végzett tanítók létszáma összesen 250-300 között lehetett.3 6 Egyetem korábban sem volt e déli területeken, így a magyar értelmiségi réteg egy része továbbra is Magyarországon tanult, amit a magyar kormány a Szent Gellért Társaságon keresztül támogatott. Mivel az itt szerzett diplomákat csak ritkán, új vizsgák letétele után nosztrifikálta a jugoszláv állam, a többség számára maradtak a hazai egyetemek. Zágráb, Belgrád és Szabadka egyetemein, főiskoláin a két világháború között körülbelül mindössze 500 magyar szerzett diplomát, ezek mintegy fele Zágrábban, zömükben katolikus lelkészek, jogászok és gyógyszerészek lettek.3 7 A magyar iskolaügy hanyatlása miatt érthető, hogy a Magyar Párt, illetve a kulturális egyesületek miért fordítottak nagy figyelmet az analfabéta tanfolyamok szervezésére. A nemzeti földrajz és történelem hiányát a Bánátban például a Népi Egyetemek megszervezésével igyekeztek pótolni.3 8 Jugoszláviában az alkotmány a szerbhorvát nyelvet az állam hivatalos nyelvének deklarálta. S bár a 30-as évek végére az államnyelvhez való szigorú ragaszkodás enyhült, a hivatali helységekben, vasútállomásokon mindenütt ott virított a felirat: „Beszélj ííllamnyelven!". A magyar nyelv használata tehát három területre korlátozódott: az
