Századok – 1997
Közlemények - A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok gazdasági; kulturális helyzete 1918–1941 VI/1355
1358 A. SAJTI ENIKŐ tokosok pedig 40%-t.9 A Bácskában összesen 6175, más adatok szerint 6912 dobrovoljác telepes családot telepítettek le, 53.465 kat. h. területre, Baranyában 235 szláv telepes család kapott összesen 5927 kat. h. földet, a Bánátban pedig a telepes családok száma 8384 volt, akik 27 312 kat. h. földet birtokoltak.1 0 Összehasonlításul megemlítjük hogy nagyobb arányú telepítésre még az ún. délszerbiai területeken került sor.1 1 A zömmel muzulmán albánok lakta Koszovóba 12 ezer szláv családot telepítettek le, köztük a Magyarországról Jugoszláviába optált szerbek egy részét is.1 2 Nemcsak a kisebbségeket zárták ki a földreformból, de a telepítések során a délszlávok között is különbséget tettek. Mint az 1919. december 11-i dobrovoljác (önkéntes) rendelet is megfogalmazta, ennek politikai céljai voltak. Eszerint a telepeseknek tilos volt részt venniük az állam elleni megmozdulásokban, ellenkező esetben elveszíthették földjeiket, vagy igényjogosultságukat. A telepítések zöme mind északon, mind pedig Koszovóban a határok mentén történt, ami szintén arra utal, hogy az állam feltétlenül megbízható szláv réteg kialakítására törekedett ezeken a területeken. E rétegeket a hatalom, különösen a 20-as években, a kisebbségek megfigyelésére, megfélemlítésére használta fel. A Vajdaságban zömmel belőlük verbuválódott a szerb szélsőséges nacionalista szervezet, a Szerb Nacionalista Fiatalság (Srpska nacionalna omladina -SEN AO) gárdája.13 Erre való hivatkozással a délszláv telepesektől később a visszacsatoláskor mint a magyar állam szempontjából megbízhatatlan rétegtől elvették a földet, kezdetben átdobták őket Szerbia németek által megszállt területére, majd e lehetőség lezárulása után internálótáborokba zárták őket. Helyükbe bukovinai székelyeket (3279 család, 13 200 fő), moldvai csángókat (53 család, 161 fő) és vitézeket (481 család, 2325 fő) telepítettek le. 46 délvidéki harcokban elesett katona hozzátartozói is a Bácskában kaptak földet. Az új magyar telepeseknek összesen 35 ezer holdat osztottak ki.1 4 Az agrárreform utáni magyar földbirtokstruktúra egy 1938-ban, tehát már a reform lezárulása után készített jugoszláv felmérés alapján a következőképpen alakult a Vajdaságban (az adatok Bácska, Bánát, Baranya és a Szerémség területére vonatkoznak) : az összes megművelt föld 14,13%-a volt magyar birtokosok kezén, a Bánátban ez az arány 8,25%, a Bácskában 22,89%, Baranyában 19%, a Szerémségben pedig 1,86% volt. A szlávok a vajdasági megművelt föld 52%-t birtokolták, a németek és a többi kisebbség összesen 33,4%-t.21 5 A magyarok tulajdonában lévő birtokok struktúrájára vonatkozóan sajnos nincsenek adataink, de az eddig leírtak alapján nyilvánvaló, hogy a több mint tíz esztendeig elhúzódó agrárreform jelentősen legyengítette a magyar nagybirtokos réteget, a magyar mezőgazdaságban dolgozók többi rétegei viszont semmit nem nyertek a reform során. S bár a jugoszláviai magyarság szociális összetételét, adatok híján nem tudjuk pontosan rekonstruálni, annyit megkockáztatunk leírni, hogy az adott terület általános rétegzettségétől nem sokban térhetett el. Az 1910-es magyar népszámlálási adatok szerint a Jugoszláviához került területek lakosságának több mint 70%-a dolgozott a mezőgazdaságban, 15%-a az alapvetően mezőgazdasági jellegű iparban és a kisiparban, 2,8%-a pedig közalkalmazott és szabadfoglalkozású volt.16 Az impériumváltás után a közalkalmazotti réteg szinte teljesen megsemmisült. A magyarok földreformból történő kisemmizése miatt elsősorban a falvakból vándorolt ki 1920 és 1930 között 15 074 magyar a tengeren túlra, vagy Európa egyéb országaiba. Ez a Jugoszláviából kivándorolt mintegy 150 000 emigráns