Századok – 1997
Közlemények - A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok gazdasági; kulturális helyzete 1918–1941 VI/1355
A JUGOSZLÁVIAI MAGYAROK HELYZETE (1918-1941) 1359 10%-t tette ki, azaz messze meghaladta a magyarok összlakosságon belüli arányát (3,9%).1 7 A jugoszláv belügyminisztérium véleménye a kivándorlás kapcsán az volt, hogy a „nemzetellenes elemek" kivándorlását nem kell megakadályozni, csupán a szervezett toborzásnak kell gátat vetni.1 8 A jugoszláv reform alá eső földbirtokosok kártalanítása bonyolult, de többnyire hosszú esztendőkre elnyúló folyamat volt. A magyar állampolgárok kártalanítása a Bethlen István nevéhez kötődő ún. optáns perhez tartozott, a jugoszláv állampolgárok kártalanítását pedig az 1925-ös ún. fakultatív megváltásról szóló törvény szabályozta. A fakultatív megváltás azt jelentette, hogy a megváltásig bérbe adott földet az új gazda a volt birtokossal szabadon kötött megállapodás révén megvásárolhatta. A fizetés az állam által kibocsátott kötvényekkel is történhetett. A kártalanításra összesített, megbízható adatok nincsenek, de a parasztok fokozódó eladósodása miatt a válság idején 1932-ben adósságfizetési moratóriumot rendeltek el, 1936-ban pedig adósságaikat kénytelenek voltak elengedni; pontosabban annak bizonyos típusait az állam vállalta fel.1 9 Tekintettel a szerb és egyes dalmát területek rendkívül súlyos háborús veszteségeire, az ország egyes területeinek történelmileg kialakult eltérő gazdasági fejlettségére, struktúrájára, közgazdaságilag talán akceptálható szempont lehetett az adórendszer fejlett és fejletlen területek közötti eltérő rendszere. Az ország nemzeti, nemzetiségi összetétele miatt, valamint az új, zömmel szerb politikai elit gazdasági mohósága miatt az eltérő adózás állandó elégedetlenség, sérelmek, parlamenti és pártviták forrása volt, s ezért komolyan veszélyeztette az állam stabilitását. A Vajdaság lakossága egy főre vetítve összességében négyszer több adót fizetett évente a 20-as években mint a szerbiai (290, illetve 70 dinár), Horvátországban ugyanez az összeg 100 dinár, Szlovéniában pedig 193 dinár volt. Az adózás egységesítésére is, mint annyi, a parlamenti pártharcok miatt sikertelen törvényjavaslat bevezetésére a királyi diktatúra idején került sor, királyi rendelet formájában.20 Oktatáspolitika és magyar iskolaügy: az egyházak helyzete A kisebbségek iskoláztatását elsőként a Nemzeti Igazgatóság 1919 februári rendelete szabályozta, amely az oktatás általános beindítását szorgalmazta a háború után, s előírta, hogy a gyermekeket „kizárólag anyanyelvükön kell oktatni".21 Az állam területén többféle iskolarendszer létezett, eltérő volt a tankötelezettség szabályozása, a tantervekről, az iskolaházat szerkezetéről, sűrűségéről, fokozatairól nem is beszélve. Szerbiában, Crna Gorában és Boszniában például a kötelező iskoláztatás 4 év volt, Horvátországban 5, Dalmáciában és a Vajdaságban 6, Szlovéniában pedig 8 esztendő volt.2 2 Az egységesítés alapját képező 1904. április 19-i szerb elemi iskolai törvény két típusú iskolát ismert, az államit és a magániskolát. A volt Monarchiához tartozó területeken viszont négy típusú elemi és középfokú iskola létezett: az állami, a községi, a felekezeti és végül a magániskolák. Jogilag kezdetben három forrásra támaszkodott az SzHSz Királyság iskolapolitikája: a Saint-Germainben kötött kisebbségi szerződésre, a vidovdáni alkotmányra, valamint a szerb, már említett elemi iskolai, valamint az 1912. július 4-i középiskolai törvényre. A nemzetközi szerződés értelmében a királyság kötelezettséget vállal arra, hogy az állam azon polgárai, akik
