Századok – 1997
Közlemények - A. Sajti Enikő: A jugoszláviai magyarok gazdasági; kulturális helyzete 1918–1941 VI/1355
A. Sajti Enikő A JUGOSZLÁVIAI MAGYAROK GAZDASÁGI, KULTURÁLIS HELYZETE 1918-1941 A szerb és szövetséges csapatok 1918. november 8-a és 21-e között elfoglalták a Bánát, Bácska és Baranya területét, november 25-én pedig az újvidéki Nagy Szláv Nemzetgyűlés kimondta az említett területek Magyarországtól történő elszakadását és a Szerb Királysággal történő egyesülését. Az 1918. november 13-án Belgrádban aláírt katonai egyezmény, amely a Délvidék polgári közigazgatását a „helyi szervek" hatáskörébe utalta, november végén már csak puszta fikció volt.1 A jugoszláv katonai szervek nagy lendülettel megkezdték a Délvidék „nacionalizálását". Ez nem pusztán a magyar közigazgatás gyors leépítését, a magyarság politikai erejének tudatos megtörését, de gazdasági, kulturális pozícióinak felszámolását is jelentette.2 Az impériumváltás hatása a magyarok gazdasági helyzetére A háború utáni években az ország egészét sújtó gazdasági nehézségek mellett — a termelés visszaesése, az áruhiány, a régi kereskedelmi kapcsolatok megszakadása, a rekvirálások, az infláció, az új pénz, a dinár bevezetése stb. — a Délvidéket Belgrád gazdaságpolitikája külön is nehéz helyzetbe sodorta. E gazdaságpolitikát két, világosan felismerhető cél vezette: az új állam gazdaságpolitikájának, valamint a háborúban súlyos gazdasági és emberi veszteségeket szenvedett Szerbia gazdasági rekonstrukciójának fő terheit a Délvidékre terhelni, s ezzel párhuzamosan megtörni a magyarság korábbi gazdasági dominanciáját, vagy ahogy akkor fogalmaztak, nacionalizálni a gazdasági életet. A megszállás után a Nemzeti Igazgatóság egyik első intézkedései közé tartozott az „idegen" vagyonok zár alá helyezése, majd nacionalizálása. 1922-re alig maradt olyan pénzintézet, vállalat, amely magyar kézen maradt. Ezt egyrészt úgy hajtották végre, hogy akik nem a megszállt terület lakosai voltak, azoknak a vagyonát eleve zár alá helyezték, a helyi magyar tulajdonosokat pedig, egy máig ismeretlen rendeletre hivatkozva arra kötelezték, hogy megbízható szerbeket válasszanak be a vállalatok, pénzintézetek igazgatásába. Amennyiben ezt megtagadták, a vállalat saját költségére kormánybiztost neveztek ki az adott intézmény élére.3 Előírták, hogy az üzletmenetben a szerb nyelvet kell használni, így sokan kénytelenek voltak szerbül tudókat „önként" felvenni. A nemzetiségek kezén lévő részvénytársaságok például csak akkor emelhették tőkéjüket, ha a részvények többsége szláv kézben volt. Az ipartestületeket feloszlatták, tisztújítást rendeltek el, s előírták, kik legyenek az új tisztségviselők. Az 1920-as évek végére — Budapest támogatása ellenére — a korábban magyar kézben lévő 168 bank, bankfiók, takarékpénztár és hitelszövetkezet vagy tönkrement, vagy pedig szláv kézbe
