Századok – 1997
Közlemények - Jemnitz János: James Keir Hardie. Politikai életrajz VI/1305
JAMES KEIR HARDIE 1313 szolgálja, hogy eltűnjenek azok a bajok, amelyektől most a munkásság szenved, s hogy felemeljék majd a népet."19 Noha még féllábbal erősen benne ragadt a régi liberális, keresztény, paternális antialkoholista, önsegélyező-őnművelő szervezkedés világában, de a másikkal már előrelépett az önálló munkásprofü megteremtése felé. A lázadás és emancipálódás űtján tehát folyamatosan, lépésről lépésre előrehaladt. Ez az elválás külpolitikai területen is megtörtént. Történetesen éppen 1884— 1885-ben robbant ki a szudáni válság, amikor Khartumban Gordon tábornok és csapata — s ezzel az egész angol gyarmatosító szudáni hadsereg — végveszélybe került. Nagy-Britannia élén akkoriban éppen liberális kormány állt, s Gladstone-nak nem volt se bátorsága, sem kedve, hogy szembeforduljon a gyarmati terjeszkedéssel. Hardie e kérdésben is felszabadult már a Liberális Párt hivatalos politikájának nyomása alól. Elfogadta ugyan, hogy „a nemzet presztízsét meg kell őrizni", mégis, rendkívül kiélezetten, éppen a gyarmatosító hadjárat ellen foglalt állást. Hardie az Androssan and Saltcoats Herald 1885. február 20-i számában leszögezte: „Túlságosan sokat halljuk mostanában a jingo (brit nacionalista - J. J.) elemektől, hogy Nagy-Britannia becsülete azon múlik, hogy néhány ezer félmeztelen arabot lemészároljanak, akik otthonukért és szabadságukért harcolnak."20 Hardie-nak ez az egyik első „külpolitikai" megszólalása, s mindjárt ez az első is élesen antiimperialista, sőt Hardie éppenséggel a saját, a hazai brit imperializmust ostorozta. S ez az éles antnmperialista kiállás még három évtizedig jellemzi majd, amikor minden fordulónál újra és újra éppen az említett , jingókba" ütközött. A keservesebb emlék-élmény, hogy ebben az időben, az 1870-es évek végén, az 1880-as évek elején több bányászsztrájk robbant ki - s ezek nemcsak óriási erőfeszítéseket hoztak felszínre. Hardie-t megrázta az a tény, hogy az észak-angliai bányászokat közömbösen hagyta, amikor dél-walesi társaik kemény harcokat vívtak. Skóciában is beleütközött abba az elkeserítő jelenségbe, hogy a nacionalizmus elválaszthatja, szembefordíthatja a skót és az ugyancsak skóciai bányákban dolgozó ír bányászokat. A skóciai és ayreshire-i bányász szervezőnek nap mint nap meg kellett küzdenie e zavaró akadályokkal, miközben látóköre egyre szélesedett. A liberális szövetség hagyományaitól való elszakadás mégsem következett be egyik napról a másikra. Olyannyira, hogy amikor az 1867-es parlamenti választójogi reform és annak 1884. évi kiszélesítése után 1885-ben országos választásokra került sor — és a liberálisok számára fontossá vált, miként szavaznak a külvárosok munkásai, a bányásztelepülések új választói — Hardie még lelkesen, nagy aktivitással veti magát e küzdelembe a liberálisok jelöltjeiért. S ez a kiállás nem is volt mindig— már ekkor sem — olyan egyszerű és magától értetődő. Már a választási hadjárat nyitányakor az történt, hogy egyes skót bányászkörzetekben a bányászok megtagadták, hogy a Liberális Párt listáján fellépő, személyükben is gyűlölt bányatőkések mögé felsorakozzanak. Hardie akkor ebbe az ellenzésbe ütközve az Androssan Herald 1885 február 20-i számában azon kesereg, hogy a bányászok ilyen szembeszegülése „nem növeli majd a jó érzést" - mármint az említett „békepipa" szellemében.
