Századok – 1997
Tanulmányok - Gyáni Gábor: A középosztály társadalomtörténete a Horthy-korban VI/1265
1272 GYÁNI GÁBOR de 1940-től visszaállt az 1927-es elvi fizetési rendszer). A tisztviselői jövedelmek a minisztériumi fogalmazói karon, 1929-es adatok szerint, 500-800 pengő, külső szervei esetében 300-500 pengő között alakultak. A vármegyei önkormányzatok tisztviselői, lakáspénzzel együtt, átlagosan 400 pengőt kerestek ez idő tájt és a fővárosi fogalmazói kar is a minisztériumokkal egyező illetményben részesült (600 pengő).3 1 A tisztviselői jövedelmek közötti szóródás tehát nemcsak a kistisztviselők és a vezető beosztású közhivatalnokok viszonylatában, hanem a munkaadó szervek szerint is strukturálta a tisztviselő középosztályt. A közhivatalnok kortársak által is vallott úri középosztályi imázsa szempontjából azonban nem is az anyagi tényezők a döntőek. Ennek egyik oka, hogy a középosztályi lét statisztikailag mérhető minősége nemegyszer ellentmond a középosztályi identitás korabeli tapasztalatának. Az eltérés másik, talán fontosabb oka, hogy az úriság elsőrendűen nem is (csak) a polgári életkörülmények, hanem az állami hivatalból élés szinonimája, annak magától értetődő következménye. Ez a korabeli és azóta is érvényesnek hitt feltételezés azonban nem igazolható maradéktalanul. Mindenekelőtt az mond neki ellent, hogy a már középosztályi megélhetést sem mindenkor garantáló állami és egyéb köztisztviselői állás a foglalkozás eltömegesedésével társadalmi téren is mindinkább „felhígult". Ez a közhivatali pálya úri jellegét erodáló folyamat olykor még statisztikai úton is érzékeltethető például az iskolázottsági és a származásra vonatkozó mutatók révén. Az úriemberség egyik legfontosabb hagyományos ismérve a megfelelő, tehát a középiskolai végzettség (ha nem is az érettségi maga). „Ez az iskolacentrikus szabály vonta meg az úri társadalomhoz tartozás alsó határát"3 2 a múltban (tehát a dualizmusban) éppúgy, mint később, a Horthy-korban. Legalább nyolc középiskolai osztály elvégzése volt tehát a belépő az úri középosztály tagjai közé (korábban ez a párbajképesség feltétele, amely a tartalékos tiszti rang megszerzésével vált lehetségessé). Ezen az iskolai cenzuson nyugodott a köztisztviselők szakmai és fizetési hierarchiájának a teljes rendszere is, melyet a képesítési törvény szentesített (1883:1. tc.). A törvény 1929-es megerősítése nyomán IX. vagy magasabb közigazgatási (tisztviselői) állást csak az tölthet be, aki jogi, államtudományi vagy közgazdasági egyetemi diplomát szerzett és a gyakorlati közigazgatási vizsgát is sikerrel teljesítette. Továbbá: a fogalmazói szakon, tehát a teljes XI. fizetési osztályba osztott tisztviselői munkakörök betöltéséhez elengedhetetlen a legalább nyolc középiskolai osztály; ugyanakkor kezelő és díjnok alkalmaztatásához nem kívántak többet négy gimnáziumi (reáltanodai, polgári iskolai) végzettségnél. A dualizmus kori és a Horthy-kori tisztviselői képesítési előírások (1929: XXX. és 1933:XVI. tc.) mintegy kijelölték azt a szűkebb alkalmazotti költ, akik jog szerint is úriemberek; ebbe azután az altisztek mellett sem a díjnokok, sem a kezelők nem értendők bele.3 3 Márpedig a közhivatalnokok létviszonyait dokumentáló statisztikák nem tettek különbséget a foglalkozási csoport úri és nem úri elemei között. Ezért ahhoz, hogy a köztisztviselők úri középosztályi részéhez ténylegesen eljussunk, a statisztikai kategóriából ki kell szúrni az iskolai cenzus szerint nem odavaló csoportokat. Tudjuk, hogy a húszas évek elején, a leépítések előtt, a nem úri középosztályi köztisztviselők a kinevezett és véglegesített közhivatalnokok mintegy egyhatodát alkották.3 4 1930-as adatok szerint, viszont a fővárosi illetőségű köztisztviselők között
