Századok – 1997
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti; vallási; szülőhely szerinti megoszlása a dualizmus korában VI/1223
A KÖZÖS HADSEREG TISZTJEI A DUALIZMUS KORÁBAN 1235 kei-ült a hetvenes évek végén kadétiskolába, az előírt középiskolai osztályokat elengedték neki. Kiválóként, rögtön mint hadnagy hagyta el a kadétiskolát, főhadnagyi előléptetése előtt — noha középiskolát, akadémiát nem végzett — a Kriegsschuléra küldték. A világháborúban hadosztály-parancsnok, altábornagy; Lipót-rendjéhez, Vaskorona-rendjéhez, számos más kitüntetéséhez nemességet mégsem kapott. Az öszszeomlás után egy negyedszázadot élt még a nyugdíjas tisztek paradicsomában, Grazban (Pensionopolis). Falujából a század elején két rokon fiút is beprotezsált a kadétiskolába, de ők már elvégezték előbb a 4 középiskolai osztályt. A magyarországi németek fiatalabb, a kiegyezés után született nemzedékéből is sokan választották a katonai pályát, de ekkor az asszimiláció már annyira előrehaladt, hogy szemlélet és egyéniség kérdése, magyarnak vagy németnek tekintjük-e Sréter Istvánt, a Hellebronth-fivéreket, Béldy Alajost. Aki a Ludovikára jelentkezett, mindenesetre elhatározta magát az asszimilációra, tehát magyarságát nem méltányos kétségbevonni. Más a helyzet a délvidéki, dél-erdélyi származású к. u. k. tisztekkel, akiknek nagyrésze — mint Werth Henrik, Beregfy, Feketehalmy-Czeidner, Kudriczy István, Sónyi Hugó stb. — csak az összeomlás után keUett eldöntse, hová tartozik. Hiszen nem is kevesen közülük a román hadseregbe léptek, ami nem jelenti, hogy például Arthur Phleps к. u. k. vk. őrnagy, később román kir. ezredes és a bukaresti Hadiakadémia tanára, még később SS-Obergruppenführer lélekben románná vált volna.31 Hogy bizonyos német militarista szellemet és porosz-imádatot átmentettek a Horthy-hadseregbe, nyilvánvaló, bár jónéhány német származású tiszt éppen legitimista-katolikus alapon lett náciellenes. Akár a magyar arisztokrácia, mely részben ezért is, a harmincas évekre teljesen eltűnik a magyar tábornoki karból. 1914-ben még együtt volt az a tisztikar, mely legfőbb erényének azt tekintette, ami legjobban hiányzott belőle - a nemzeti identitás hiányát a nacionalizmus századában, kényszerű nemzetekfelettiségét, mely valójában egy sajátos, anakronisztikus lelki németséget takart. Egy nagyon is világias szerzetesrend, melynek csuhája arannyal-ezüsttel tarka, melynek szabályait imádni kötelező volt, betartani nem - melynek csak túlnyomó többsége volt német és katolikus, nőtlen és hontalan, a városban mulatós, a táborban aszkéta agglegény, s egységének záloga, hogy mindenkit befogadott, aki vállalta ezt az abszurd közösséget, melyben a gőgös gróf testvéreként tegezte a horvát parasztfiút, ha egyszer kardbojtján és csákóján viselte Ferenc József jelképét - aki maga is csak jelkép volt már. Am e tisztikar tagjai e jelképért ezrével mentek a halálba, százezreket kényszerítve a racionálisan megfoghatatlan önfeláldozásra. így elismerve, hogy a tisztikarnak lételeme volt a nemzetiség tagadása s vázolva, miért képtelenség egyértelműen rekonstruálni nemzeti összetételét, ezután mégiscsak lássuk, hogyan számszerűsíthetjük ezt a bizonytalanságot a korabeli statisztika és az utólagos felmérés segítségével. Fenntartva kételyeinket e hivatalos statisztika egyértelműsége és pontossága tekintetében, nem feledve buktatóit (mint a „szerbhorvát" nemzetiség), e statisztika adatait kell alapvetőnek tekintenünk. A tisztikar nemzetiségi statisztikáját az 1897-1911 évekre tették közzé, ezt változatlanul átvettem. Az 1895-1896-os statisztika még „törzskönyvi adatokat" közöl, vagyis a tartalékos és hivatásos tisztekét együtt, de miután l-l év alatt nagyobb változás nem
