Századok – 1996
Kisebb cikkek - Györffy György: Népek és nyelvek a honfoglalás térségében IV/965
968 KISEBB CIKKEK tájaira a Balkánon megerősödött dákok nyomultak. E változó térszín történelmi szerepe a rómaiak hódításaival nőtt meg, akik az 1—4. században birtokolták Pannónia nagy részét, harcoltak a germánok és a szarmaták ellen, meghódították, és örökre szétszórták a dákokat (101-271). Végül is a rómaiakat és civilizációjuk emlékeit a nagy népvándorlás sodorta el. Többek szerint az éghajlat szárazabbra fordulása okozhatta a hunok Belső-Á-zsiából való előretörését, amely magával sodorta az iráni alánok és számos Délkelet felé terjeszkedett germán nép, köztük a gótok, vandálok és langobárdok Nyugatra költözését, akik útba ejtették a Duna-völgy kárpáti térségét is. E költöző népek mindegyike elenyészett; az 1000 évet csak egy-két germán törzs beolvadó félben lévő maradékai élték meg; így a térségünkbe a 3. században költözött germán gepidák, akik itt Attilának hódoltak, de 455-ben a hunok ellen fordultak, végül 562-ben a türkök által űzött avarok alattvalói lettek. Az Avar Birodalom közel 350 éven át fogta össze a térségbe nyomult nomád avarokat, az általuk ide sodort szlávokat, a türkök által szanaszét űzött onogur-bolgárok nem csekély részét és az itt legyőzött gepidákat. Végül is eltűnésüket az a másfél évszázadon át (750 és 900 között) tartó s az egész északi félgömböt sújtó katasztrofális szárazsághullám okozta, melynek hatására az avarok és a velük lakó megtelepült népek, köztük a gepidák is éhínségre jutottak és szétmenekültek. Zömük beolvadt a környező szlávokba, miközben a gepidák teut neve átszállt az erdőkbe és nedvesebb térségekbe húzódott sziavon tótokra. Kérdés, hogy maradtak-e romanizált latin népelemek a Kárpát-medencében Dácia 271. és Pannónia 4. század-végi kiürítése után. Erdélyből nemcsak a dákok, karpok és az etnikumukat megszüntető többnyelvű római katonaelem tűnt el, hanem a korábban és később itt lakott gepida lakosság is. A római városok neve, melyeket a helyben lakottak akkor is őriztek, ha új nép költözött helyükbe, csak a Duna vonalától Délre s Nyugatra maradtak fenn. A 10-13. században latin nyelvű, „mmán"-nak, vagy a neolatin népek nevén „vlach"-nak, szláv többes számban „vlaszi"-nak is nevezett nép a bizánci és latin források sora szerint a mai Macedónia területén lakott; e tájon, a mai Vranje városban székelt a vlachok püspöke, aki az ohridai görög-keleti rítusú érseknek volt alávetve. Amilyen mértékben a 13-14. század folyamán eltűntek a Balkánról, úgy jelentek meg az Ungro-Vlachiának nevezett Havasalföldön és a románul Ardealnak nevezett Erdélyben. Mivel a 11. században István király az egész Kárpát-medence magyar és szláv lakosságát a latin hitre térítette, nem magyarázható, hogy a latin nyelvű vlach nép az esztergomi „latin" érsekség alá tartozó Kárpát-medencében vette volna fel a bolgár-szláv rítusú kereszténységet. Más kérdés, hogy az írott forrásokban Nagy- és Kis-Valachiának nevezett macedóniai és szerbiai térség vlach-„román" lakossága nyájait nyaranta felhajtotta-e Pannóniába legeltetni, amiről az avar időkre nézve Bíborbanszületett Konstantin császár is említést tesz. Ha juhtartó pásztornépség nyájaival a hegygerinceken távoli területre időszakos legeltetésre el is kóborolt, a térségünket sújtó 9. századi aszályos ínség nem kedvezett a száraz pusztává vált avar-pannon és havasalföldi legelők felkeresésének Pannónia és Moesia határterülete volt annak a térségnek, amelyben római városnevek továbbéltek, s többen felteszik, hogy a Balaton-felvidéken a rómaiak alatt meghonosodott szőlőművelés az avar uralom alatt is továbbélt, így újból felmerült a
