Századok – 1996

Közlemények - Molnár András: „A zalai ágyúzás”. Zala megye önkéntes adózói (1845–1848) V/1211

ZALA MEGYE ÖNKÉNTES ADÓZÓI (1845-1848) 1*1227 nossal, Csány Lászlóval, Oszterhueber Józseffel, Hertelendy Györggyel, Sku blies Józseffel, Hottói Nagy Antallal vagy pl. ifj. Csuzy Pállal. Ez a kör határozta meg az 1840-es években Zala megye politikai irányvonalát, és ez a kör igyekezett rangjával, tekintélyével befolyása alatt tartani a megye tisztikarát, annak segítségével pedig a köznemességet. A zalai liberálisok ugyanügy a feudális társadalom struktúrájából fakadó előjogaik segítségével érvényesítették befolyásukat, mint máshol a konzervatívok. Zala megye nemesi társadalmában szinte külön kasztot alkotott a többnyire jogi műveltséggel rendelkező intelligencia, az a pár száz főnyi tisztviselői kar, akiket a kisnemesség egyszerűen csak kabátosoknak (kaputosoknak) nevezett. A zalai szavazójogi összeírások több alkalommal is elkülönítették és „lovagi rend" elnevezéssel illették azt a kört, amely a tisztviselőket adta. A politikai elitet nem csupán barátság és politikai elkötelezettség fűzte egymáshoz, hanem számos rokoni, vérségi kötelék is. Az önként adózók névsorában pl. 17 olyan családot találunk, amelynek legalább három tagja adózott. Legnagyobb létszámban a Hertelendy, Farkas és Dervarics család képviseltette magát. Csány László — közelebbi-távolabbi — rokonságához nem kevesebb, mint tíz adózó tartozott. (Csányval rokonságban álltak az Inkeyek — és általuk Csuzy Pál —, valamint Püspöky Grácián és Csertán Sándor. Csertán sógora volt Séllyey Elek, Séllyeynek pedig Glavina Lajos és a söjtöri Sümeghyek voltak rokonai.) Azt nem tudjuk, hogy a házassági kapcsolatok, vagy a politikai szövetségek köttettek-e előbb, de tény: egymást csak erősítették. A megye hivatalban lévő tisztikara, és mindazok, akik valaha is hivatalra pályáztak, bizonyos függőségi kapcsolatban voltak a politikai elit liberális vezérkarával. A tisztikar java része egész életében nem tett mást, mint alkalmazkodott a pillanatnyi erőviszonyokhoz; ha kellett a konzervatívokkal, ha kellett — mint pl. 1845 tavaszán — a liberálisokkal szemben voltak lojálisak. Zala hajdani birtokos nemességének jelentékeny része az 1840-es években már ott tartott, hogy megélhetését inkább hivatalviselésre volt kénytelen alapozni, semmint gazdálkodásra. Míg a megyei tisztviselők 50-től 800 forintig kerestek évente, és egy főszolgabíró 400, egy alszolgabíró 200, egy esküdt pedig 200 forint rendes Fizetést (és ki tudja még mennyi alkalmi jövedelmet) kapott hivatali munkájáért, birtokaik jövedelme számos esetben nem érte el még a legalacsonyabb fizetést sem. Kevés olyan birtokos nemes szolgált a megye tisztikarában, akinek birtokaiból, gazdálkodásából származó jövedelme meghaladta hivatali javadalmazását, következésképp kialakult egy olyan nemesi tisztviselőréteg, amely számára nem politikai-erkölcsi, hanem kenyérkereseti kérdés volt a hivatalviselés. Ezért találunk a zalai önkéntes adózók között szép számmal olyanokat is, akik feltehetően nem beLső meggyőződésből adóztak, hanem alkalmazkodási és megélhetési kényszerből „hódoltak be" a megyét uraló liberálisoknak.2

9 A megye hivatalszervezetének tevékenységéhez némiképpen kapcsolódtak azok is, akik máskülönben uradalmi alkalmazottak voltak. Az adózók között legnagyobbrészt uradalmi ügyészeket találunk, de akadt köztük két tiszttartó, valamint egy-egy levéltárnok és kasznár is. Mindenképp ki kell emelni közülük a zalai születésű, 1848 előtt nagyobbrészt Vas megyében élő Glavina Lajost, aki a körmendi Batthyány-uradalom levéltárnoka volt. Táblabíróként mind Vas, mind