Századok – 1996
Tanulmányok - Kovács László: A kora Árpád-kori pénzújításról IV/823
A KORA ÁRPÁD-KORI PÉNZÚJÍTÁSRÓL 825 kében hol az egyiket, hol a másikat cserélték ki, vagy alkalomadtán, tehát nem periodikusan egyszerűbb volt teljesen új típust tervezni. Vagyis a nagy típusválasztéknak inkább technikai, mint a periodikus renovatio monetae kincstári gyakorlatában rejlő magyarázata lehet.17 Végül is a 11. század 2. felében Csehországban a pénzújításnak működnie kellett, de ennek üteme még aligha volt megállapodott. I.3. Németország Németországból korai, azaz 11. századi adat egyáltalán nem ismert. A helyzetet Gert Hätz a következőképpen jellemezte: , Д renovatio monetae kérdését a II. században a német viszonyokra alkalmazva nehéz megválaszolni. Biztos írásos bizonyítékai csak a 12./13. századból maradtak ránk."18 Walter Hävernick már korábban rámutatott, hogy Karl Theodor Eheberg kísérelte meg még a 19. században a periodikus renovatio monetae gyakorlatát a 9-10. századi évenkénti vásárok szükségleteire alapozva feltételezni oly módon, hogy egy vásáron bevezetett pénzt a következő évben ugyanott kötelező lett volna becserélni.19 Ilyen országos rendszer azonban nem létezett, sőt a helyi rendszer a német pénzverés tagoltsága miatt, egy nagyobb országrész városainak körzetében még később is eltérően alakult. Ezért jelenthette ki Walter Háwemick a Pfalztól a torkolatig teijedő Rajna vidéket és a hozzá csatlakozó Hessent és Westfáliát vizsgálva, „hogy ezen a vidéken a pénzújítás szabályos alkalmazása csak 1100 körül alakult ki, sőt néhány helyen csak 1100 után vált gyakoribbá. Vagyis nem a szász-frank kor e művelet virágkora, ahogyan azt Eheberg vélte, ezért a megnövekvő piaci tevékenységhez a szabályozott pénzújításnak semmi köze nem volt. Csak a következő időszakban, a helyileg korlátozott forgalmú pfennig-érmék korában, vagyis a 12-13. században vált a pénzújítás szabályszerűvé. Ezért is tűnt el a nevezett érmékkel együtt a 13. század végén, amikor a mindenütt érvényes kereskedelmi pénzek, a heller/fillér, a turnose, a sterling és az arany gulden elterjedése a helyben vert érmék kényszerbeváltását legkésőbb 1300 körül hatástalanná tette."20 A 12. század elején mindenesetre igyekeztek kizárni az idegen vereteket a helyi forgalomból, s e korlátozás mellett határozták meg a helyi veretek időbeli korlátját is: a régit bizonyos veszteséggel kellett beváltani az újra. A kényszerbeváltást azonban nem minden kibocsátó tudta maradéktalanul végrehajtatni, mert kibocsátásainak érmeképeit a lakosság nem tudta a másokétól megkülönböztetni.21 Walter Häwernick alapos tanulmányának adatgyűjtéséből további ismertetése helyett csak azt emelem ki, hogy forrásadatai csupán az 1140-es évektől varrnak.22 A periodikus pénzújítás 12-13. századi elterjedését és évenkénti ritmusát az ugyancsak a Rajna vidék kincsleleteit vizsgáló Wolfgang Heß is elismerte, de feltételezte korábbi előzményeit is.23 Mégsem lehet véletlen tehát, hogy Wolfgang Hahn a 9-11. századi bajorpénzverést tárgyalva a kényszerű pénzújításnak még a létét is tagadta. Rámutatott, hogy a keresztes érmeképeken a kereszt szárai között jelentkező díszek (sziglák) változtatása elegendő volt arra, hogy az uralomváltás új érmeképi igényét kielégíthessék, sőt még erre is csak akkor került sor, ha a régi és az új kibocsátó neve azonos volt. Ugyancsak kiváltó okot jelentett pl. a gyámsági kormányzás vége, vagy a kibocsátó rangemelkedése: dux helyett rex vagy imp köriratváltással.
