Századok – 1996

Történeti irodalom - Szirtes Gábor: Nagyvárosi gerillák IIsm.: Harsányi Iván) III/724

726 TÖRTÉNETI IRODALOM 726 a korszakot a Nyugat nagy sikertörténeteként, a jóléti állam csúcspontjaként, a nagyobb visszaesések nélküli hosszú konjunktúra időszakaként ábrázolják, amelyben egy-egy tartósabb, vagy tömegesebb munkabeszüntetés is fehér hollónak számított, nemhogy a szélsőségesek által sürgetett frontális attak. A bér éppúgy folyamatosan emelkedett, mint a vállalkozói nyereség, vagy a szociális juttatások tömege. Minek tulajdonítható tehát az értelmiség és a diákság tekintélyes részének — s még csak nem is a legelesettebbeknek — a dühös kitörni vágyása? A könyvből kiderül, hogy a baloldali terrorizmus jelenségét nem lehet kizárólag az anyagi tényezők oldaláról vizsgálni. Ne felejtsük, а mai liberálisok akkor balról (újbaloldalról) rohamozták mind a nyugati, mind a keleti rendszereket, azzal vádolva őket, hogy erőforrásaikat egyoldalúan az emberek anyagi szükségleteinek a kielégítésére fordítják, és megfeledkeznek más, „radikális" (értsd: elvileg újfajta) szükségleteikről, például arról, hogy szeretnék átlátni a körülöttük állandó mozgásban lévő, tőlük mindinkább elidegenedő világ mechanizmusait és jogot nyerni a beavatkozásra a gépezet működésébe. (Ne felejtsük: ugyanez a participációs ideológiák és tervek évada is, Berlinguertől de Gaulle-ig és a német Mitbestimmung-ig.) Szándékosan sorakoztatom a kor kifejezéseit, hogy emlékeztessek a hangulatára is. Valóban a kor hangulatát fejezték ki a baloldali városi gerilladoktrínák? Vagy csak egy vékony (zömmel humán) értelmiségi réteg korértelmező próbálkozásai? Avagy későbbi földindulásoknak (a világgazdasági korszakváltásnak, az államszocializmus válságának és összeomlásának) a figyelmeztető előrengései? Vagy egyszerű elemzési és cselekvési mulasztások következményei? Végtére is adva volt egy társadalom, amelynek a széles értelemben vett szellemi munka iránti igényei ugrásszerűen megnőttek. Ám nem teremtette meg az értelmiségi képzés, átképzés és továbbképzés adekvát intézményrendszereit és finanszírozási technikáit, még kevésbé tudott gondoskodni a főiskolát, egyetemet, s hovatovább a középiskolát végzettek munkába állításáról. Az egyetemek padjaiban két-háromszor annyi diák szorongott, mint ahányra tervezték őket, hogy azután tétlenül ődöngjenek az utcákon. S hogyan feledkezhetett meg erről a szociológia, a pszichológia, és a politológia tudományos eredményeire oly büszke nyugati elit? Oly igen elkényelmesedett volna, hogy nem reagált a figyelmeztetésekre? És miért nem vették elég komolyan ezeket a fejleményeket a csalhatatlannak látszó történelemelemzési módszer frigyládájának az őrzői, a nagy baloldali szervezetek? A téma szinte érintetlennek tűnő részét tárgyalja Szirtes írásának az a része, amely azt mutatja, be milyen volt „az államok válasza a terrorista kihívásra". A merénylettaktika szokatlansága miatt a visszavágás sem fért bele a legitimitás addigi kereteibe. Az establishment azonban el volt szánva rá, hogy megvédi magát, és végrehajtja az államon és rendfenntartó szervein az ehhez szükséges módosítást. Ebben az elszántságban többféle kockázat is rejlett. Hogyan lehet sokkal hatékonyabbá tenni a rendőri ellenőrzést, bizonyos demokratikus elvek és eljárások sérelme nélkül? Nem csúsznak-e át a terror elleni rendkívüli intézkedések a társadalmi rend minden bírálójával szembeni differenciálatlan fellépésbe? Ráadásul a terrorcselekmények durvulása felidézte egy ilyen irányú szélső konzervatív nyomás és tömegkonszenzus lehetőségét is. Szirtes egyrészt azt mutatja be, hogyan születtek meg azok a hatalmat erősítő megszorító intézkedések, amelyek az állam kezébe hatékonyabb eszközöket adtak a terrorista csoportok leküzdésére. Másrészt azt is, hogy ezek a lépések meglehetősen nagy egyetértéssel találkoztak a társadalom különböző rétegeiben és végeredményben sem Német-, sem Olaszországban nem kezdték ki a jogállam alapjait. Érdekes a jegyzetapparátusban követni a jelenség keltette korabeli figyelmet és a róla kialakított sokféle, időnként eltérő véleményt. Ám némi hiányérzetet kelt, hogy a szerző alig élt az utókor retrospektív véleményeinek és elemzéseinek a felidézésével. Végül is a baloldali terrorista mozgalmak nagy időszaka már tizenöt-húsz éves múlt, és ennek a jó néhány évnek az irodalmi termése alig jelenik meg a jegyzetekben. Enyhíti, bár nem küszöböli ki ezt a fogyatékosságot, hogy ő maga viszont már a hosszabb távlat előnyeit felhasználva ítél a számos negatív következménnyel járó városi gerillamozgalmakról és fokozatosan kiürülő, elszürkülő, elvaduló ideológiájukról. A mellékletben érdekes táblázatok találhatók a korabeli terrorcselekmények földrajzi és „módszertani" megoszlásáról. A szereplő személyek és szervezetek időnként szédítő kavargásában üdvös rendet teremt egy-egy név- és szervezetmutató. Ötletes Molnár Tamás borítója a lőfegyver célgömbjébe bevett nagyváros ábrázolásával. A kép homályos, ami talán azt fejezi ki — nem szeretném önkényesen értelmezni a szándékát —, hogy az, aki a fegyvert a markában szorítja, maga sem látja világosan a célt. Harsányi Iván