Századok – 1996
Történeti irodalom - Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában (Ism.: Nagy Mariann) III/701
702 TÖRTÉNETI IRODALOM 702 a részvényjegyzőket és a kivitelezőket. Mindhárom csoport a korabeli társadalom szinte minden rétegét képviselte. A kezdeményezők többsége jogi helyzetét tekintve magánszemély, de a Magyar Altalános Hitelbank két vonal építését is intézte saját hatáskörében, míg a Sopron környéki vicinálisokat egy helybéli pénzintézet támogatta. Foglalkozási összetételüket vizsgálva az előmunkálati engedéllyel rendelkezők egyik nagy csoportja országgyűlési képviselő, míg sokan a közigazgatás különböző szintjein voltak alkalmazottak. A kezdeményezők területi elhelyezkedését tekintve kiderül, hogy elsősorban Sopron, Vas, Fejér és Zala megyék vállalkozóit és testületeit érdekelte a vicinálisok építése. Ami a részvényjegyzőket illeti, főleg az érintett mezőgazdasági nagyüzemek tulajdonosai vagy bérlői közül sokan jegyeztek nagy összegű törzsrészvényeket, mint például Festetich Pál gróf 100 ezer koronaértékben a Balatonszentgyörgy-Somogyszob vonalon. Rajtuk kívül a tőkés vállalkozók, a bankok és a takarékpénztárak, de legnagyobb számban, igaz jóval kisebb összegekkel, az érintett vidékek polgárai is befektettek és hozzájárultak a vonalak kiépítéséhez. Végül még egy fontos adalék: a Dunántúlon egyetlen olyan helyiérdekű vasút sem épült, amelyiket ne támogatott volna város vagy község. Közgazdasági értelemben nem tekinthető vállalkozásnak, annak legfeljebb csak elemeit tartalmazza a Szili Ferenc által kutatott délkelet-dunántúli kivándorlók mozgalma. A téma azonban érdekes, és sajnos kevésbé tárgyalt a szakirodalomban, a levéltári források szűkössége miatt. A tanulmányból kiderül, hogy a Szlavóniába irányuló kivándorlásban elsősorban a vállalkozó szellemű parasztgazdák vettek részt. Ingó- és ingatlan vagyonukat pénzzé tették és a Szlavóniában termékeny és olcsó föld megvásárlására, fordították. A családi vagyon értéke néhány évtized múlva tetemesen megnövekedett. Jelentős népesség- és anyagi veszteség érte a Dunántúl déli megyéit (Somogyot, Baranyát, Zalát) és néhány dél-alföldi megyét. A kivándorlók véglegesen letelepedtek a Dráván túl és a második nemzedék, már elvesztette anyanyelvét, identitását és az anyaországgal való kapcsolatát is. Kezdetben még a Dunántúli Evangélikus Református egyházkerület jelentős missziót végzett, felügyelte és látogatta, ahol lehetett segítette ott élő híveit, azonban a kivándorló katolikus magyar lakosság ilyen védelmet nem kapott, mivel az itt lévő plébániák a horvát egyházmegyékhez tartoztak Kövér György az Osztrák-Magyar Bank „bankpiaci" forrásait vizsgálta a Dunántúlon. A szerző szerint sok helyi mélyfúrásra, összehasonlító elemzésre lenne szükség ahhoz, hogy választ találjunk arra, vajon hol voltak a dunántúli „bankpiacok" vállalkozó-polgárai. Kövér György csak rávilágít néhány lehetőségre: a főváros elszívó hatására vagy arra, hogy az OMB nélkül is megfelelően boldogulni tudtak. Minderre pedig az OMB dunántúli fiók- és mellékhelyeinek vizsgálata révén jut a szerző. A világháború előestéjén a 42 magyarországi fiókból 7, a 106 mellékhelyből 17 volt a Dunántúlon található. Kitűnő forrásként szolgálnak egyrészt az egyes fiókok váltóbíráló testületének megválasztását őrző okmányok, mert váltóbírálónak csak nagy tekintélyű, jelentős vagyonnal bíró, anyagilag független személyeket jelöltek, illetve választottak. Másrészt még tanulságosabb a fiókok hitelnévsorainak összeállítása során a bankkerület legjobb adósainak tanulmányozása. Meglepő, hogy az 1880-as években Győrből senki sem került fel a legjobb adésok jegyzékébe. Nagykanizsáról is mindössze ketten, egy nagykanizsai termény- és borkereskedő, valamint egy barcsi terménykereskedő, míg a pécsi fiókból egy magánbankár került a megtisztelő listára. Mindemellett az is figyelmet érdemel, hogy a helyi pénzintézetek tőkeereje is meglehetősen alacsony volt. Halász Imre egy kisebb régió, Zala megye pénzintézeteit vizsgálta a korszakban a helytörténeti irodalom és a Magyar Compass segítségével. Zala megyében 1845 és 1910 között 24 pénzintézet jött létre. A pénzintézetek létrehozása Zala megyében az országos hálózat kiépülésének tendenciáját.követi. A megye első takarékpénztárát Nagykanizsán alapították, amely egyike volt az 1848 előtt hazánkban létrejött 36 takarékpénztárnak. A dél-zalai város gazdasági és piacközponti szerepét tovább fokozta a tény, hogy jelentős pénzügyigazgatási központ lett, s már 1879 őszén megnyílt a városban, az 1878-ban megalakult OMB fiókja. Mohos Mária egy hagyományos mezővárosi gazdaság és társadalom modernizációját mutatja be Tapolca példáján. A választás azért is sikeres, mert egyben a zsidóságnak a 19. századi Magyarország gazdasági életében játszott jelentőségét is felvillantja regionális szinten. Tapolca a 19. század elején a helyi jelentőségű piacközpontok sorába tartozott, a század végére azonban kiemelkedő centrummá vált a regionális borkereskedelemben. A helyi zsidó közösség létszáma 1910-ben többszöröse volt mind a Zala megyei, mind az országos átlagnak. Már az 1830-as években megalakult a hitközség, megindult az anyakönyvezés, zsinagógát építettek és 1850-tól már hatosztályos iskolájuk volt, ahol 1860-tól már magyar nyelven tanítottak. Fő megélhetési forrásuk 1867 után is a
