Századok – 1996

Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29

58 SÁNDOR PÁL tunk, a kárpótlás minél szerényebb folyósítását diktálták. Ez viszont nem kedvezett a volt úrbéreseknek. Hiszen a volt földesurat arra késztette, hogy a valóságosnál kevesebb úrbériséget valljon be, s így a tényleges és a bevallott úrbériség különbözetét, a földek jogi átminősítéseivel, saját tulajdonához csatolta. A birtokrendező eljárás során ugyanis a földesúr által fogadott és fizetett mérnöknek, továbbá a permenet egyes szakaszainak előkészítésében hivatalból segédkező szolgabírónak, vagy megbízott képviselőjének intézkedési szerepe volt. Nem a volt úrbéresek, hanem a volt uraság érdekében. Ok és a földesurak érdekeit képviselő ügyvédek azután a leggyakrabban a következő módszereket alkalmazták a parasztokkal szemben: Gyakori volt, hogy a földesurat képviselő ügyvéd a per folyama alatt ténylegesen úrbéres földeket, vagy azok egy hányadát jogi átminősítéssel mondta ki urasági tulajdonnak. így történt ez sok irtásföld esetében is. A felvidéki és a dunántúli megyékben, ahol a legtöbb irtás eredetű föld maradt még paraszti használatban, a parasztok — ügyvédeik által — rendszerint telki állományú földeknek tekintették őket. Arra hivatkoztak, hogy azokat „saját jobblétökre" kapták hajdan az uraságtól. A földesurak viszont, kihasználva a pátens 9.§-ának rendelkezéseit, rendszerint tagadták az irtások telki jellegét. Egy részüket visszavették, vagy viszszaváltották a parasztoktól, más részüket — akár maradványföldekké átminősítve — megváltatták velük. A községenként kis terjedelmű, de a parasztság egzisztálása szempontjából nem érdektelen, kertek alatt húzódó, rendszerint a legjobb minőségű káposztás és kenderföldeket az érintett parasztok az esetek túlnyomó többségében, csak pénzbeli váltság árán tarthatták meg saját tulajdonukban. Annak ellenére, hogy ezek a földek úrbéri szolgáltatás mellett a parasztok tényleges használatában voltak, amely tényt annak idején az urbárium sem tagadta. Csakhogy az urbárium ezeket a földeket, terjedelmük feltüntetése nélkül, csak a „megjegyzés'' rovatban jelezte, olykor pedig meglétüket is mellőzte. Ez a következetlenség, idők haladtával, jogalapul szolgált azon földesúri érvelés számára, amely ezeket az úgynevezett haszonföldeket majorsági, cenzurális bérföldeknek nyilvánította a per során. Megváltásuk kierőszakolása, az úrbéri pátens tisztán elvi rendelkezései ellenére, kétféle módon történt. Vagy a volt uraság kénye-kedve szabta meg a váltság árát, vagy pedig maradvány földekké átminősítve őket, rájuk is alkalmazták az osztályba sorolás kulcsát. Ez azt jelentette, hogy a megyénként 1 egész telekre megállapított kárpótlás összegét elosztották az 1 egész telekre járó holdak számával és így megkapták az 1 holdra eső váltságösszeget. A tőkét ez esetben is 5%-os kamatok tetézték. A fizetés kezdetére vonatkozólag kétféle gyakorlat érvényesült: vagy már 1848. május 1-től, vagy csak a birtokrendezés befejeztétől számították fel a pénzbeli váltság összegét. Azokat a maradványföldeket, amelyeket az úrbérrendezés után meghagytak a parasztok birtokában, de szerződés szerinti járadékok fejében, most a volt földesurak majorsági földek címén kívánták a maguk tulajdonához csatolni. A parasztok természetesen tagadták e földek majorsági jellegét. Azokat a telki állományú földeket, amelyekért a volt földesurak nem kaptak állami kárpótlást, mert a Földtehermentesítési Alap féltékenyen őrködött az állam