Századok – 1996
Tanulmányok - Gyarmati György: Harc a közigazgatás birtoklásáért. A koalíción belüli pártküzdelmek az 1946. évi hatalmi dualizmus időszakában III/497
498 GYARMATI GYÖRGY A politikai rendszer másik, újabb keletű sajátosságát viszont — voksaikkal — maguk a választók idézték elő. A Kreml közvetlen bábáskodása mellett létesített Ideiglenes Nemzetgyűlés padsoraiban a munkáspártok (MKE? SZDP) valamint a — kortársak által a kommunisták „fiókpártjaként" számon tartott — Nemzeti Parasztpárt3 együttesen több mint 60%-kal részesedett a mandátumokból. A front elvonulását követően fokozatosan újjászerveződő közigazgatási, végrehajtó hatalmi fórumok kulcspozícióinak „elosztása" alapján a hatalomból való részesedésük hasonló arányú volt. Ehhez képest a kisgazdák alig egyharmadát adták az ideiglenes parlament képviselőinek, s reprezentáltságuk az önkormányzati, szakigazgatási adminisztrációban sem volt kedvezőbb. Mindezt együttesen tekintve, az ideiglenesség korszakában létrejött törvényhozó és végrehajtó hatalmi szférák politikai arculata szinkronban volt. A választók a Független Kisgazdapártot 57%-os abszolút győzelemhez juttatva, nem csupán a parlamenti arányok alapvető átrajzolásában működtek közre, hanem egyúttal „felborították" a törvényhozó és végrehajtó hatalom addigi politikai „összhangját" is. Miközben az MKP — rácáfolva Rákosinak arra a nyilvánosan is megfogalmazott próféciájára, miszerint „a munkáspártok lenyűgöző győzelme előrevetíti árnyékát"4 —, korábbi képviselőhelyeinek közel 60%-át elvesztette, az FKgP megduplázta korábbi mandátumai számát.5 Ez meghatározó szerepet játszott a kormányzati koalíció gyorsütemű polarizálódásában, a parlamentben kisebbségbe került pártok szoros politikai szövetségének létrejöttében (Baloldali Blokk). Azáltal pedig, hogy a blokkpártok — az ideiglenesség korszakának örökségeként — továbbra is megőrizték együttes hegemóniájukat a végrehajtó hatalmi szférákban, egy kettős arculatú képlet, a legislativa és az executiva hatalmi dualizmusa jött létre. A nemzetgyűlési választások eredményeként több szempontból is átstrukturálódott hatalmi képletnek közvetlen hatása volt az önkormányzatok, illetve a közigazgatási reform további sorsára, függetlenül attól, hogy a választásokat követően egymást váltó kormányok programjaiban ezek már megkülönböztetett — mielőbbi rendezést igénylő — kérdésként szerepeltek. A hatalmi patthelyzetként jellemezhető — a kortársak által legalábbis eképpen felfogott — új körülmények a pártok mindegyikét politikai stratégiájának újragondolására késztették. A kisgazdák éppúgy, mint a kommunisták vezette blokkpártok a maguk számára kedvező kimenetellel igyekeztek feloldani a törvényhozó és a végrehajtó hatalom politikai kétarcúságát. A Baloldali Blokk pártjai a nemzetgyűlés összetételének számukra kedvezőtlen módosulását a parlament szerepének háttérbe szorításával igyekeztek ellensúlyozni. Rákosi Mátyás megfogalmazása szerint „korrigálni kell a választások eredményeit. Megengedhetetlen, hogy az ilyen [nem rájuk adott] szavazatokat egyenrangúnak vegyük a demokrácia híveinek szavazatával". Az ellensúlyozás első sikereként könyvelte el, hogy az FKgP abszolút győzelmét már nem engedték érvényre jutni a pártok kormányon belüli képviseletében, s ezen belül kiemelt fontosságot tulajdonított a belügyi tárca megszerzésének.6 Révai József szerint „az új koalíció a reakció komoly előretörése. Következésképpen a harc élesedni fog... Cselekvő demokráciát a fecsegő demokrácia helyett! Ez azt jelenti, hogy a rendkívüli helyzetben rendkívüli eszközökkel kormányozzanak, hogy a kormány — a
