Századok – 1996
Tanulmányok - Gyarmati György: Harc a közigazgatás birtoklásáért. A koalíción belüli pártküzdelmek az 1946. évi hatalmi dualizmus időszakában III/497
HARC A KÖZIGAZGATÁS BIRTOKLÁSÁÉRT - 1946 5 05 felelősség elvének fenntartásával — teljhatalmat kapjon az ország megmentésére.... Harcos demokrácia nem lehetséges a kormány bizonyos teljhatalma nélkül. Mi kommunisták már a hároméves újjáépítési tervünkben [MKP választási programja] követeltük, hogy egy kis létszámú miniszteri bizottság létesüljön, mely teljhatalommal intézkedik gazdasági kérdésekben. A Gazdasági Főtanács formájában ez a szerv megvalósult".7 A parlamentben többséggel bíró FKgP ellensúlyozásának kulcsfontosságú politikai fóruma volt a pártközi tárgyalások [más megfogalmazásokban pártközi értekezletek] „intézménye". Ezeken a pártonként azonos számú delegálttal megejtett — több-kevesebb rendszerességgel összehívott — tárgyalásokon az előzetes külön egyeztetéseiket követően többnyire egyformán szavazó blokkpártok rendre többségbe kerültek a kisgazdákkal szemben, aminek eredményeként a politikai játékszabályokat betartva tették érvényesíthetetlenné a FKgP parlamenti túlsúlyát. A kormánynak rendre megszavazott „felhatalmazás"-sal élve,8 parlamenti elfogadást igénylő törvények helyett is sorozatban sikerült „keresztülverniük" a pártközi tárgyalásokon olyan rendelet-tervezeteket, amelyeket azután a kormány léptetett életbe. Emellett, különösen 1946 tavaszán, törekvéseiket nyomatékosító — alkalmanként lincselésbe torkolló — tömegmegmozdulásokat, „népítéleteket" szerveztek. Vizsgált szűkebb témánkat illetően, ezt alkalmazták a tisztviselőkar ismételt politikai szempontú tisztogatási akciója, a B-listázás elfogadtatása érdekében is. A kisgazdák törekvése az új helyzetben kezdetben arra irányult, hogy a nemzetgyűlési választások eredményeihez igazodva arányosítsák az egyes pártok részesedését a végrehajtó hatalom és az önkormányzatok kulcspozícióiban. Mivel ezt az igényt az összes többi párt elutasította, a FKgP a továbbiakban az önkormányzati választások mielőbbi megtartását szorgalmazta. A rivális pártoknak nem volt nehéz felmérni, hogy ennek eredményeként a kisgazdák biztos többséget szereznének a helyhatóságok vezető posztjain is. Az önkormányzati választások kiírásának elutasítására viszont nehezebb volt elfogadható érvet találni, hiszen a „nagy-budapesti", majd a nemzetgyűlési választások megtartása, a népbíróságok felállítása, valamint a köztársasági államforma — 1946 februári — kikiáltása után magától értetődő igény volt az ideiglenesség felszámolása az államélet ezen területén is. A fentebb elősorolt lényegesebb konfliktus-tematikák — az arányosítás, a szervezett tömegmozgalmakkal gerjesztett „népítéletek", az önkormányzati választások, illetve a B-lista ügye — egymásba fonódó, szimultán mozzanatait alkotják az 1946. év azon hatalmi-politikai küzdelmeinek, melyek egyűttal közvetlenül érintették a közigazgatási viszonyokat, illetve az átalakításukra irányuló, diametrálisan eltérő törekvéseket is. Ezeket az egyidejűleg és szoros politikai interdependenciában zajló folyamatokat az alábbiakban csupán szerkesztési megfontolásokból tárgyalom egymás után. 2. Arányosítás" kontra ,,népítéletek" A választásokat követően a kisgazdapárt érdekeinek — és az elnyert voksokból eredő „felhatalmazásának" — megfelelően kívánta újraosztani a pártok
