Századok – 1996

Folyóiratszemle - Klarman Michael J.: Hogyan változtatta meg a Brown-ügyben hozott Legfelsőbb Bírósági döntés a faji kapcsolatokat: a visszahatás-tézis II/490

FOLYÓIRATSZEMLE 491 is, akik korábbra. Ennek ellenére azt is elismerik, hogy az 1954-es határozat nélkül nem kezdődhetett volna el az ún. Második Rekonstrukció, vagy akár az 1964-es Polgárjogi Törvény sem születhetett volna meg nélküle. Mi ebből az igazság? Lehet, hogy a Legfelső Bíróság mérföldkő-jelentőségű döntése a figyelem középpontjába helyezte a polgárjogi kérdéseket, habár ennek ellentmond az a felmérés, mely szerint 1954 és 1959 között mindössze 5%-kal nőtt az iskolai deszegregációt támogatók tábora az egész országban. Nagyobb hatást váltott ki az 1955-ös buszbojkott az alabamai Montgomeiy-ben — amelynek viszont semmi köze sem volt az iskolákhoz, míg szinte áttörés jellegű változást az 1963-as birminghami tüntetések, illetve az azokra adott helyi hatósági válaszok hoztak a közvéleményben. Hasonló eredményekre juthatunk a kongresszusi politikai viszonyok vizsgálatánál is. A polgárjogi törvények kongresszusi támogatása fokozatosan nőtt az 1940-es években, 1951-52-ben tetőzött, majd az évtized végéig folyamatosan csökkent. A polgárjogi mozgalom tiltakozó akciói az 1960-as években többnyire olyan célokat tűztek ki maguk elé, melyeket egyedül bírósági döntésekkel nem lehetett elérni. Ráadásul, fontos újításnak számított az is a korábbi évek polgárjogi megmozdulásaival szemben, hogy most nem meglévő bírósági határozatoknak akartak mindössze érvényt szerezni, hanem magukat a törvényeket szerették volna megváltoztatni. Mindebben a Brown-döntésen kívül olyan események játszottak szerepet, mint Emmett Till meglincselése Mississippi-államban 1955-ben, az alabamai Montgomery-ben végrehajtott buszbojkott ugyanabban az évben, valamint a gyarmati Afrika gyors felszabadulása az 1950-es és 1960-as években. Klarman maga a II. világháború alatt lezajlott politikai, gazdasági, társadalmi, demográfiai és ideológiai folyamatokban látja a polgárjogi mozgalmak megalapozódását. Felsorolásszerűen a következő tényeket említi: az ún. Nagy Vándorlást, (amikor déli feketék tömegesen költöztek az északi nagyvárosokba), ezzel összefüggésben a fekete lakosság urbanizálódását, a déli mezőgazdasági visszaesését, az északi feketék szavazatainak egyre nagyobb szerepét a választásokon, a lassan kialakuló fekete középosztály szerepét (elsősorban a különböző egyházakon belül), az analfabétizmus csökkenését a színesbőrú lakosság körében, a II. világháború hivatalos ideológiáját (hadviselés a faji nézeteket valló és diszkriminációt folytató Németország ellen), a hidegháború hatását (az Egyesült Államok nehezen lehetett a „szabad" világ bajnoka addig, amíg diszkriminációt alkalmazott saját állampolgárai egy csoportja ellen), valamint a nemzet társadalmi és gazdasági integráló erejét. A Brown-döntés ebben az összefüggésben a tömegmozgalmak elindítását illetően játszott döntő szerepet: az 1960-as évek óriási jelentőségű polgárjogi törvényei (1964-ben, 1965-ben és 1968-ban) a polgárjogi mozgalmak és a tömegmegmozdulások együttes hatására jöttek létre. A Legfelső Bíróság határozata viszont nem közvetlen, hanem közvetett módon váltotta ki a tömegmozgalmakat: felerősítette a déli fanatizmust és — a fizikából ismert hatás-ellenhatás elve alapján — a szélsőségesebb, a szegregációt fenntartani kívánó intézkedések hatására radikalizálódott a polgárjogi mozgalom is. Ez Michael J. Klarman „visszahatás-elméletének" a sarkköve. Tagadhatatlan, hogy a II. világháború éveiben is erős ellenállás mutatkozott egyes déli államokban az „egyenlő, de elkülönített" elvet (vagyis a Legfelső Bíróság 1896. évi döntését, amely nem tekintette alkotmányellenesnek a szegregációt, vagyis azt, hogy a négerek — bár „egyenlők" — „elkülönítettek") felszámolni kívánó törekvések ellen, melyek tovább erősödtek Truman elnök 1948-as polgárjogi törvényjavaslatainak nyilvánosságra kerülésével, de 1954-et követően ugrásszerűen megnőtt a szegregációt hirdetők tábora. A megelőző években a szegregáció hívei mindöszsze négy, ún. mély déli államban (Mississippi, Alabama, South Carolina és Louisiana) értek el kézzelfogható politikai sikereket a választóurnáknál, míg olyan, gazdaságilag liberális és fajilag mérsékelt déli politikusok uralták a politikai életet Texas-ban mint Lyndon В. Johnson, Arkansas-ban Orvai Faubus, Tennessee-ben AI Gore, hogy csak néhány nevet említsünk a legismertebbek közül. Amint a Franklin D. Roosevelt és Harry S. Truman által kinevezett bírók többségbe kerülte a Legfelső Bíróságban, a testület egymás után hozta a liberális polgárjogi határozatokat az elé került ügyekben: 1944-ben a Smith v. Allwright eset kapcsán törvénytelennek nyilvánította az ún. fehér előválasztásokat, míg 1950-ben elrendelte a posztgraduális iskolák és a vasutak deszegregációját. Ezek után következett a Brown-eset, mely végleg a faji kérdést tette meg a déli politika meghatározó elemévé. Az 1950-es évek közepétől kezdve gyakorlatilag egyetlen, integrációt hirdető déli politikusnak sem volt maradása a közéletben. 1956-ban a korábban rendkívül mérsékelt szenátorok egy csoportja is, Fulbrighttal,