Századok – 1996

Folyóiratszemle - Klarman Michael J.: Hogyan változtatta meg a Brown-ügyben hozott Legfelsőbb Bírósági döntés a faji kapcsolatokat: a visszahatás-tézis II/490

490 FOLYÓIRATSZEMLE vagy Franklin Roosevelt; és ígérete szerint a kormányzatot újjáalakítja, de nem bővíti ki. Ribuffo következtetése szerint Alan Brinkley tanulmánya beleillik egy kialakuló centrista Zeitgeist-ba, amelynek két jólismert képviselője, E. J. Dionne, Jr. és Stephen E. Carter a politikai középutas elveket üdvözli és a konzervatív elveket és mozgalmakat beintegrálja az amerikai politikai főáramába. Ribuffo befejezésként szinte a feje tetejére állítja Alan Brinkley elméletét: feltevése szerint talán a New Deal és a „Nagy Társadalom" volt történelmi aberráció, s a 20. századi amerikai politikai és gazdasági történetet igazában McKinley, Mark Hanna, George Bush és Bili Clinton írta — s írja most is. The American Historical Review, Vol. 99. No. 2 (April 1994), pp. 409-452. Ma. T. Michael J. Klarman: HOGYAN VÁLTOZTATTA MEG A BROWN-ÜGYBEN HOZOTT LEGFELSŐ BÍRÓSÁGI DÖNTÉS A FAJI KAPCSOLATOKAT: A VISSZAHATÁS-TÉZIS A Brown-ügyben 1954-ben hozott Legfelső Bírósági döntést a történészek általában a 20. század legjelentősebb bírósági határozatának tulajdonítják, sőt: sokan az Egyesült Államok egész történetének legfontosabb bírósági döntésének tartják. Michael J. Klarman, az University of Virginia jogi professzora két szempontból sem tartja elfogadhatónak ezt a véleményt. Egyrészt ugyan elég széles körben elismerik azt a tényt, hogy a Brown-döntés — amely alkotmányellenesnek minősítette a faji elkülönítést az ún. „nyilvános iskolák"-ban — csak nagyon korlátozott közvetlen hatást gyakorolt az iskolai deszegregációra, de a közvetett hatást inkább csak hallgatólagosan ismerik el, de nem demonstrálják. Ezzel kapcsolatban Klarman esszéjében, többek között, azt szeretné bemutatni, hogy a történészek eltúlozták a Legfelső Bíróság említett döntésének hatását a polgárjogi mozgalmakban — általában is. Másrészt, s ez a szerző tézisének lényege, a kutatók eddig figyelmen kívül hagyták azt, hogy a Brown-döntés elsősorban az általa kiváltott visszahatás révén alakította a faji viszonyokat. A döntés kikristályosította a déli ellenállást a lassan és rendszertelenül tért hódító deszegregációval szemben, átmenetileg végzetesen meggyengítette a mérsékeltebb erőket a térségben és a szegregáció elszánt híveit juttatta a különböző hivatalokba. A békés tüntetők ellen az általuk hozott kemény intézkedések a tömegkommunikációs eszközök, elsősorban a televízió jóvoltából, egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak és az addig többnyire közömbös északi fehérek nagy részét a polgárjogi mozgalmak mellé állították. Többen, így Earl Block, Numan V Barthley, Hugh D. Graham és Neil R. McMillen már részletesen bemutatták a döntés nyomán feléledő f^ji fanatizmust a Délen, míg Daniel J. Garrow, Harvard Sitkoff, Doug McAdam, és többen mások kimutatták a birminghami és a selmái polgárjogi tüntetések és az 1964-es Polgárjogi Törvény, valamint az 1965-ös Választójogi Törvény közötti kapcsolatokat. Az első kérdés tehát az: mennyire befolyásolta a Brown-döntés az iskolák deszegregációját. Az adatok szerint elsősorban az ún. határmenti államokban és a Dél periférikus részein egy-egy elszigetelt helyen szereztek érvényt a helyi hatóságok a szövetségi határozatnak, míg a Dél többi részén gyakorlatilag semmilyen közvetlen hatása sem volt. Tennessee-ben az 1959-60-as tanévben a feketék 0,12%-a járt deszegregált iskolába, míg 1963-64-ben is csak 2,7%. A vonatkozó adatok Észak-Karolinában 0,01% és 0,54%, míg Dél-Karolinában, Alabamában és Mississippiben az 1962-63-as tanévben egyetlenegy fekete sem járt fehérek által látogatott iskolába. Mindössze akkor következett be változás ezen a téren, amikor az 1964-es Polgárjogi Törvény kilátásba helyezte a szövetségi oktatási támogatás megvonását a szegregációt gyakorló iskolai körzetektől és amikor az Egészségügyi, Oktatási és Népjóléti Minisztérium 1966-ban nem hozott szigorú intézkedéseket a törvény betartására, így amíg 1965-ben a déli államokban, átlagban, a színesbórüek 6,1%-a járt „vegyes" iskolába, addig 1972-73-ban már 91,3%-uk! Ráadásul az 1965-ös Általános- és Középiskolai Oktatási Törvény nagyban megnövelte a szövetségi támogatás mértékét — az iskolák kiadásainak közel 20%-át fedezték már központi alapokból — így az iskolák alapvető érdekévé vált a szövetségi határozatok betartása a puszta megmaradásuk érdekében. Ami a Brown-döntés és a polgárjogi mozgalmak kapcsolatát illeti, a legújabb történeti kutatások jóval a határozat megszületése elé helyezik az utóbbiak kezdetét — többnyire a II. világháború éveire, de vannak olyanok