Századok – 1996
Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29
JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS ÉS BIRTOKRENDEZÉS... 45 nem a kárpótlás kifizetéséről, csupán a magánföldesúri jövedelmek államadóssággá történő átváltoztatásáról. Nála szerepelt — többek között — a kincstári javak és a közalapítványi birtokok igénybevételének lehetősége, kárpótlás gyanánt.4 3 A másik egy későbbi, december 19-éről keltezett s Lónyay Menyhérttől származó tervezet, amely 32 §-ból állt s részben a kárpótlási összegek kiszámításáról, részben az összegek kifizetéséről intézkedett volna.44 De egyik javaslat sem realizálódott. Csak az volt bizonyos, hogy a nemzetgyűlés — elnapolva a jobbágyfelszabadítás dolgát — december utolsó napjaiban is a kárpótlás tervezeteiről vitatkozott. December 30-án, Perczel móri vereségének napján, Deák elmondja éles kritikáját a liberális irányzaton felülkerekedni látszó nemesi osztályérdekekről, hogy „mikor az országot veszedelem fenyegeti, akkor a magyar képviselőtestület afölött vitatkozik ... nem minden egoizmus nélkül, hogy — mennyit adjon az állam pénztárából, melynek fennállásáért még küzdeni kell, mely akkor fog fönnállani, ha ezen országot az Isten megmenti. Pirulnunk kell a jövendő előtt, ha az időt most ilyenekkel töltjük. Tehát halasszuk el most e tárgyat s ha a körülmények megengedik, nyúljunk hozzá hideg kebellel; de ne piszkoljuk be a história lapját azáltal, hogy most olyan tárgyat veszünk elő, mely a képviselőket különösen érdekli..."*5 A képviselőház elfogadta az indítványt. Egy nappal később a megfogyatkozott Ház elhatározza, hogy Debrecenbe költözik, a seregeivel benyomuló Windischgrätzhez pedig békeküldöttséget meneszt46 a fegyvernyugvás mikénti lehetőségének céljából. Az osztrák sereg 1849. január 5-én vonult be a fővárosba. A 48-ban kivívott jobbágyfelszabadítás továbbfejlesztésének ügyét így napolták el az önvédelmi harc vészterhes eseményei, nehéz örökséget hagyva a debreceni kormányzatra. A debreceni forradalmi kormányzat a nemzeti összefogás társadalmi bázisának bomlása közepette, most már elsősorban a hadállományt biztosító paraszttömegek megtartása érdekében tevékenykedik. A képviselőház, Kossuth javaslatára január 13-i ülésén olyan határozatot hozott, „miszerint a kormány főbb gondjai közé számítsa ügyelni, hogy a hadjáratok által a nép minél kevesebb terhet érezzen, minden zsarolás, bárki kövesse is el, halálbüntetést huzandván maga után".47 E határozattal kívánta ugyanis megkímélni a parasztságot a katonaság beszállásolási, élelmezési terheitől és intézkedett arról is, hogy amit a nép kiszolgáltatott a katonaság részére, azt a kormány vagy adóban elfogadja, vagy készpénzben kifizeti és, ha pénzhiány okából ezt nem tudná, úgy azt az állam, midőn lehetséges, kamatokkal együtt fogja kiszolgáltatni. Eközben a volt földesurak ellentámadásba mentek át és mind több földről igyekeztek bebizonyítani azok majorsági jellegét. A legtöbb ilyen bonyodalom úr és paraszt között Szatmár megyében történt, mert az úrbéri telkek itt voltak leginkább rendezetlenek s ezáltal tulajdonjogi hovatartozásuk szempontjából vitathatók. Itt ugyanis csak hiányosan írták össze az úrbéri telkeket a Mária Terézia-féle összeírás során. Ezt a helyzetet használták ki az egykori urak, akik most azzal az érveléssel ijesztgették a parasztokat, hogy ha minél több földet minősítenek úrbéres jellegűnek, akkor annál több állami adót fognak fizetni. Ezt a földesúri irányzatot akarta korlátozni a kormányzat, amikor felkérte Nagy Károlyt, Deák egykori osztályfőnökét a korábbi igazságügyminisztériumban, hogy készítsen tervezetet az érintett parasztság védelmében. A tervezet február 17-én készült
