Századok – 1996
Tanulmányok - Sándor Pál: Jobbágyfelszabadítás és birtokrendezés Magyarországon 1848–1864 I/29
44 SÁNDOR PÁL Deák tehát — az adott szükségleteket a lehetőségekkel most is egyeztetve — kétségtelenül bővítette a jobbágyfelszabadító alaptörvény hatókörét. Egyértelműen meghatározta: milyen további földeket vonhatnak tulajdonba az eddig járadékfizetésre kötelezett parasztok állami kártalanítással és paraszti önmegváltássaL A kényes egyensúlyt azonban neki is óhatatlanul figyelembe kellett vennie. Egyébként Deák nemigen volt híve az állami kárpótlásnak, mert abból indult ki, hogy ennek pénzügyi fedezete az ország zilált pénzügyi helyzete miatt, nem beszélve az önvédelmi háború költségeiről, igen kétséges. Inkább a paraszti önmegváltás valamilyen módját szerette volna megvalósítani. Ezekben a napokban azonban már a főváros felé tartott az ellenség. A közelgő szüret előtt — szeptember 15-én — sietve eltörölték ugyan a majorsági szőlőkön fekvő terheket. Sőt: még azok a majorsági zsellérek is felszabadultak volna — elvben —, akik allodiális földön éltek és házaikat maguk építették fel. Ezeket az elvi döntéseket azonban a képviselők nagy többségének távollétében már a kisebbség hozta ekkor. A szőlődézsma megszüntetését csupán hírül adták a falvak népének. A majorságiakról szóló határozatot pedig nem is tették közzé. A tervezet többi pontjainak tárgyalására — az önvédelmi harc közepette — már nem került sor. Ennek pedig egy bizonytalan, felemás helyzet lett a következménye: tulajdonjogát a földesúr, birtokát viszont a paraszt nem érezte biztonságban. A szükséges nemzeti összefogás társadalmi bázisa ezért nem erősödött, inkább gyengült. A történelmi osztályellentétek vájta szakadék áthidalása ezen a ponton megmerevült. A tegnapi nemesség osztályérdekeit védő magatartása liberális törekvései fölé kezdett kerekedni. Igaz, hogy ezekben a nehéz napokban Nyári Pál is előterjesztette radikális javaslatait a , jobbágyviszony végképpi megszüntetéséről"4 1 és szeptember 12-én Kossuth is jelezte a Háznak, hogy előterjeszti javaslatait a jobbágykérdés dolgában, hangoztatva, hogy „most a véleménykülönbségek szűnjenek meg a haza veszélyének fontossága s a hazaszeretetnek kötelessége előtt". De mégis szükség volt a nemzetgyűlés nagy többségét, a volt földesurakat megnyugtatnia annak szükséges voltáról, hogy „a volt nemesség vagyonilag tönkre ne tétessék, hanem, mikor el kell veszni annak, mire kivan mondva a világ történetében az ítélet, egyszersmind adassék meg a nemességnek az, mire méltán számot tarthat, miszerint legyen kedve а hazát ezen nagy veszélyben védeni",42 Ezért, midőn Kossuth hozzájárult Nyári javaslatának tárgyalásához, jelezte, hogy egyúttal javaslatot terjeszt elő a kártalanítás dolgában is. S midőn szeptember 16-ától megkezdődik a kártalanítás vitája a képviselőházban — közben a leköszönt Batthyány az uralkodó elé terjeszti leendő új kormányának névsorát, Kossuth neve nem szerepel benne — 19-én be is fejeződik ott, s az anyag átkerül a felsőházhoz. Ebben az ügyben az elvesztett járadékok évi tiszta hasznának államadóssággá történő átvállalásának módjáról hoztak döntést utóbb. Ez azt jelentette, hogy a még nem ismeretes és csak a jövőben felbecsülendő évi tiszta hasznot 5%-kal tervezték tőkésíteni. A volt földesurak tehát az évi tiszta haszon 20-szorosát fogják állami kamatozó kötvényekben, legkevesebb 20 esztendő alatt, kézhez kapni. Arról, hogy ezt az összeget milyen forrásból fogja fedezni a pénzügyi válságban és a háborúban álló állam, legfeljebb különböző elképzelések láttak napvilágot. Az egyik Kossuth szeptember 15-én 19 §-ból álló törvényjavaslata volt,
