Századok – 1996

Történeti irodalom - A Népfront Franciaországban (1934–1938) (Ism.: Incze Miklós) II/471

472 TÖRTÉNETI IRODALOM 472 közvélemény és a francia népfront" c. írása is. — És persze részben új — a dolog természetéből következően — az „Időrendi táblázat", a kötet zárásaként. A két fő fejezetre tagolt munkában közölt — döntő többségükben francia szerzőktől származó — tanulmányok, dokumentumok és visszaemlékezések időben nem (és nem is lehetnek) „újak". (Kivétel Irwin M. Wall 1970-es elgondolkodtatónak minősíthető cikke, amit Jemnitz János, mint egyik szerkesztő, az amerikai (kaliforniai) professzortól a kötetben való közlésre kapott: „Léon Blum első népfrontkormányának lemondása, 1937 június", és az imént említett Tomicki cikk.) A kötet szerkezeti felépítése, tagolása logikus, átgondolt. Először — említettük — Franciaország külpolitikai helyzetével foglalkozik a téma egyetemes történeti jelentőségének megfelelően. Mjgd dokumentumok következnek az „Elózmények"-ről — jól megválogatott dokumentumok. S szélesebb körből is merítve a régebben szokásosan kijelöltek körénél, elsősorban annyiban, hogy szerepelnek a Francia KP egyes dokumentumai — mind „hazai" megnyilvánulások tekintetében, mind a Kommunista Internacionálé (KI) vonatkozásában. S ez az „összkép" kialakításához aligha közömbös a figyelmes olvasónak. A III. fejezet a népfront tevékenységének belpolitikai feltételeit ígéri — s be is váltja két jó (az egyik új) tanulmány erejéig. Igen fontos, máig vitatott kérdés- és problémakört jár körül (a lehetőségekhez képest) a IV fejezet: „A népfront gazdasági és szociális politikája" címmel. Magam a gazdaságpolitikát" kulcskérdésnek látom, s nem tekinthetem véletlennek, hogy ez a legvitatottabb kérdés. S azt sem, hogy minden a témával foglalkozó kiadványban erről olvashatunk a legkevesebbet — már ami a probléma valódi közelítését — értékelését — megoldását illeti (nem szükségképpen a terjedelmet). Én régóta J. Bouvier-val értek egyet, aki hosszas és terjedelmes viták után tömören fogalmazva utalt a kérdést lényegére: „nagyon keveset tudunk a »nagy beruházókról«, a »hatalmas erőkről«. — Végtére is mindenki csak beszél róluk. De úgy tűnik, senki sem ismeri őket valóban. A nagyvállalkozó burzsoázia, mint osztály, közeg, csoport, exorcizálandó kísértet. — És a történészek által meghódítandó Bastille. Ez időbe fog telni, jóval több időbe, mint 1789. július 14-e." E probléma érdemi feldolgozása tehát várat magára. De semmi esetre sem lehet ezt elvárni egy, a Népfront történetét bemutató kiadványtól. Annyit persze el lehet — és el is kell — várni, hogy az „ellentábor" reagálásából, „a népfrontkormányt végül is meghátrálásra kényszerítő magatartások motívumai"-ról szó essék, ami meg is történik a kötetben —, különös tekintettel a munkáltatók magatartására, illetve véleményére, több helyen is, de mindezek „dokumentálásáéról — némi eufemizmussal szólva — aligha, (vö.: Múltunk 1995. 2. sz. 205. 1.) A V, a Népfront téma szempontjából igen fontos „A francia munkásmozgalom és a népfront" című fejezet cikkei, tanulmányai jól válogatottak, és érdekes belőlük egyeseket (elsősorban Thorez írását) összevetni a II. fejezetben közölt egyes (KP KI) dokumentumokkal (még akkor is, ha az utóbbiak a meglehetősen közvetlen előzményekhez való viszonyulást tükrözik). Hasonlóképpen rendkívül fontos a VI. fejezet témája: a népfront és a nemzetközi munkásmozgalom, a benne közölt tanulmányok (közülük, mint említettem kettő új). (Talán teijedelmi korlátozottság lehetett több ide vonatkozó írás közlésének a mellőzése.) Az utolsó, VII. fejezet „A népfront és a gyarmatok" kérdéskörével foglalkozik, azt mutatja be több tanulmány segítségével. A francia gyarmatbirodalom, a tengeren túli területek természetesen más-más típusúak és — bizonyos fokig — helyzetűek voltak, s ugyancsak „rászorultak", hogy a népfrontkormány — jobboldali kormánytól ezt aligha is várhatták — javítson mind politikai, mind társadalmi körülményeiken. És a népfrontkormány meg is tette mindazt, amit az adott körülmények között e tekintetben megtehetett — ez világosan kitűnik a közölt írásokból (elsősorban R. Delavignette és R Boiteau-éiból). Ki szeretném emelni, hogy a baloldal bemutatása — s ez új eredmény — lényegesen sokoldalúbb és árnyaltabb a megelőző, ismert kiadványokban olvashatókénál. Különösen így van ez a francia szocialista párt tekintetében. Hasonlóképpen igen jelentős pozitívuma a — gondos kiállítású — kötetnek a népfront és a munkásosztály viszonyának kapcsolata, problematikájának a bemutatása, szélesebben pedig a gazdasági helyzet alakulása és a közvélemény kérdésköréé. Az elsődleges kérdés itt persze az, hogy a kötet foglalkozik azzal: hogyan hatott a gazdaság a munkásosztály mozgására, vagyis (egyszerűsítve), hogy miért érzett kezdetben a munkásság teljesen pozitívan a népfront vonatkozásában, és hogyan érzett akkor, mikor a gazdasági bajok/problémák jelentkeztek. Számos, alapvetően fontos — közülük több nem eldöntött (néhány szerintem eldönthetetlen) — kérdésről lehetne, talán kellene a problémakör kapcsán szólni. Ez azonban túlfeszítené egy